Személyi változások a Vatikánban

0
1667

Ferenc pápa a mai napon Marcello Semeraro püspök személyében kinevezte a közelmúltban hivataláról és bíborosi mivoltáról is lemondott Angelo Becciu utódát a Szentek Ügyei Kongregációjának prefektusi székében.

Az új prefektus 1947-ben született Dél-Olaszországban, pappá 1971-ben, püspökké 1998-ban szentelték. Előbb az ugyancsak Dél-Olaszországban található Oria püspöke lett, majd 2004-től a Róma elővárosaiban lévő hét, úgynevezett „suburbicarius” püspökség egyikének, Albano-nak volt megyés püspöke. E püspökség területén található Castelgandolfo, a pápák hagyományos nyári rezidenciája. Semerano püspököt 2007 májusában az Olasz Püspöki Konferencia Avvenire c. napilapjának elnökévé is megválasztották.

A ma kinevezett prefektus ugyanakkor a római kúriára vonatkozó Pastor bonus apostoli konstitúció felülvizsgálatára Ferenc pápa által létrehozott bíborosi csoport titkára is volt. A mai nappal e testületet illetően is személyi döntéseket hozott nyilvánosságra a Szentszék. A szentatya megerősítette a bíborosi csoport koordinátori szerepében Óscar Rodríguez Maradiaga bíborost, a hondurasi Tegucigalpa érsekét. Ugyanakkor a testület tagjai sorában megerősítette Pietro Parolin bíboros-államtitkárt, Sean Patrick O’Malley bostoni bíboros-érseket (USA), Oswald Gracias Bombay-i érseket (India), Reinhard Marx-ot, München és Freising érsekét (Németország) és Giuseppe Bertello bíborost, Vatikánváros Kormányzóságának elnökét.

Ferenc pápa az említett bíborosi tanács új tagjává nevezte ki Fridolin Ambongo Besungu érseket Kinshasaból (Kongói Demokratikus Köztársaság), a csoport titkárává az eddigi másodtitkárt Marco Mellino püspököt nevezte ki.

Forrás: a Szentszék sajtóterme