Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.
A pécskai születésű Czank Gábor plébánost baráti szálak fűzik az arad-ségai, a tornyai és a nagyiratosi plébániához is. A Gerhardinum Római Katolikus Líceum növendéke volt 1994-1998. között. Teológiai tanulmányait a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán kezdte meg, majd Szegeden fejezte be. Pappá szentelését követően a szeged-csanádi egyházmegyében teljesít lelkipásztori szolgálatot. Kezdetben Makón tevékenykedett, jelenleg Gyomaendrődön plébános, és mellette még három közösséget pasztorál. Ugyanakkor a plébános szoros kapcsolatot ápol a temesvári egyházmegye lelkipásztoraival és a sajtóiroda tevékenységét is segíti. Ismertek továbbá a naiv művészet szellemében született rajzai, amelyek a XIX.-XX. századi bánsági német és magyar katolikus hívek hitéletét tükrözik.
A temesvári püspökség sajtóirodájának munkatársai sorozatukban vele készítettek interjút.
Plébános úr, Önt a Szűzanya tisztelőjeként ismerik az oltártestvérek és a hívek. Melyek a radnai kegyhelyhez kapcsolódó gyermekkori emlékei?
Először is szeretettel üdvözlöm az interjú olvasóit, és köszönöm, hogy rám is gondoltak a máriaradnai emlékeim megosztása kapcsán. Úgy emlékszem, 1987-ben vagy 1988-ban lehetett: Tornyáról mentünk, ahol a nagyszüleimnél nyaraltam. A nagymamámmal mentem. Érdekesek voltak az akkori zarándoklatok… Még javában fennállt a kommunista rendszer, így autóbuszt bérelni olyan címen, hogy „zarándoklat Radnára”, teljesen elképzelhetetlen volt. Ezért a helyi TSZ (kollektív gazdaság) pünkösdre, augusztus 15-re vagy szeptember 8-ra kirándulást szervezett Lippafüredre az ottani gyógyfürdőbe. Ez persze azt jelentette, hogy Radnára megyünk…
Hogyan emlékszik vissza a kommunista diktatúra idején tartott búcsújárásokra? Ön szerint a hívek lélekben hogyan ápolták a Máriaradnával való kapcsolatot?
A kommunizmus idején nem volt könnyű zarándoklatot szervezni, mert amelyik településen nem volt vasútállomás, onnan nem lehetett vonattal utazni. Autóbuszt pedig nem volt könnyű szerezni, de valahogy mindig megoldották. A megrendelő papírra azt írták, hogy „Kirándulás a solymosi várhoz” vagy „Kirándulás a lippai gyógyfürdőbe”, aztán hogy, hogy nem, a busz a radnai kegytemplomnál mindig lekanyarodott a főútról. Persze megtörtént, hogy nem járt sikerrel a zarándoklat. Egyszer Pécskáról is indult vagy két busz, és egy rendőr, amikor meglátta, hogy a buszon templomi keresztet és lobogókat viszünk, mindenkinél virágcsokor, a nyakunkban pedig rózsafüzér, félútról visszafordította a járművet. Hamar rájött a „milicista”, hogy valószínőleg nem a lippai termálfürdőbe akarunk körmeneti zászlókkal menni. Mégis, úgy emlékszem, hogy a tiltások ellenére akkoriban sokkal többen jöttek Radnára. Különösen a vallásosságukban élen járó német községekből, Öthalomról, Újaradról és Szentannáról jöttek hatalmas gyalogos körmenetek, fúvószenekarral, lobogókkal. De mindig óriási tömegben érkeztek a vingai meg az óbesenyői bolgárok is, továbbá külön színfoltja volt a radnai búcsúknak a krasován horvátok csoportja, szép, hímzett népviseletükben, csipkés fejkendőikkel.
Évek hosszú során át mélyen Mária-tisztelő lelkipásztorok mellett növekedett lelkiekben. Hogyan viszonyultak ők Radnához és hogyan erősítették Önben a kegyhelyhez való kötődést, ragaszkodást?
A plébánosok közül Heinrich Józsefet, Király Árpádot és Czeglédi Ferencet említeném. Az ő kezük alatt nőttem fel az oltár mellett, és innen vezetett az utam a papság felé. Mindhárman mélyen Mária-tisztelő lelkipásztorok, így apró gyermekként a Rózsafüzér imádkozása, a különböző Mária-litániák, kilencedek, ájtatosságok szinte „belenőttek” a lelkembe, hiszen nem csak a mélyen vallásos bánsági népünknél láthattam a bensőséges Szűzanya-tiszteletet, hanem papjaink is ezt a lelkületet képviselték és hirdették.
