EVANGÉLIUM
Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak. Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket.
Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”
Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket. (Mt 14,13-21)
Max Webernek van egy igen sokat idézett, de annál vitatottabb műve: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Ebben azt a megfigyelését írja le, hogy a kapitalista életmód elsősorban a „protestáns” vidékeken terjedt el, míg a katolikus részek megmaradtak a maguk hagyományos céheinél vagy a földművelés megszokott meneténél. Max Weber utánajárt ennek a jelenségnek. Vajon a vallásos meggyőződés képes egy sajátos gazdasági rendszert kialakítani? Kutatását nem teológiai traktátusokkal kezdte, hanem elment a protestáns részekre, és az ott elhangzott szentbeszédeket olvasgatta, hallgatta, milyen vallásos énekeket énekelnek, milyen imádságokat mondanak, esetleg milyen lelkiolvasmányokban mélyülnek el. Azt találta, hogy ezeknek a vallásos szövegeknek egy fontos üzenete van: a predestináció. Magyarán: hogy az Úristen mindenkiről eldöntötte már születése előtt, hogy üdvözül-e vagy elkárhozik. Az ember nem tudja a földi életében befolyásolni Isten döntését. Hiába böjtöl, hiába imádkozik, hiába jár templomba, amit Isten elhatározott róla, az végleges. Érthető, hogy akik ebben hisznek, szeretnék tudni, hogy vajon milyen sorsot szánt nekik a Mindenható. Úgy vélik, hogy az üdvösségre kiválasztottak munkáját megáldja az Úr. Ezért a predestinációban hívők igyekeznek munkájukat legjobb tudásuk szerint végezni, igyekeznek azt elérni, hogy Isten áldása látszodjék a munkájukon. A munka áldása jövedelem formájában adatik meg a szorgalmas embereknek: befektetik a pénzüket, forgatják, kamatoztatják, majd hó vagy év végén elégedetten számolgathatják a többletet. Ezek az emberek kapitalistákká lettek.
Mi sokszor úgy képzeljük el a tőkés embereket, hogy dőzsölnek a jólétben, szórják a pénzüket mindenféle luxuscikkre, a legdrágább autójuk van stb. Pedig Max Weber máshogy látta ezeket az embereket: soványak voltak, beosztották a pénzüket a legutolsó fillérig, spóroltak, nem költekeztek, önmegtartóztató életet éltek. A kapitalista ember a fösvény emberből fejlődött ki. A fösvény ember pedig a félős emberből. A fösvénység abban a félelemben gyökerezik, hogy holnap, holnapután nem lesz mit enni, nem lesz mit felvenni. Esetleg éhínség jön, és milyen jó lesz akkor – szemben mindenki mással – a jó falatokat fogyasztani. A fösvény ember életét a jövőtől való félelem tartja fogva. A kapitalista a fösvénységét megpróbálja kihasználni, jövedelmet fabrikál belőle. A kettőben közös, hogy a gazdagságot az épp birtokolt javakban képzelik el.
A Jézus kenyérszaporításáról szóló történet ezt az elképzelést állítja feje tetejére: a gazdagság a megosztott javakban van. Lehetetlen megmondani, hogy mi történt az öt kenyérrel és két hallal. Az evangélista csak annyit ír: szétosztották és mindenki jóllakot. Csoda történt? Varázslat? Vagy pusztán a megosztott javak logikája indult el? Nem lehet egyértelműen eldönteni. Más csodaelbeszélések után értesülünk arról, ahogy a tömeg magán kívül ámuldozik. Itt pusztán a számszerűsített beszámoló marad: ötezer férfi evett, 12 kosár maradékot szedtek össze.
Mikor leszünk gazdagok? Ha megvonunk mindent magunktól? Ha állandóan a holnapra tartogatjuk javainkat? Ha pénzünk fölött éhezünk? Vagy ha megosztjuk mindenünket, és jóllakatunk ötezer embert?
László István székelyszenttamási plébános
Megjelent a Vasárnap 2020/31. számában
