Megáldották a szászrégeni alkotóházat

0
975

A reménységet ébresztette fel a szívekben Szászrégenben a második meggyújtott adventi gyertya, ugyanis december 8-án megáldották és felavatták a kézműves alkotóházat. Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet e különleges alkalomból Tamás József segédpüspök celebrált.

A szentmise végén Csupán Eduárd képzőművész egy tojáshéjra festett szenvedő Krisztus arcát ábrázoló képpel ajándékozta meg a püspök urat. A templom mellett levő volt iskola termeiből a Csillag Alapítvány két lelkes munkatársának kezdeményezésére hozták létre a kézműves alkotóházat, amelyet a szentáldozat bemutatása után áldott meg Tamás József püspök.

Kiss Erzsébet és Kiss Andor hitoktatók elmondták, hogy 2012-től kezdtek el foglalkozni a hagyományos kézműves tevékenységekkel, hisz észrevételeik szerint a közösségekben igencsak nagy volt erre az igény, az emberek pedig szívesen emlékeznek vissza ezekre a hagyományokra.

Az alkotóház a katolikus egyház tulajdonát képezi, az épület felhasználását Balla Árpád helyi plébános ajánlotta fel. Eddig két termet és a hozzá tartozó mellékhelyiségeket sikerült felújítaniuk a Csoóri Sándor Alap pályázatából, ugyanígy vásároltak eszközöket, berendezési tárgyakat, különböző alapanyagokat. A foglalkozásokat már szeptembertől végzik heti rendszerességgel: hétfőn felnőtteknek, pénteken gyerekeknek szóló programokkal. Három állandó műhelyben lehet részt venni: bútorfestés, gyöngyfűzés és szövés. Emellett vannak ünnepekhez kapcsolódó tematikus foglalkozások is, például tojásírás vagy adventikoszorú-készítés.

A helyszínen az érdeklődők megtekinthették a felújított épületet, az eszköztárat, a délutáni foglalkozások munkáit és a marosmenti szőttesekből készült kiállítást. A szervezők rövid kulturális programmal is készültek: az áldás után fellépett a Vadrózsa Néptáncegyüttes, illetve oklevelet osztottak azoknak a személyeknek, akik lelkesen segítették az alkotóház csapatának munkáját egy-egy szőttessel vagy varrottassal.

Ami pedig a jövőbeli terveket illeti: felújítják az épület további részeit, kicserélik az ajtókat és ablakokat, bővíteni fogják az eszköztárat, valamint elősegítik az újabb kézműves szakmák elsajátítását, a meglévő ismeretek fejlesztését és ennek a megszerzett tudásnak a továbbadását. Hála legyen Istennek, aki lehetővé tette ezt számunkra és a reménység vasárnapján imádkozzunk azért, hogy a benne zajló oktatást, nevelést és szórakozást célzó foglalkozások mindenki számára gyümölcsözőek legyenek.

Fülöp Bernadett

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here