Hit és erőpróba vészhelyzet idején

„Jóleső érzés volt hallani, hogy nagyon sokan imádkoznak értünk”

0
197
Illusztráció. Fotó: pixabay.com

Hivatástudat, empátia, hit, együttérzés – fogalmak, melyeket olyan személyek töltenek most meg tartalommal, akik ezekben az embert próbáló időkben is minden nap azért dolgoznak, teszik kockára saját, valamint a családjuk egészségét, hogy rászoruló embertársaikon segítsenek, helytálljanak és becsülettel végezzék munkájukat. Vannak, akiknek a járványmentes időszakban is ez a hivatásuk és vannak, akik most önkéntesen vállalják mindezt. 

„A jó hír nem hír. A jó hírekről szinte soha nem számolnak be. Ha rossz hírt hallunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy hasonló horderejű jó hír eljutott volna-e hozzánk!” – az idézet Hans Rosling svéd orvostól származik, és igazát kár lenne vitatni. Az interjúsorozatunk részét képező vallomások, beszélgetések mindegyike JÓ HÍR. Így, csupa nagybetűvel. És bízunk benne, hogy nagyon sokakhoz eljut.


A jelenlegi járvány idején a legnagyobb elismerés és köszönet azokat az egészségügyi, illetve a szociális ellátásban dolgozókat illeti meg, akik a veszéllyel dacolva nap mint nap betegágyak mellett teljesítenek szolgálatot vagy rászoruló embereknek segítenek. Mivel a legtöbb egészségügyi intézmény alkalmazottja titoktartási megállapodást írt alá a munkáltatóval, az interjúalanyok sem a saját kilétük felfedéséhez, sem a munkahelyük megnevezéséhez nem járultak hozzá. Ettől függetlenül az itt közölt adatok és tények valósak. Az alábbi sorokban az általuk tetszőlegesen választott névvel említjük őket.
M.I. egészségügyi asszisztens a temesvári egyházmegye területén lévő egyik kórház sürgősségi intenzív osztályán. Két gyermek édesanyja. Az elmúlt hetekben a járványügyi zárlat tényével is szembesülnie kellett, amikor COVID19 vírussal fertőzött kollegákat fedeztek fel az intézményben.


Hogyan éli meg a hivatását a járvány idején?
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy Romániában új típusú koronavírus-járvány van és naponta nőtt a fertőzöttek száma, sőt az első elhalálozások is bekövetkeztek, természetesen egyre jobban aggódtam a magam és családom egészségéért. Tudtam, hogy egy számunkra új, ismeretlen és sajnos félelmetes betegséggel állunk szemben. De az is nyilvánvaló volt, hogy egészségügyi asszisztensként nincs ideje és helye a megtorpanásnak. Segíteni kell! 28 évvel ezelőtt tudatosan választottam ezt a szakmát és ma is a hivatásomnak érzem. A fehér köpenyt nemcsak könnyű helyzetben kell viselni, hanem az ilyen nehéz időben is helyt kell állni. Természetesen az előírt védőeszközök használata kötelező és a szigorú szabályokat is be kell tartani.


Lelkileg hogyan éli meg a megpróbáltatást?
A pánikkal teli első napok után lassan rájöttem, hogy nem tudok mindig, mindent ellenőrzés alatt tartani. Vannak engem is érintő, de tőlem függetlenül történő események, amelyeket nem, vagy csak bizonyos szintig tudok befolyásolni…és ennek az elfogadása nem könnyű. Ráhagyatkoztam hát a sorsra, a Gondviselésre. Ebben sokat segít a hitem, a bizakodásom és az optimizmusom. Ezeket próbáltam és próbálom erősíteni magamban nap mint nap.


Marad-e ereje bátorítani, vigasztalni is a gondozottakat, a betegeket, a környezetét?
Járványveszély, sőt karantén, elzártság idején sokan az általuk befolyásolhatatlan helyzetet úgy élik meg, hogy kiszolgáltatottnak, tehetetlennek érzik magukat. Különösen vonatkozik ez az egyedülállókra, idősekre és betegekre. Fontos, hogy ne feledkezzünk meg róluk, segítsünk nekik – a szabályok betartása mellett. Sokszor egy rövid telefonbeszélgetés, egy bátorító szó vagy meleg tekintet is számít. Mivel a járvány miatt a kórházban látogatási tilalom van, különösen is tapasztalom, hogy az ágyhoz kötött, műtött betegeknek milyen sokat számít, ha többet beszélgetünk velük, vigasztaljuk és próbáljuk erősíteni őket, mivel ők most nélkülözniük kell családjuk jelenlétét, bátorítását. Nehéz helyzettel állunk szemben, amelyet megfelelő módon, kellő komolysággal és szakszerűen kell kezelnünk


Miből merít erőt, ha elcsügged?
A 12 órás műszakok, az egészségügyi személyzet körében történő fertőzésekről kapott hírek engem is érzékenyen érintenek. Természetesen aggódom a családomért, a szeretteimért. A járvány, a kijárási korlátozás nagyon sok tervünket „áthúzta”. De mindez nem számít, fontos, hogy egészségesek vagyunk és együtt vagyunk. Naponta hálát adunk a jó Istennek ezért. A szokásosnál többet imádkozunk, bekapcsolódunk az internetes szentmisékbe, szentségimádásokba. Számunkra szokatlan, mivel tulajdonképpen még soha nem fordult elő, hogy a családunk ne vegyen részt a nagyheti szertartásokon. Apraja-nagyja, mindnyájan ott voltunk a feltámadási misén, húsvét napján, húsvéthétfőn… Idén ki kellett használni a technika adta lehetőségeket, amiért hálásak vagyunk. A temesvár-szabadfalui egyházközség védőszentje Szent Rókus, a betegek és betegápolók védőszentje. Élete folyamán a pestisben megbetegedetteket gondozta, ezért különösen járványok idején az emberek hozzá fohászkodtak. Mi is kérjük a segítségét, közbenjárását, és bízunk benne, hogy meghallgatja az imánkat: Szent Rókus, könyörögj érettünk! A kitartó imának van foganatja.


Milyen visszajelzést kap a környezetében élők részéről?
Mi, egészségügyi dolgozók mindent megteszünk azért, hogy ez a nehéz, megpróbáltatásokkal teli időszak minél hamarabb véget érjen. Az emberek abban tudnak a legjobban segíteni, ha nem kerülnek kórházba, otthon maradnak és a maguk és szeretteik érdekében szigorúan betartják az alapvető óvintézkedéseket és az előírt higiéniai szabályokat. Számunkra a legnagyobb öröm, ha egy beteg gyógyultan távozik. Jó volt megtapasztalni, hogy az emberek összefognak, támogatnak – ez nekünk is sok erőt ad. Az anyagi támogatás mellett jóleső érzés volt hallani, hogy nagyon sokan imádkoznak értünk. Sürgősségi intenzív osztályunk csapata az elmúlt hetekben még jobban összekovácsolódott, még jobban összetartunk, a megoldandó feladatokat jobban el tudjuk osztani egymás között és a szolidaritást is másképpen éljük meg. Mindent megteszünk a betegek gyógyulásáért, de a vírust csak együtt győzhetjük le.
Köszönjük a beszélgetést.

S.E.

Forrás: Temesvári Egyházmegye