Örömvasárnap Lemhényben: megáldják a plébániatemplom első orgonáját

0
2112
Az 1962-ben készült orgona nagyon jó állapotban van. Fotók: Hölgyes Pál-Zsolt

Sípos orgonára cserélik a szintetizátort Lemhényben, amelyet Kovács Gergely gyulafehérvári érsek áld meg március 14-én, vasárnap a 11 órakor kezdődő szentmise keretében. A helyi vállalkozók és a hívek összefogásával megvásárolt orgona különös jelentőséggel bír, ugyanis a plébániatemplomban korábban soha nem volt sípos orgona.

Nagyböjt negyedik vasárnapját örömvasárnapnak is nevezik, amikor a pap rózsaszínbe öltözik, ami azt az örömöt fejezi ki, hogy közeleg húsvét, a megváltás ünnepe. Idén ez a nap külön örömünnep és egyedi esemény a lemhényi egyházközség számára, ugyanis Kovács Gergely érsek a közösségben tett első püspöki látogatása során megáldja a lemhényi plébániatemplom első orgonáját. Az egyházi énekeken keresztül megtapasztalhatjuk Isten jelenlétét már itt a földön, mondta portálunknak Hölgyes Pál-Zsolt lemhényi plébános: „A minőségi egyházzene az ember lelkét közelebb emeli Istenhez, ezért tartottam fontosnak, hogy legyen egy sípos orgona, ami a liturgiákon, a szentmiséken Isten dicsőségét még inkább közvetíteni tudja az embereknek, akik így megérezhetik a lelkükben, hogy milyen szép az egyházi ének, az egyházi zene” – fogalmazott a plébános.

A hét regiszteres sípos orgonát Németországból szállították újdonsült helyére. Az árából még le is engedtek, mert Erdélybe, egy szegényebb plébániára került. Szinte újszerű állapotban van az egyébként 1962-ben készített orgona. Papp Zoltán orgonaépítő közreműködésével sikerült rátalálni erre az orgonára, ami méreteiben és hangzásában is jól illeszkedik a templomhoz. „A Szent Mihály-hegyi templomunkból Papp Zoltán műhelyébe került felújításra az ottani orgona. Vele beszélgetve felmerült az ötlet, hogy milyen jó lenne egy orgona a lemhényi plébániatemplomba is” – idézi fel az ötlet megszületésének körülményeit Hölgyes Pál-Zsolt. Papp Zoltán már több orgonát is hozott be külföldről, így ő vette fel a kapcsolatot egy németországi, erre a területre szakosodott céggel, hogy végül megtalálják a megfelelő orgonát.

A járvány miatt nem szerveznek nagyobb ünnepséget, mert egyfelől a templom is kisebb, másfelől a járványügyi előírásokat is be kell tartani. Simó Imre kántor harminc éve szolgál a közösségben, aki nagy örömmel fogadta, hogy ezentúl sípos orgonán játszhat. Kovács Gergely érsek püspökként most látogat először Lemhénybe. „Különös öröm számunkra, hogy a kézdivásárhelyi születésű érsek meglátogatja a háromszéki közösséget. A közösség nagyon várja” – fejezte ki a közösség örömét a plébános.