EVANGÉLIUM
Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”
Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában. (Jn 6,51-58)
A közmondás szerint: „azzá leszünk, amit eszünk.” Jézus önmagát kínálja fel számunkra táplálékul. Mi pedig olyan dolgokkal tömjük magunkat, amelyeknek nincs örökkévalósága. Életünk csak akkor lesz örök és isteni, ha hagyjuk, hogy Jézus tápláljon bennünket.
Táncos Levente-György dicsőszentmártoni plébános