Megbékélt Ferenc pápa és az őt megrángató hölgy

1
3932
Fotó: aleteia.org

A VI. Pál teremben tartott általános audiencián január 8-án Ferenc pápának lehetősége nyílt néhány szót váltani azzal a nővel, aki szilveszterkor olyannyira megszorította a kezét és megrántotta a karját, hogy a pápa rácsapott, hogy ki tudjon szabadulni a szorításból. Mindez a Szent Péter téren történt a szilveszter esti ima után, amikor Ferenc pápa szokása szerint körbejárván üdvözölt a tömegből néhány embert. Az eseményt rögzítő videó valósággal elárasztotta a közösségi oldalakat, jól látható, hogy Ferenc pápa arcán végigfut a fájdalom, miközben igyekszik az egyensúlyát visszanyerni. A nő kezét arrébb löki, enyhén rácsapva, majd a biztonsági szolgálat embere megragadja a nő karját és hátralöki a rács mögé.

Újév napján az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa erre az esetre célzott, amikor arról beszélt, hogy a szeretet türelmessé tesz, majd hozzátette: „Sokszor elveszítjük a türelmünket, én magam is, és bocsánatot kérek, mert a tegnap rossz példát mutattam.”

Január 8-án megtörtént az újratalálkozás, ugyanolyan keretek között, mint az első, balul sikerült alkalommal, Ferenc pápa körbejárt az audiencián résztvevő emberek között, és ahogy szokott, kezet fogott egyesekkel (olykor néhány buzgó hívő Péter utódának gyűrűjét is megcsókolja), és lehetőség szerint van, akivel néhány szót is vált. Ez alkalommal Ferenc pápa és a neki szilveszterkor fájdalmat okozó hölgy megbékélt egymással egy pap közvetítésével, aki tolmácsolt nekik. Kezet is fogtak annak rendje és módja szerint és mindketten mosolyogtak – a korábbinál sokkal barátságosabb találkozás keretében.

Forrás: Aleteia, Kathleen N. Hattrup, 2020. február 5.

MEGOSZTÁS