EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” (Jn 10,11-18)
A jó pásztor vasárnapja kiváló alkalom arra, hogy megkérdezzük: miben áll a papi szolgálat titka, mit jelent Krisztus papjának lenni. Misekönyvünk II. kánonja, amelynek szövegét valószínűleg a 2. század vége felé írták meg, a papság lényegét a Szentírás szavaival írja körül: arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked.
Kettős tehát az ószövetségi papság feladata, és ebből az első: Isten színe előtt állni. A Második törvénykönyv szerint az ószövetségi papság nem kapott külön részt az ígéret földjéből – mert ők Istenből és Istennek éltek. Nem kötelezték el magukat a szokványos munkák, tevékenységek mellett, amelyek a mindennapi élet szükségleteit hivatottak kielégíteni. Mesterségük lényege, hogy Isten előtt álljanak – őrá nézzenek, nála, vele legyenek. Ez a fajta életmód végső soron az Isten jelenlétében eltöltött életet jelentette, ugyanakkor képviseleti szolgálatot is: a papok feladata volt, hogy a rájuk bízottakat képviseljék Isten előtt. Amint a többiek a földet művelték, amelynek gyümölcséből a pap is élt, úgy a papnak a feladata az volt, hogy a világot állandóan nyitva tartsa Isten felé, hogy tekintetével folytonosan Isten arcát keresse. A papság feladatát meghatározó két szó manapság a szentmise kánonjában van – közvetlenül az átváltoztatás szavai után, közvetlenül azokban a pillanatokban, amikor Krisztus belép az ünneplő közösségbe. Isten előtt állni azt jelenti tehát: megmaradni Krisztussal, megmaradni az eucharisztiában azzal, aki velünk maradt örökre.
Isten előtt állni azt jelenti: állandóan figyelni, állandóan résen lenni a gonosz hatalmával szemben. Isten előtt állni azt jelenti: virrasztani, ébren tartani a világot Isten számára. A szabad ember egyenesen állhatott az ókorban: kihúzott háttal, emelt fővel. Szabadon állni Isten előtt azt jelenti: magunkra venni a jóért, az igazságért való küzdelmet, kimondani az igazságot minden hazug irányzattal szemben. Isten előtt állni azt jelenti: magára venni az emberek sorsát, azokét, akiket az Örök Főpap bíz rá, ugyanúgy, ahogy Krisztus mindannyiunkért áll az Atya színe előtt. Egyenesen állni azt is jelenti, hogy félelem nélkül és rendületlenül kitartani az Úr miatt kapott szidalmak, bántalmazások közepette is, ahogyan az apostolok fogadták a megaláztatást Krisztusért.
A második feladat, amely körülírja a papság lényegét: szolgálhatunk neked. Az ószövetségben Istennek szolgálni elsősorban rituális cselekedeteket jelentett: a papokra és levitákra hárult minden feladat, amelyet a törvényben leírt szertartások jelenthettek. A rítus által kijelölt cselekedeteket később szolgálatként írták le – és ez azt mutatja meg, hogy milyen szellemben kellett végezni ezeket a feladatokat. A II. kánonba beiktatott szó jelentése módosult az újszövetségi előírásoknak megfelelően. Amit a pap tesz a szentmisében, azt Krisztus parancsolta, és amelyhez az ünneplő közösség egésze is társul, amikor ezt válaszolja: Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk föltámadásodat, amíg el nem jössz. Az eucharisztia ünneplése egyszerre Istennek és az egész emberiségnek tett szolgálat. Jézus Krisztus áldozata önmaga átadása, teljes odaadása az Atyának az emberekért. Ugyanebbe az önátadásba épül bele a papság és a hívek szolgálata is.
…hogy szolgálhatunk neked: ebben a kifejezésben kettős távlat tárul elénk: egyrészt a liturgia és a szentségek ünneplésének nagy feladata, amelyet bensőleg és külsőleg is megvalósítunk; az imádságunk ugyanennek a szolgálatnak lényeges része. De a helyes kultusz nem a templomi cselekmények helyességét jelenti csupán, hanem az eucharisztikus élet helyességét is. Isten szolgálatát elsősorban nem a rubrikákból tanuljuk meg, hanem Jézus Krisztus és a szentek iskolájában. A liturgikus-rituálisból egyenesen következik az erkölcsi feddhetetlenség nagy kihívása, amely mindig eszményképként marad előttünk. De a tökéletességre, a jóságra való törekvésünk Isten szolgálata. Nem tudjuk sosem feddhetetlenül szolgálni Istent, ugyanúgy nem tökéletes a szolgálatunk, mint ahogy az Isten előtt való állásunk sem az: Isten előtt bűnösként és a teremtmény törékenységével állunk, ugyanez járja át szolgálatunkat is. De törekvéseink, botlásaink is Isten szolgálatába simulhatnak bele, ha ezzel is annak erejét és igazságát hirdetjük, akinek szolgálatában állunk.
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2021/18. számában.
