Sebestyén Antal, fr. Albert ferences szerzetes, dési házfőnök és plébános, egyben a széki plébánia lelkipásztora. Kihívásokról, megvalósított munkákról, a széki kolostorban működő Reménység Házáról kérdezte őt Benedek Enikő, a ferences sajtószolgálat munkatársa.
Albert atya, hogyan történt a kinevezése, hogyan ismerkedett meg a széki egyházközséggel, és mennyi ideje szolgál ott?
Kolozsvárt szolgáltam, amikor 2013-ban Jakubinyi György érsek atya felkérte a kolozsvári ferences közösséget, hogy fogadja vissza a széki plébániát a kolozsvári ferencesek adminisztrációjába. Közösségünk házon belül megtárgyalta, és végül úgy döntött,hogy közösen vállaljuk a pasztorációt Széken. Felelősnek engem bíztak meg, így lettem széki adminisztrátor parohialis, érsek atyától kapott kinevezéssel. Azon év augusztusában kezdetem a széki hívekkel az ismerkedést.
Hogyan sikerül ellátni lelkipásztori feladatait, a plébániához tartozó hívek kiszolgálását, a gyerekekkel való foglalkozást, hiszen nem helyben lakik?
A hívek lelki élete, a templom, a plébánia épülete mind úgy nézett ki, mint egy csonkig égett gyertya, amit soha nem lehet újragyújtani. Mindig a remény emberének tekintettem magam, de ott nagyon meg kellett kapaszkodnom Szent Pál buzdításában és egyben papi jelmondatomban… Istenem, van értelme minden vasárnap 120 kilométert leutazni? És ezenkívül a hittanórák, idősek ellátása, heti két-három alkalommal lejárni Kolozsvárról. „De a remény soha nem csal meg!” A tiszta szemű, szívű és lelkű gyerekek, ők voltak az elsők, akikben láttam, hogy van értelme.
Aztán nekifogtunk a takarításnak. A széki ember szorgalmas ember, és ha szorgalmas szolgát lát a papban, mellé áll! És mellém álltak, és mellettem vannak. Szolgálni nem azért kell, hogy hálásak legyenek a hívek; azért kell, hogy termőképesek legyenek. Ezt a gyümölcsöt arattuk a széki közösséggel, amikor 15 elsőáldozó gyermek volt, 6 bérmálkozó és most ismét készülnek hatan bérmálkozásra.
A szórványban lelkipásztorkodik, mit tekint küldetésének az adott helyen?
A szórványba életet kell vinni! Buzdítani a fiatalokat, hogy van értelme az otthon maradásnak, buzdítani a fiatalokat, hogy van értelme kiköltözni a nagy városokból a kihaló szórványfalvakba, buzdítani az egyházi és politikai elöljárókat, hogy ne csak szóbélileg, hanem tettekkel is szolgálják a megmaradást. A nagyvárosok poros utcái tönkreteszik fiataljainkat. Vissza kell térni a gyökerekhez, ha jövőről álmodunk.
Mit jelent a széki ember számára a kultúra, a néphagyomány és a hit?
Addig boldog egy közösség, amíg fiataljaik saját népviseletükben tudják a hűség esküjét kimondani, amíg Budapestről hazahozzák megkeresztelni a kisbabát, amíg a férfiak büszkén viselik a kalapot, az asszonyok pedig tudják, mikor és milyen alkalommal mit kell magukra venniük. Büszke a széki arra, amit örökölt!
Mára van-e nagyobb jelentősége, hogy újra ferences szerzetesek látják el a helység lelki teendőit?
Én azt látom, hogy a szerzetesekben még mindig azokat látják, akik gumicsizmásan végigjárták a falut, akik házhoz tudtak menni hittanórát tartani, hosszú kilométereket gyalogolnak hóban, sárban… és a szórványnak szüksége van a szerzetesekre. Ezt tapasztalom Désen is, ahol Szék mellett még van négy településünk.
Bár kis egyházközségről van szó, mégis fontosnak tarja a templom felújítását, rendbetételét. Milyen munkálatokat végeztek el eddig, és melyek vannak még hátra? Milyen forrásokat tudnak felhasználni, hogy megmentsék a széki templomot?
Templomfelújítás csak akkor jöhet szóban, ha vannak lelkek is. Széken 151 római katolikus él. Ezért pedig érdemes felújítani. Amikor átvettem Széket a templomtető, a sekrestyetető, a sekrestye padlózat be volt szakadva. A plébánia épületéből több tonna piszkot hordtunk ki. A kétkezi munkát pótolták a pályázatok, amelyeket megnyertünk; nem minden évben, de apránként beosztva minden évben valamit sikerült felújítani. Nagyon szükséges volna viszont a templom külső vakolása, a templom padlózatának a felújítása, a templomtorony, a plébániatető, külső és belső felújítás stb., szóval rengeteg munka van még hátra.
