Elkezdődtek a CSIT szervezésének előkészületei

0
1990
Fotó: FIF- Fiatalok a fiatalokért Facebook-oldala

Elkezdődött a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és egyben a gyulafehérvári főegyházmegye legnagyobb, fiataloknak szóló eseményének a szervezése január 18-án. Az alakuló szervező csapat egy nulladik megbeszélésre gyűlt össze, hogy az idei CSIT irányvonaláról, újításokról, célokról, tapasztalatokról tárgyaljanak.

A 9 órától kezdődő programon szó esett a múlt év sikereiről, majd az idei év terveiről, ezt követően a Csíki Szabolcs székelyföldi ifjúsági lelkész által vezetett imában, Isten áldását kérve kezdődött a délutánig tartó munka. A továbbiakban előkerültek a tavalyi év kiértékelőinek összesítései, majd a statisztikák átbeszélése, később gazdasági szempontból is megnézték az elmúlt évet. Ezeket figyelembe véve új ötletek, megoldások születtek.

A közös gondolkodás során a CSIT szempontjából körüljárták a tábor, találkozó és fesztivál fogalmakat, amelyeknek tisztázása a továbbiakban számos döntésben segíthet, emellett a célokra való tekintettel is jelentősége van.

A kiadós ebéd után az ötletelés következett programok, megvalósítások szintjén, majd a még hiányzó csapattagok keresésével, meghívásával záródott a munka. A nap végén, hálát adva Istennek és egymásnak, a lendület erejével váltak el egymástól a szervezők.

Kerekes Csilla

MEGOSZTÁS