- Uram, kopogtatsz lelkem kapuján, bebocsájtást kérsz, bennem akarsz élni… világítani… bennem akarsz testet ölteni.
- De én be vagyok zárkózva önmagamban. Én csak az én kis szűk vágyaimban, érzéseimben, gondolataimban élek. Csak önmagammal törődök és nem hallom a te kopogtatásaidat. Nem figyelek a sugallataidra, hanem csak a magam kis életét élem és nem engedem a te életedet magamba áramlani.
- Segíts, Uram! Segíts, hogy meg tudjak nyílni a te sugallataidra és csöndben rájuk tudjak figyelni!
- Uram, csak te légy életem forrása!
- Adj új irányt életemnek! Életemnek cserép edényét te töltsd meg tartalommal!
- Újból egészen átadom magamat neked, hogy te cselekedj bennem és általam, hogy ne én éljek, hanem te énbennem.
- Uram, te nem szünteted meg az én személyiségemet, egyéniségemet. Ha egészen a kezedbe adom magamat, akkor mindaz, ami vagyok, azt te még inkább kibontod… hisz miattad és általad vagyok és leszek az, ami…
- Uram, általad lett minden. Benned élet van, és ez az élet a mi világosságunk. Te, mint világosság be akarsz lépni az életünkbe, a mi sötétségeinkbe…
- Sötétség… nyomorúság… szenvedés… szegény gazdagság… ez a mi világunk…
- Uram, te vagy a világosság… a megnyugvás… az enyhülés… az élet… a minden a mindenben…
- Ha én csupán a magam életét akarom élni… a magam gondolatait mondom… a magam vágyai szerint cselekszem… akkor csak a sötétséget és szenvedést gyarapítom.
- Uram, nem akarok azért tovább élni, hogy még több legyen a világban a szenvedés és a sötétség… Ezért is kérlek… tégy nyitottá engem a te sugallataidra! A helytelen, az önző szeretet helyett a te szereteted és világosságod áradjon az életemre és az egész világra!
Fr. Laczkó-Dávid Anaklét OFM
