Segítségnyújtás és alkalmazkodás minden szinten

A csíkszeredai Juventutti Alapítvány elmúlt egy éve

0
1268
Fotók: Juventutti Alapítvány

Az elmúlt évvel kapcsolatosan bizonyára mindenki elmondhatja: nem szokványos év volt. Változásokat, váratlan helyzeteket, olykor bizonytalanságot gördített elénk 2020, számtalan területen próbára tette teherbírásunkat, kreativitásunkat, alkalmazkodókészségünket. Alapítványunk életében is történtek változások, de egy dolog nem változott: idén sem tévesztettük szem elől céljainkat, idén is a beteg és rászoruló gyermekekért és az erőszakmentes iskolákért dolgoztunk, alkalmazkodva mindig az aktuális helyzethez, az épp utunkba gördülő kihívásokhoz – vallják a csíkszeredai Juventutti Alapítvány munkatársai. Ezúttal arra kértük őket, mutassák be, milyen programokkal, megvalósításokkal telt az elmúlt évük, s kértük, osszák meg velünk és olvasóinkkal, nekik melyik program állt közel a szívükhöz.

Valóban így látom az elmúlt évünket: mindvégig a célt néztük, történhetett bármi körülöttünk, lehetett kijárási tilalom, iskolabezárás vagy online iskolakezdés. Ha történt valami, arra lehetőségeinkhez mérten olyan választ adtunk, amilyet az alapítványnak adnia kellett: segíteni a nehéz helyzetben lévőknek, segíteni a gyerekeknek, és másokat is ösztönözni a segítségnyújtásra.

Az előzetes terveink szerint indult 2020: az Erőd – Iskolai erőszak-megelőző programunk folytatására fókuszáltunk: a 2019 őszén indított játékos készségfejlesztő foglalkozás-sorozatunk folytatódott 16 településen összesen 780 gyermek bekapcsolódásával. Sajnos a tevékenységek márciusban, az iskolák bezárásával véget kellett érjenek, de így is összesen 143 sikeres foglalkozást tartottunk meg a 2019−2020-as tanévben. Később, hogy az aktuális iskolai előírásokhoz és szabályozásokhoz alkalmazkodni tudjunk, elindítottuk a Nagy Erőd Kihívást, amelynek alapja egy 16 feladatlapból álló, otthon elvégezhető önismereti, önreflexiót fejlesztő feladatsor, mások és saját maguk elfogadásáról, saját erőforrásaik, erősségeik feltérképezéséről, mások erősségeinek, értékeinek elismeréséről.

„Az új köntösbe bújtatott − ahogy nevezni szeretem − „járványbiztos” Erőd programunk kapcsán eszembe jut egy kellemes élmény, amikor egy tavaly is résztvevő gyerek személyesen köszönte meg, hogy idén is, bár más formában, de megtartjuk a foglalkozást. Az ehhez hasonló visszajelzésektől mindig elolvad a szívem.” (Hasenec Tímea)

A világszintű történések a kisebb közösségeinkre is hatással voltak: a kijárási tilalom, a munkalehetőségek megszűnése, a járványhelyzet alakulása az egyébként is nehéz körülmények között élő családok helyzetét még inkább nehezítette. Így 2020-ban a jótékonysági akcióink nagy hangsúlyt kaptak, a hagyományossá vált kezdeményezéseink kibővültek.

„A legmeghatározóbb esemény számomra a járvány kitörése utáni első élelmiszercsomag-osztás volt, mert ennyi elkeseredett, illetve hálás arccal talán azelőtt sem, utána sem találkoztam. A járvány mindannyiunk életét felforgatta, de az amúgy is nehéz helyzetben lévő családokét még inkább. Ezen a ponton éreztem legjobban, mennyire fontos, hogy valaki segítő kezet nyújtson a bajbajutottaknak.” (Hasenec Tímea)

2020. március és június között összesen négy olyan adománygyűjtő akciót szerveztünk, amely során az összegyűlt pénzadományokat teljes mértékben élelmiszercsomagok összeállítására fordítottuk: négy adományátadó utat bonyolítottunk le, négy alkalommal találkoztunk bajba jutott, ellehetetlenedett helyzetben lévő családokkal, akiknek összesen közel 19 ezer lej értékben adtunk át élelmiszercsomagokat az Élelmiszert az éhező gyerekeknek! akciók keretén belül.

