Dombormű és családok megáldása Szent Család ünnepén Esztelneken

1
2036

Az esztelneki ferences templomban rendkívüli volt az idei Szent Család ünnepe: sor kerülhetett egy dombormű leleplezésére és megáldására, valamint a Szent Család oltalmába ajánlottuk a családokat.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka rendtartományunk provinciálisa, Erik testvér volt. Azért jött Esztelnekre, hogy megáldja a Varga Mihály szobrász, templomunk jótevője által faragott Szent Család domborművet, mely igen jól sikerült, a lényeget kifejező alkotás. A dombormű elkészítésének hátterében a Domokos család támogatása áll, akik az id. Domokos Ferenc temetésén összegyűlt adomány egy részét templomunknak ajándékozták. Ezt mi a Szent Család dombormű kivitelezésére fordítottunk, így állítva emléket az elhunytnak.

Ünnepi szentmisénk befejeztével Erik testvér a Szent Család oltalmadba ajánlotta családjainkat és ünnepi áldásban részesítette a jelenlévőket. Ma, amikor veszélybe került a család, mint olyan, mi ezzel az eseménnyel tettünk hitet a keresztény család mellett és hajtottunk fejet a Szent Család előtt, s kértük égi támogatását, pártfogását Esztelnek község és minden magyar család számára. Olyan szép és lélekemelő volt látni e rendkívüli alkalommal ünneplőbe, – jó néhányan – székely ruhába öltözött felnőttet és gyereket, és természetesen az apából, anyából álló családokat, akik együtt jöttek a templomba imádkozni, a Szent Család égi pártfogását kérni családjaik, családjaink számára.

A Szentcsaládot ábrázoló dombormű emlékeztessen bennünket Mária, József és a kis Jézus életpéldájára, ugyanakkor bátorítson bennünket az ő életvitelük, Istennek való elkötelezettségük követésére. Imáinkban bizalommal forduljunk hozzájuk – e dombormű előtt is – égi pártfogásukat kérve családjaink számára.

Felajánló ima a Szent Család ünnepén

Szent Család! Oltalmadba ajánljuk családjainkat. Oltalmadba ajánljuk a házastársakat: segítsd őket, hogy szívükben megőrizzék a szeretetet, a hűséget, a megbocsátást, a megbecsülést, és maradjanak mindhalálig egymás segítőtársai.

Oltalmadba ajánljuk a gyermekeket: segíts, hogy a szülők gyermekeikben mindig Isten ajándékát lássák, fogadják, becsüljék, őket Isten szeretetére neveljék, közbenjárásod pótolja emberi gyengeségeiket.

Oltalmadba ajánljuk szüleinket, és kérjük, hogy áldozatos gondoskodásukat szeretetünkkel, engedelmességünkkel viszonozzuk, és hálánkat cselekedeteinkkel is megmutassuk.
Istenünk, tekints itt egybegyűlt népedre, amely a mai napon bizalommal ajánlja családjait a Szent Család pártfogásába.

Oltalmazd, védelmezd őket, hogy a világ kísértései között is hűségesek maradjanak Jézus tanításához, a házassági eskühöz, egymást a Te szereteteddel szeressék, és kegyelmed segítségével egykor méltók legyenek a Szent Család boldog közösségébe eljutni. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen
 (Új Ember, 1993. dec. 26.)

Kakucs Béla Szilveszter ofm

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon szép!!! Az Isten a legjobb modellt találta ki a szeretet tovabbadasara, és a terhek cipelesere!!! Az élet nem habos torta, tudjuk, de ha a terheket van kivel megosztani, már nagy megkönnyebbülést hoz!!! Minden nehézségnel amik az életben adodnakt az Istennel keressük a megoldast,az Ő segítsége nem marad el mert gondja van ránk!!!!!! Boldog Új Esztendőt Isten Áldásával!!!