Jövő kedden leplezik le Ferenc pápa bukaresti mellszobrát

2
1557
Ferenc pápa a bukaresti Szent József-székesegyház előtt. Fotó: Baranyi Ildikó/MTI

Mellszobrot állítanak Ferenc pápának Bukarestben – tudósított a tegnap több bukaresti portál. A Darie Dup művész által készített büsztöt a jövő héten, kedden fogják leleplezni a főváros Schitu Măgureanu sugárútján, a nunciatúra épületének közelében. Şerban Tarciziu, a bukaresti érsekség sajtószóvivője az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy Ferenc pápa tavalyi látogatása, amelynek mottója „Járjunk együtt!” volt, sokakat megérintett, a figyelmet arra irányította, hogy ne csak vallási, hanem etnikai, társadalmi és politikai téren is járjunk együtt. A pápa beszédei és gesztusai meghatottak, sokak figyelmét felkeltették és ezért érdemes ezt a látogatást történelmiként elkönyvelni – mondta a szóvivő.

A mellszobor felállításának gondolata az államelnöki hivatal és a kormány, valamint a főváros polgármesteri hivatala és a Vatikán közös kezdeményezése – mondta a szóvivő.

A jövő kedden (június 16-án) du. 5 órától tervezett eseményt közös imával kezdik majd. A tervek szerint felszólalnak az államelnöki hivatal, a kormány és az egyház képviselői. Az eseményen az Adevărul lap tudósítása szerint a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia számos tagja mellett részt vesz Miguel Maury Buendía érsek, romániai apostoli nuncius is.  

A szobor Szent II. János Pál pápa bukaresti mellszobrának közelében kap helyet, aki 1999-ben első katolikus egyházfőként látogatott egy ortodox többségű országba. Ferenc pápa tavalyi látogatása húsz évvel az előző, történelmi látogatást követte.  

Forrás: angelus.com.ro, Agerpres, Adevărul

MEGOSZTÁS