Várják a CSIT-re a fiatalokat

0
2158
Fotó: A CSIT Facebook-oldala

A járványügyi előírásokat figyelembe véve idén hat helyszínen lesz a Csíksomlyói Ifjúsági találkozó (CSIT): Csíksomlyó, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, Gyulafehérvár, Marosvásárhely és lesz egy helyszín Háromszéken is – mondta el lapunknak Lázár Annamária főszervező. A találkozó mottója: Ami az életre vezet (Mt 7,14). Azért választották a mottót, mivel szeretnék azt keresni, ami az életre vezet, főként ebben a több szempontból is nehéz időszakban.

Regisztrálhatnak a 14−30 év közötti fiatalok a CSIT-re, ami idén augusztus 10−14. között zajlik, keddtől szombat délelőttig, az önkénteseknek kicsit hamarabb: augusztus 6-án kezdődik és 15-én ér véget a program. A regisztráció már elindult, az önkéntesek július 10-ig regisztrálhatnak a CSIT honlapján, a résztvevők pedig majdnem az esemény kezdetéig jelentkezhetnek.

Mivel idén hat helyszín lesz, a szervezők azt kérik, hogy a résztvevők a településhez legközelebb eső helyszínre regisztráljanak, vagy oda, ahol meg tudják oldani a szállást, étkezést. A program a tervek szerint de. 10-től du. 6-ig tart, hogy aki utazik, biztonságosan hazaérhessen. A program tartalmaz egy óra ebédszünetet, a délelőtti programtömbben előadások és kiscsoport, délután pedig műhelyek lesznek, ezen kívül különleges programokra is lehet számítani. A főszervező elmondta: a műhelyeknél helyieket is igyekeznek bevonni, így helyszínspecifikus műhelyek lesznek, nem ugyanazt kapják a résztvevők mindenhol. Ezáltal be tudják vonni azokat az embereket, intézményeket, akik ott vannak az adott település vonzáskörzetében, s akiktől tudnak tanulni a fiatalok.

Lázár Annamária kérdésünkre elmondta: online jelenlétre idén nem lesz lehetőség, csak személyesen lehet részt venni. A Csíksomlyóról közvetített napi tanításokat a résztvevők is online fogják követni, s valószínű, hogy ebből egy összeállítást a rendezvény lejárta után közzétesznek.

A CSIT szervezői úgy döntöttek, hogy idén a különleges helyzethez igazodva a találkozó himnusza is rendhagyó módon készül el: május 31-ig lehetett jelentkezni a himnusz szövegének vagy szövegének és dallamának a megalkotására. A friss információkat a CSIT honlapján lehet követni.