Nagyon jóleső érzés visszaemlékezni az egy évvel ezelőtti június elsejei napra, amikor szentatyánk meglátogatta Romániát és ezen belül Csíksomlyót. Elevenen emlékszem azokra a percekre, ugyanis érdekes társaság alakult ki, amikor Ferenc pápa megérkezett a fővárosba: én a csíkszeredai Jakab Antal Ház előterében követtem végig néhány kispap társammal, de volt mellettünk a csapatban Rómából érkezett pápai testőr, román kollégája, a ház személyzete és még mások is. Ekkor talán még igazán fel sem fogtam, hogy milyen történelmi eseménynek vagyok én is részese, ugyanis a megbízatásom az volt, hogy másnap a csíksomlyói mise után Ferenc pápa étkezésénél segítsek.
Június első napján, bár az idő esős volt, de ez nem szeghette kedvemet. Tudtam, hogy még néhány óra, és olyan közelségbe kerülök Ferenc pápához, ami kevesek számára adatott meg. Az élet végül úgy hozta, hogy az étkezőteremben nem volt ránk szükség, de ennek ellenére találkozhattam a szentatyával, bár „csak” egy kézfogás erejéig. Visszaemlékszem, én voltam az első a sorban, és pontosan a bejárati ajtóval szemben álltam, eléggé izgultam és talán fel sem fogtam, hogy néhány pillanat múlva előttem fog sétálni és találkozni fogok a katolikus egyház fejével.
Ahogy Ferenc pápa jött felém, a szívem a torkomban dobogott, annyira izgultam, és azt mondogattam magamnak – bár nem igazán hittem el –, hogy én ennek tényleg a részese lehetek. A kézfogás pillanatában szembenéztünk egymással, és én azt a tekintetet sosem felejtem el, hiszen annyi mindent láttam szentatyánk szemében: örömet, szeretetet, bizalmat. Annyi erőt sugárzott, amire egy év elteltével is jól emlékszem. Abban a pillanatban megértettem, hogy mit is jelent együtt járni, ami a csíksomlyói látogatás mottója volt. A kézfogások után a szentatya néhány szót szólt hozzánk és a Jakab Antal Ház személyzetéhez, amit Jakubinyi György nyugalmazott érsek atya vezetett le.
Bár a találkozás csak néhány percig tartott, de számomra mégis sokat jelentett, nemcsak az a tudat, hogy láttam és találkozhattam a pápával, hanem inkább az, amit adott ez a találkozás. Elsősorban megerősített hivatásomban és erőt kaptam ahhoz is, hogy szembe tudjak nézni a hétköznapi élet terheivel és gondjaival. Így a beszámolóm végén talán annyi kulisszatitkot elárulhatok, hogy rengeteg orvosi vizsgálaton estünk át a megbízatásunkból kifolyólag, és bár ezek rengeteg bonyodalmat okoztak, de végül mind azt mondtuk, hogy megérte annyi kényelmetlenségen átmenni.
Tempfli Máté