„Számomra lenyűgöző volt, hogy ilyen sok jó szándékú ember fogott össze, hogy mások helyzetén könnyítsenek, segítsenek.” (Tankó-Molnár Emőke)

A tavaszi sikeres akciókat követően sem ért véget a jótékonykodás: augusztusban egy otthon nélkül maradt, sokgyermekes, egyszülős család számára sikerült rekordidő alatt összegyűjteni közel 6000 lejt, s ezáltal mentesíteni őket 115 napi ebéd költségeinek kifizetése alól, majd ezt követően 23 nap leforgása alatt még három online adománygyűjtés keretében három beteg gyermek támogatásához is hozzájárulhattak a segíteni vágyók, akik segítségével több mint 3000 lej gyűlt össze a gyermekek gyógyulása érdekében.

„A legboldogabb pillanatot egyik kisgyermek támogatásához kapcsolom. (…) A Zsoltika számára kitűzött összeg rekordidő alatt kigyűlt, sőt megduplázódott. Jó volt érezni, hogy így össze tudunk fogni, ha akarunk, ennyire fontos tud lenni sok embernek egy kisfiú.” (Tankó-Molnár Emőke)

Annak ellenére, hogy nem tudtuk pontosan, megkezdődik-e a megszokott körülmények között az iskola, a tanszergyűjtési akciónkat is megszerveztük. A 2020-as Jótékonysági tanszergyűjtésnek köszönhetően közel 100 gyermek kezdhette az iskolát új, jól felszerelt iskolatáskával. A gyűjtés során felajánlott pénzadományok ráfordításával és konkrét tanszeradományok fogadásával összesen 1000 füzet és notesz, 80-nál több iskolatáska, 500-nál több írószer, radír, hegyező, és sok más hasznos iskolai kellék kerülhetett boldog, új tulajdonosokhoz.

Őszinte örömmel töltött el bennünket, hogy bár mindenki számára nehezebb volt az elmúlt év, bizonytalanabb az iskolakezdés, mint valaha, a nélkülöző gyermekekről mégsem feledkeztek el az emberek, felhívásunkra rengetegen válaszoltak, elképesztő összefogást tapasztalhattunk meg ismét.

Ez a pozitív hozzáállás tükröződött az iskolák újbóli bezárásának időszakában is: bár konkrét akciót nem indítottunk, a nagylelkű adományozóknak köszönhetően összesen 4600 lej értékben továbbítottunk digitális eszközöket tíz nagyon nehéz helyzetben lévő iskolás gyermeknek, hogy ők is bekapcsolódhassanak az online oktatásba.

„A legmeghatóbb számomra idén egy levél volt. Egy angyalhoz írt levél, amelyben az egyik lány többek között azt kéri az angyaltól, hogy gyógyítsa meg súlyosan beteg édesapját. Erre nem voltak szavaim, azóta sincsenek.” (Tankó-Molnár Emőke)

Decemberben, karácsony közeledtével két jótékonysági akciónk zajlott le sikeresen. A Mit hozott az Angyal? akciónkkal 44 család összesen 157 gyermekének ünnepét varázsolhatták szebbé az akcióba bekapcsolódó angyalok, akik valóra váltották a gyermekek álmait. Az összesen több mint 21 ezer lej értékű ajándékcsomagokat ünnepi élelmiszercsomagok kíséretében adhattuk át a gyerekeknek, ugyanis partnerek kezdeményezésének köszönhetően, az Ünnepi vacsora a nélkülözőknek akció során közel 7000 lejt tudtunk még élelemre fordítani, hogy a karácsonyi varázslat öröme mellett bőséges ünnepi vacsorában is részük lehessen a gyerekeknek.

Tartalmas évünk volt, ha a háttérben meghúzódó munkától eltekintünk, és a folyamatában vagy a tervezési fázisban lévő projekteket nem is említjük, hanem csak a legfőbb akcióinkra tekintve szemléljük a 2020-at is, határozottan elmondható ez. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik igennel válaszolnak felhívásainkra, hálásak vagyunk a támogatóinknak, segítőinknek, partnereinknek és önkénteseinknek, hiszen (bár már sokszor mondtuk, de valóban így van) nélkülük nem valósulhatott volna meg mindez.

„Minden pillanatra büszke vagyok, amikor tenni tudtunk. Bár nehéz és kihívásokkal teli évet zártunk, meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket és terveinket, véghez tudtunk vinni minden eltervezett jótékonysági akciót. Köszönjük mindenkinek, aki ebben a segítségünkre volt!” (Hasenec Tímea)

Balázs Brigitta kommunikáció és PR referens

Közreműködtek: Hasenec Tímea elnök, Tankó-Molnár Emőke szociális referens