A budapesti Jézus Szíve-templomban tartotta a magyar jezsuita rendtartomány Jálics Ferenc rendtestvérük gyászszertartását és temetését június 12-én. A szentmise főcelebránsa Vízi Elemér SJ, a jezsuita rend magyar rendtartományának provinciálisa volt, koncelebrált Bernhard Bürgler SJ, a Közép-Európai Rendtartomány (ECE) provinciálisa és Horváth Árpád SJ, a helyi közösség elöljárója.
Délután három órakor a Lőrinc pap téren megszólalt a harangjáték, majd belefonódott a Jézus Szíve-templom harangjának öblösebb hangja is, mely most Jálics Ferenc jezsuita szerzetes temetésére és gyászmiséjére hívott.
A szerzetesek bevonulása után Vízi Elemér SJ köszöntötte magyarul, spanyolul és németül az egybegyűlteket, hiszen a szertartást élőben követhették mindazok, akik világszerte ismerték Jálics Ferencet.
A prédidikációjában Mustó Péter SJ, Jálics Ferenc egykori barátja, szemlélődő imamódjának tanítója búcsúztatta rendtársát, az ima tanítómesterét. Jálics Ferenc, a fiatal teológiai tanár a 20. század közepén Buenos Airesben a jezsuita kollégiumban lelki vezetőként azon gondolkodott, hogyan lehet megtanítani imádkozni a fiatalokat és a lelkigyakorlatozókat. Ugyanúgy a megújulást kereste, mint ahogyan XXIII. János pápa az aggiornamento lelkisége által – fogalmazott a szónok. Rendtársával, Orlandóval, egy pszichológussal és barátaival azt tanulmányozta, hogyan és miért imádkozik az ember. Mi történik az imádkozás közben? Mi akadályozza, ha valaki nem tud az imában elmerülni? Próbálták az ima különböző formáit, és keresték az útját, hogyan lehet azt tanulni és tanítani.
Akkori tartományfőnöke, Bergoglio atya – későbbi Ferenc pápa – veszélyesnek tartotta Jálics atya imamódját, mely ennek ellenére Dél-Amerikából Európába is eljutott. Mustó Péter hangsúlyozta, hogy Feri atya azt eredetileg a kételkedőknek, a bizonytalanoknak szánta.
A 20. század pluralista társadalmában a többféle vélemény között, a morálteológiai krízisben Istent még figyelmesebben kellett keresni, hogy az emberek választ kapjanak arra, erkölcsileg mi fogadható el és mi nem. Az istenkeresés, Isten közelségének átélése mellett az egymásra figyelés, egymás értő meghallgatása is fontossá vált.
Hozzátette: Az imamód arra tanít, hogy figyeljünk arra, milyen érzések, kételyek, fájdalmak, fantáziák törnek fel bennünk. Ez hozzásegít ahhoz is, hogy észrevegyük és megértsük, mi történik embertársunkban – folytatta a szónok. A figyelmet mindig oda kell irányítani, ahol Isten lelke működik.
Mustó Péter felidézte rendtársa németországi háborús élményét, amikor tizenhét évesen a bombázás miatt halálfélelem vett rajta erőt. A fiatal Jálics megtapasztalta, hogy ha Isten jelen van, nincs baj, akkor sem, ha ő meghal. Ettől minden félelme elmúlt, és teljes nyugalom járta át. Ezért szeretett volna később is Isten látására jutni, hiszen akkor a haláltól sem fél.
Fogsága idején öt hónapig bizonytalanságban voltak Orlandóval, nem tudták, hogy túlélik a kínzásokat, vagy sem. Ezalatt Jézus nevét ismételték. A harag, düh, bosszúvágy, félelem és reménység váltakoztak benne, de megtapasztalta, ha nem ezekre figyel, hanem Isten működésére, akár a saját testében, akár Jézus nevét kimondva, akkor békesség tölti be őt. Különösen fontos volt neki a megbékélés más esetekben is, hiszen sokszor átélte, hogy aki újít, azt megvádolják.
Utolsó pár évében, az idősek otthonában Isten megadta neki azt, amit fiatal jezsuitaként a fogadalmánál mondott: „Uram, vedd el szabadságomat, emlékezésemet, akaratomat”. Akik meglátogatták, mind arról tanúskodnak, hogy emlékezetének elvesztése ellenére szeretni tudott tiszta szívből. Ebből is látszik, hogy a létünk mélyén a jó, a szeretet sokkal erősebb, mint minden gonoszság és nehézség. A fény erősebb, mint a sötét – hangsúlyozta a jezsuita atya.
A prédikációja végén Mustó Péter felolvasta Szalézi Szent Ferencnek azt az imáját, mely Griesben a lelkigyakorlatos ház falára van kifüggesztve. Az imádság felhív arra, hogy életed már beteljesedett, ha a szíved visszahelyezed Isten jelenlétébe.
A szentmise végén az Argentin Köztársaság magyarországi nagykövete által közvetített levelet olvasták fel, amelyet az argentin külügyi, külgazdasági és kultuszminisztere, Felipe Solá írt az alkalomra. A miniszter Jálics atya teológiai írásait, lelkigyakorlatait és a kirekesztettek iránti elkötelezettségét méltatta. Elutasította az államterrorizmust, mely alatt elrabolták és öt hónapig kínozták Jálics Ferencet és Orlandó paptestvérét.
Vízi Elemér köszönetét fejezte ki nekrológjában Feri atyáért, akire visszagondolva három tulajdonságát emelte ki: az éberségét, az érdeklődését és a következetességét. Ébersége tette lehetővé, hogy felismerte a kor szükségletét, és olyan, a hagyományban gyökerező imamódot fejlesztett ki, mely elérhető sokak számára. Érdeklődő volt mindig: „Ha majd szentté avatják, ő lesz a meghallgatás szentje.” Az idősotthonban is mindig megvoltak az érdeklődő kérdései, bár addigra elveszítette már az emlékezetét. Következetes volt, kitartott a viták küzdelmeiben, a tanításában, és képes volt rátenni az életét a szemlélődő ima tanítására.
Szent Ignácnak, akinek a megtérése 500. évfordulóját az idén ünnepeljük, fontos volt a lelkek segítése – folytatta a tartományfőnök. Sokkal gazdagabbak lettünk azáltal, hogy megismerhettük Feri atya imamódját, mely a hitéletet kezdőknek és az egyháztól távol levőknek is alkalmas volt.
A visszaemlékezés végén Vízi Elemér felidézte azt az esetet, amikor Dobogókőn az egyik lelkigyakorlatozó felvetette, hogy ezt az imamódot le kellene védeni, de Jálics atya ezt elutasította, és inkább az egyházra bízta az imamód jövőjét. A jezsuita pap fordulatos életútját egy képsoron nézhették végig Hála egy beteljesedett életért címmel.
A temetési szertartás a templomban kezdődött, majd Jálics Ferenc hamvait ünnepélyesen a családtagok és rendtársak kíséretében az altemplom urnatemetőjében helyezték örök nyugalomra.
Forrás: Vámossy Erzsébet, Magyar Kurír