Plébános úr bánsági magyar és német családi gyökerekkel rendelkezik. Ez a két nemzethez való tartozás és lelkiség hogyan befolyásolta a Szűzanya iránti tiszteletét, a Radna iránti kötődését, illetve a magyarországi plébániákról indított radnai búcsújárásokat?
Valóban, a családom minden ágról hívő katolikus és messzemenően Mária-tisztelő. Szinte mindenki a Rózsafüzér Társulat tagja volt, magam 13 évesen csatlakoztam hozzájuk. Így azt a máriás lelkületet, amit a lelkipásztorainkkal kapcsolatban említettem, töretlenül megéltük otthon is. Mint majdnem minden bánsági családban, nálunk volt „házioltár” a Szűzanya szobrával, ahol ünnepeken gyertyát gyújtottunk. Amikor teológiai hallgatóként a Csanádi Egyházmegye magyarországi részére települtem, a fölszentelésem után mind olyan településekre kerültem, amelyeknek különösen az 1920. előtti időkben szoros kapcsolata volt Radnával. Békéscsabán voltam diakónusi éven, és az ottani szlovákok régen mindig nagy tömegben mentek gyalog Radnára. A város szélén máig áll az a szép feszület, amit „radnai kereszt”-nek hívtak, mert mindig innen indultak a búcsúsok Radnára. Ezután Békésszentandráson lettem káplán, ahol szintén élt még a radnai búcsújárások emléke, ők valamikor a kunszentmártoni zarándokokhoz csatlakozva mentek Radnára. A kápláni éveim után Újkígyós következett, ahol plébános lettem; ez a község is híres „radnajáró” település volt, a kegytemplom lépcsőjének fordulójában máig áll az újkígyósiak által emelt kereszt, amit pár éve fel is újíttattak. Innen Makóra kerültem plébánosnak. A makóiaknak keresztúti stációja van a radnai kálvárián, ez is mutatja kapcsolatukat a kegyhellyel. És immár nyolc éve Endrődön (Gyomaendrőd) szolgálok – az endrődi templomban máig őrizzük azt a radnai lobogót, amellyel az ősök zarándokoltak Radnára, és az endrődieknek is van keresztúti stációjuk a kálvárián. Tehát mindegyik szolgálati helyemen örömmel fogadták, hogy kezdeményeztem a radnai zarándoklatok fölelevenítését, hisz a szüleik, nagyszüleik elbeszéléseiből jól ismerték Radna nevét. Így minden említett plébánián évente megszerveztük, megszervezzük a radnai búcsújárást
A máriaradnai zarándoklatok hangulata különleges, néha rendkívül változatos. Milyen élményeket őriz különös módon is az emlékezetében?
Minden radnai zarándoklatnak megvannak a maga szép momentumai. Megható jelenetek, szépen éneklő zarándokcsoportok, a fölemelő liturgiák a kegytemplomban. Személy szerint nekem az volt az egyik legszebb élményem, amikor 1992-ben édesapámmal zarándokoltunk Radnára, abból az alkalomból, hogy a kegytemplomot a szentatya, II. János Pál pápa Basilica Minor, azaz „pápai kis-bazilika” rangra emelte. Gyönyörű ünnep volt. Apám vett nekem egy akkoriban szokványos fekete-fehér radnai szentképet, ezt máig a breviáriumomban őrzöm.
Mit jelent Önnek Máriaradna?
A hivatásomat, a papságomat köszönhetem és köszönöm a Radnai Szűznek. A gyerekkortól fogva megélt radnai zarándoklatok, a bánsági népünknek ott megtapasztalt mély vallásossága segített engem az oltár felé vezető útra. Amíg éltek a Harnisch-testvérek, Ernő páter és Placid páter, a zarándoklatok délutánján, a vecsernye alkalmával megmutatták a híveknek Rudnay hercegprímás szívét, amit a Szt. Anna oltár mellett őriznek egy üvegbúrában. Kisgyermekként elhatároztam, hogy meghagyom, az én szívemet is Radnán temessék el… Ma már tudom, hogy ez aligha lenne lehetséges, de kispapként eldöntöttem, hogy ha eljutok az újmisés oltárig, akkor az első misémet hálából a Radnai Szűz kegyoltáránál végzem el. Ez így is történt. 2005. június 18-án szenteltek pappá Szegeden, másnap hazautaztam, és délután már a radnai fehér márványoltárnál mutattam be az első szentmisémet, teljes csöndben, üres templomban. Csak plébánosom, Czeglédi Ferenc volt jelen. Életem talán egyik legszebb és legmeghatározóbb emléke marad ez az első mise, amit hálából celebráltam a radnai Szűzanya oltáránál. Azt hiszem, ez mindent elárul arról, hogy mit jelent számomra Máriaradna.
Forrás: Temesvári egyházmegye