A kolostorban bár nem laknak ferences szerzetesek, mégsem magányosak a cellák, hiszen pár éve a Reménység Házába lakók költöztek. Kik ők, hogyan találtak otthonra „a reménység emberei” a ferences kolostorban?
Az életnek vannak sötét oldalai is, amikor az ember úgy érzi, hogy kirekedt ebből a világból. Régi álmom volt a hajléktalanokkal való foglalkozás. Nem egyszerű dolog, mert nem tapasztalatlan gyermeket kell megtanítani élettapasztalatra, hanem életundorban szenvedő felnőtteknek életmotivációt adni. Nehéz. A plébánián jelenleg hárman élnek. Többen megpróbálták és nem látták értelmét. Ez csak egy próbálkozás, ha Isten akarata van benne, akkor működni fog, ha pedig csak az én elképzelésem, akkor nem fog működni.
Hogyan látja a Széket, van jövője? Személy szerint Önnek milyen elképzelései vannak a jövőt illetően?
Széknek csak akkor van jövője, ha támogatásban részesítik a fiatalokat, bátorítják az otthon maradásra. Sajnos a széki ember jövője már nemcsak rajta múlik, hanem azokon, akik vezetik őket. Az én jövőm?… A múltkor megkérdezték a testvérek, hogy ha elhelyeznek Désről, hogyan látom majd el Széket. Hirtelen válaszoltam: Onnét, ahová helyeztetek! Helytelen válasz, mert szerzetesként a jövőmet a közösségem kezébe helyeztem, tehát a jövőmről Istent kell kérdezni, mert én nem tudom.
Fogjunk össze a széki ferences templom felújításáért!
„Alapozzuk meg a tornyok szeretetét, mert ők uralják a pusztaságot!” (Exupéry)
A széki plébániatemplom felújításra szorult, a munkálatokat el is kezdték, azonban a megnyert pályázatok és a helyi kis létszámú hívek közössége önerőből a munkálatokat nem tudja befejezni. Minden jóakaratú emberhez azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok, hogy lehetőségeikhez mértem támogassák anyagilag a széki templom felújítási munkálatait. A fölséges és dicsőséges Isten fizesse vissza jószándékú adományaikat az ő kegyelmi adományából!
Adományaikat az alábbi számlaszámra utalhatják, a köv. megjegyzéssel:
„a széki templom felújítására”. Az intézmény megnevezése: PAROHIA ROMANO CATOLICA SIC. Számlaszám: RO12RNCB0111001424710002
1291-ben Zek, 1315-ben Scekakna néven írják. Mivel német sóbányászok telepedtek ide, az első templom építése a 11. századra tehető. III. Endre 1291-ben szabadságjogokat adott a hospites telepeseknek. A tatárjárás után új templom épült 1250–60 körül. Az első templom a tatárjárás áldozata lett. A mai templomot 1250–60 között emelték. A csúcsíves részek az 1432. évi építkezésből származnak. A Szentlélek tiszteletére volt szentelve.
A reformáció idején az unitáriusok kerültek többségbe, de 1638-tól csak reformátusok maradtak. A katolikus élet 1714-ben indult újra a kolozsvári ferencesek missziójával. 1741-ben Vinkler Márton telket ajándékozott templomépítés céljából, később még vásároltak hozzá. Ma a legnagyobb telek a faluban. 1742-től plébánia. A templom alapkövét 1753. június 3-án tették le, 1756-ban befejezték, 1758. május 12-én Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelték. 1795-ben átalakították. 1849-ben a templom és
a rezidencia is leégett, de csakhamar újjáépítették. Augusztus 24-én, Szent Bertalan apostol ünnepén a katolikusok és reformátusok minden évben bűnbánati napot tartanak az 1717-ben a tatárok által elhurcolt 600 ember emlékére. Ferencesek vezették, 1988-tól pedig egyházmegyés papok.
A ferencesek a kezdetektől fogva tanítottak, 1794-ben külön iskolát építettek a rezidencia telkén, amelyet 1948-ban államosítottak és csak a változás után adtak vissza. A ferences rend utolsó helyben lakó ferences szerzetese Sebestyén Fábián atya volt, aki Széken hunyt el 1988-ban, a templom mellett nyugszik. Ma a plébániát a dési ferences kolostorból látják el.
