„Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?” ApCsel 2,37
Volt egy teológiai professzor még régen, aki az anekdota szerint a diákokat a kibocsátáskor azzal a bölcs és kissé keserű felhívással engedte útjukra, hogy kérem uraim, csináljanak már valamit, mert ha nem csinálnak semmit, akkor abból nem semmi lesz, hanem baj.
A Szentlélek kitöltetésekor az apostolok bizonyságtételét mindenki értette. Nem is annyira az a hangsúlyos ebben a történetben, hogy mindenki a saját nyelvén értette, hanem inkább az, hogy mindenki értette. Ha valamire most nagyon szükségünk van, akkor az nem a nyelveken szólás ajándéka, hanem az, hogy végre megértsük egymást. A megértés ajándékára van szükség. Mindig lenyűgöz az angol nyelvnek az a szava, amit a megértésre használ – understanding. Úgy lehetne visszafordítani ezt a szót, hogy alá-állás. Megérteni azt jelenti, hogy alá-állok, és ehhez alázat kell, szent visszafogottság. Letérdepelni, mellé állni, odahúzódni ahhoz, aki megértésre vágyik. Irgalomra van szükség – mondta állítólag Pilinszky.
Egyszer egy rabbi a zsinagóga előtt találkozott az egyik tanítványával, aki láthatóan kissé zavartan és nyugtalanul járkált az épület előtt, miközben hangosan morogta maga elé, hogy Nem értem! Nem értem! Mi a gond? – kérdezte a rabbi – mit nem értesz? Megmagyarázom. – Megmagyarázni én is megtudom – válaszolt a tanítvány – de nem értem. Szabó Lőrincnek van egy gyönyörű verse (Lóci óriás lesz), ami arról szól, hogy Lóci, a gyermek, milyen változatos és bosszantó módszerekkel próbálja magára terelni az édesapja figyelmét, aki végül a gyermeke mellé kucorodik, ahol ledöbbenve veszi tudomásul, hogy a gyermek szemmagasságából mennyire óriási ez a világ. Aztán magasra emeli a gyermeket.
Ahhoz a megértéshez, amiben pünkösd ünnepén a tanítványokat hallgató sokaság részesült, erre az alázatra van szükség. Isten szavának a megértéséhez is ez kell. Azt olvassuk a Szentlélek kitöltetésének a történetében, hogy a tanítványok bizonyságtételét hallgató sokaság egy része csodálkozik, egy része gúnyolódik, majd amikor Péter beszélni kezd nekik a Megfeszítettről, akkor jó részük egészen közel engedi magához ezt a történetet. „Mintha szíven találta volna őket” – olvassuk. És itt nem arra kell gondolni, hogy elérzékenyültek, hogy könnyes szemmel, szipogva és meghatódva hallgatták a prédikációt. Amikor a Szentírás a szívről beszél, akkor nem az érzelmek központi helyeként említi. Az ószövetségi ember a szívével gondolkodik. Amikor a pünkösdi gyülekezet tagjait a megfeszített Krisztusról szóló evangélium szíven találta, akkor azt jelenti, hogy felfogtak valamit abból, ami Jézus személyéhez köthető és megértettek valamit a megváltás személyességéből, megértették azt, hogy róluk van szó. Megértés ott történik, ahol az érintésre is lehetőség van. Akkor értek meg valamit, ha közel engedem magamhoz, ha engedem, hogy megérintsen, eltaláljon. Erre lenne most igazán szükség. Nem a magyarázkodásokra, nem a kimagyarázásra, hanem arra, hogy egymáshoz és Istenhez is úgy tudjunk viszonyulni, hogy közben tudjunk megérintődni. Akit így talál el az Isten szava, aki hagyni tudja magát bevonódni a megváltás történetébe, azt is érezni és tudni fogja, hogy tanítványnak lenni nem azt jelenti, hogy áhítattal csüngök az igét hirdetők szaván, hanem azt, hogy engedem, hogy megdolgoztasson engem az Isten, és kész vagyok együttműködni vele. Akit az Isten igéje megérint, az tudni fogja, hogy tenni kell valamit. Nagyon sokszor cselekszünk meggondolatlanul, máskor pedig a tétlenségben senyvedünk. Veszélyes és ártó is tud lenni minden olyan tett, ami nem a megváltás érintettségéből fakad.
Akit az Isten igéje szíven talál, az megtapasztalja, hogy milyen nagyon érti őt az Isten, és megérti, hogy minden embernek helye van abban a megváltásban, amit az Atya Krisztus által szerzett, és minden nap felajánlja magát az Isten országának cselekvő szolgálatára.
Ha megértettél valamit Isten kegyelméből, menj és tedd minél több ember számára közelivé az evangélium örömét, „hirdesd az evangéliumot, és ha szükséges, használj szavakat is” (Assisi Szent Ferenc).
Dávid István (Kolozsvári FIKE, református egyetemi lelkész)
