Az eltűntnek hitt kreativitás ünnepe

0
372
...görbe ujjait bámulta, hogy még így is, eltorzultan is mire képesek. Fotók: Gyulafehérvári Caritas Facebook-oldala.

Nem kell más, csak biztatás, és az idős ember görcsös keze újra engedelmeskedik, pár színes pöttyből kikerekedik a virág, újra lesz az esőből napsütés és az együttműködés emlékeket idéz, a halk zenével együtt pedig magányt üldöz, jó messzire. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Idősek Otthonában huszonegy alkotó-bentlakó munkáiból nyílt kiállítás június 10-én. Baricz Éva mentálhigiénés szakember ötletéből sikeres programot teremtettek. Egy sorozat része ez, melynek lényege, hogy idősen, aktívan és hasznosan teljenek az otthonlakók hétköznapjai.

Kiállításmegnyitóra gyűltek össze az idősotthon lakói, ápolói, amolyan házi ünnepre, hiszen a házon belül született meg az ötlet, ott hozták létre, majd hálát adtak a jó termésért. A terem falán a festmények, mellettük fényképgyűjtemény, amely alkotás közben örökíti meg a szépkorúakat, akik ezúttal egymás mellett foglalnak helyet, várva dr. Kiss Gabriella szakmai vezető méltatását. Aztán Baricz Éva tartott tárlatvezetést, majd az alkotók bizonyították, a képzőművészet mellett a lírához is ragaszkodnak, verseket olvasva fel. És jött a folytatás is, az ének, s bár az elején egymásnak adták a mikrofont, egy idő után mulatsággá alakul a rendezvény, ahol még a tánc is helyet kapott. Esemény ez a javából, az élet, az eltűntnek hitt kreativitás ünnepe.

A Szent Erzsébet Idősek Otthonának mentálhigiénés csapata is az alkotás sikerét ünnepli: Baricz Éva mentálhigiénés szakember ötletéből, összefogással sikeres programot teremtettek. Egy sorozat része ez, melynek lényege, hogy idősen, aktívan és hasznosan teljenek az otthonlakók hétköznapjai. Így kertészkedik az udvaron minden korosztály, és hamarosan fűszerkert is lesz olyan növényekkel, melyeket az idősek gyermekkoruktól használnak, kedvelnek. Amíg az időjárás nem engedi meg a szabadidős programokat, bent zajlanak az események, melyekből nem hiányozhat a kreativitás, akkor sem, ha az idős ember elsőre tiltakozik, állítva, az az idő már lejárt, amikor ő alkothatott. Aztán csak csodálkoznak, amikor ezt ők maguk cáfolják meg.

Készítsünk festményeket! – szólt a javaslat, és jött hozzá a kifogás is, hogy az már nem fog menni. Aztán előkerültek a rajzlapok, egy hosszú asztal mellett együtt láttak munkához az alkotójelöltek. A témát közösen választották ki, ha nem alakult, akkor csak egy vonalat húztak, majd a mentálhigiénés csapat tagjai pöttyöket tettek a papírlapra, az idős emberek pedig egy ecsettel teremtettek egységet a pöttyök között, vagy éppen ők kezdtek pecsételésbe festékbe mártott fültisztítókkal. Így lettek a színes pöttyökből felhők és naplemente, a pecsétekből virágzó fa, nyári álom. Ha valahol paca keletkezett, az is a kép javára vált, így lett egy fán például az új életről regélő madárfészek. Ahogy az alkotási hév növekedett, úgy születtek az ötletek is, színesedtek a papírra vetett érzések.

Az ellenállásból lett együttműködés, s abból pedig hármas győzelem, mondja a mentálhigiénés szakember, hiszen aki alkotáshoz látott, le kellett győznie önmagában azt a hiedelmet, hogy ő már erre nem képes. Aztán úrrá kellett legyen azon is, hogy valaki pöttyözi a lapot, valaki mással lesz közös a kép, a társa ötletét is be kell építeni a közös kreációba. Győzelem volt a rácsodálkozás is, amikor az eredményben gyönyörködhettek. Nem csoda hát, ha a tárlatnyitó után azt mondták, a hév úgy elragadta őket, hogy amíg alkottak, a fájdalmaik is elmúltak.
Hitetlenkedve nézte az egyik asszony a saját alkotását, azt gyanítva, visszafordult az idő kereke. A másik görbe ujjait bámulta, hogy még így is, eltorzultan is mire képesek. A győzelem hozta az örömöt, az pedig az emlékezést, az életkedvet. És ehhez csak az kellett, hogy az idősotthon lakója – biztatásra − ecsetet vegyen a kezébe.

Forrás: Gyulafehérvári Caritas