Ifjúsági médiaképzésen vettek részt a Szent László líceum diákjai

0
312
Fotók: Hirek.varad.org

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Szó-szék című iskolaújságjának újraalakult szerkesztő csapata november 22-24. között ifjúsági médiaképzésen vett részt a magyarországi Domaszék-Zöldfás lelkigyakorlatos házban. A fiatalok többek közt arról is hallhattak, hogyan lehet a jó Isten kreativitását a médián keresztül megmutatni.

A képzést a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Irodája szervezte az Új Széchenyi Terv keretében nyertes, Európai Szociális Alapból finanszírozott, határon átnyúló pályázati program részeként. A szegedi Kateketikai Iroda partnere, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a kis csapat útjának anyagi támogatásával járult hozzá a tanulmányi úthoz. A hét, média és újságírás iránt érdeklődő nagyváradi diákból és a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből verbuvált magyarországi fiatalokból álló csapat a hivatásos magyar újságírás és a keresztény média példaértékű képviselőinek megközelítésében találkozhatott a modern sajtó világával – számol be az eseményről a nagyváradi egyházmegye sajtóirodája.

A programot a Duna TV-ből és a Kossuth Rádióból ismert Süveges Gergő interjúkészítésről tartott workshop-ja nyitotta meg pénteken este, amelynek keretében a fiatalok az interjúvolás kulisszaktitkairól, lélektanáról és az interjúk fajtáiról szerzett ismeretekkel gazdagodhattak. Az esti műhely során kiderült, hogy az interjú harc, amelyet az a fél nyer meg, aki a közönség számára szimpatikus tud maradni és képes megőrizni nyugalmát a kellemetlen pillanatokban is. Az emberi tényező elsődleges szerepén túl művészetről és a riporter céltudatosságának fontosságáról is szó esett.

A képzés második és harmadik napjának házigazdája a budapesti TVShoeShine csapata volt. A fiatal csapat a 2000-es években indult Gödöllőről azzal a vággyal, hogy keresztény közösségi élményüket és értékrendjüket a mai ember számára érthető nyelven adják át, és – a csapat egyik tagját, Bazsik Ádámot idézve – a média eszközeivel mutassák meg „a jó Isten kreativitását” a világnak. A szerény eszköztárral és nagy álmokkal startoló médiaműhely ma már komoly múltat és tapasztalatot tudhat maga mögött. Több példa értékű dokumentumfilmet, nagy nézettségű egyenes adásokat és egy sokszínű, színvonalas, a magyar katolicizmus valóságát átfogó alternatív honlapot is jegyeznek. Ezek rövid bemutatása kedvcsinálóként elég is volt ahhoz, hogy a résztvevő fiatalok fejest ugorjanak a hétvégébe.

A ShoeShine az írott sajtó, az írás konyhatitkainak boncolgatásával kezdett, ami könnyed természetességgel vitte tovább és bővítette Süveges Gergő előző napi műhelyét. Az érdekes feladatok, a szépre kerekedett spontán interjúk és a fiatalos, humoros pillanatok tovább erősítették a pozitív légkört, fokozták a tudás és a tapasztalatok megosztásának vágyát.

A ShoeShine azzal emelte tovább a tétet, hogy a fiatalok megismerkedhettek technikai eszköztárukkal is. A kamerák, drónok, timelapse videófelvevők, keverőpultok világa már csak azért is volt érdekes, mert kiderült: manapság csupa két táskányi felszerelés is elég ahhoz, hogy komoly dokumentumfilm anyagát lehessen fölvenni, például… Manilában. A váltott csoportokban folyó műhelymunka a szomszéd teremben a képszerkesztés, kompozíció és képkorrekció fogásainak bemutatásával folytatódott. Az interaktív műhely során arra is fény derült, hogy a fiatalok nemcsak érzékkel, de sokan közülük kezdőtőkének is tekinthető tudással rendelkeznek a fényképezés és filmezés területén.

És ha este, akkor filmnézés… A Shoeshine „kétbőröndös”, bő másfél órás dokumentumfilmje, a Faces of Love a magyar Fábián Edit Mirjam nővér kezdeményezésére készült a Fülöp-szigeteki metropolisz bádogvárosában. A harmadik világbeli nyomornegyedek számunkra elképzelhetetlen, távoli világa, az ottani élet keménysége és könyörtelensége közepette öt, a franciaországi Mária Misszionáriusai közösségből jövő szerzetesnő, köztük Edit nővér, megalapította az ACAY missziót, amely az irgalom szigetévé vált a nyomor ezen óceánjában. A közösség missziója a veszélyes és irgalmatlanul kemény körülmények között felnövő, elveszettségre predestinált fiatalok kivezetése és megmentése. A film során megszólaltatott megmentők és megmentettek nemcsak a szó, hanem az arcukat, vagy épp arctalanságukat rögzítő képek szépségének és expresszív erejének nyelvén is beszéltek szenvedésről, kiútról és kiúttalanságról, elhívás hangján szóló Istenről, végső soron a reményről. A fiatalok számára nemcsak életből volt ez lecke, hanem médiából is: a mai embernek nehéz a teológia nyelvén beszélni, mert a transzcendens iránti hatodik érzék korunkban elveszítette élességét. Az élet és a kép azonban magáért beszél és Isten is is ott búvik meg benne, csak a megfelelő szögbe kell állítani a kamerát.

A filmbemutató utáni kör döbbent csendje, az egyre ismétlődő vallomások arról, hogy „minekünk itt, Európában nincs is gondunk”, a kíváncsiság az iránt, hogy a szerzők hogyan élték meg a nyomornegyedek valóságát és hogyan tudtak dolgozni az embert próbáló körülmények között tapinthatóvá tették a „filmtabletta” hatását.

A „minden jó, ha a vége jó” mondást a programszervezők egyszerűen csak így fordítják: értékelés. És ez utóbbi akár többször is futni szokott, ha túl jó egy esemény, természetesen anélkül, hogy különösebben „futtatni” kellene. Aligha tölthet el nagyobb elégedettséggel szervezőt annál, ha a rendezvényén megéltek állandó beszélgetés tárgyát képezik hosszú ideig. Így volt ez most is: a résztvevő fiatalok nemcsak a „hivatalos” kört futották le, hanem a történtek – merthogy nyilvánvalóan itt történt velük valami – folyamatosan foglalkoztatták a hazaúton is őket.

Néhány gondolat a diákoktól:

„A hétvégén rengeteg mindent megtapasztalhattunk. Nem csak szakmai nézőpontból, de az egésznek a szellemi hátteréből is kaptunk. Mindkét megközelítés rendkívül fontos volt ahhoz, hogy egy teljes kép kialakulhasson bennünk a médiáról.”

„Nemcsak tudást hoztam haza a hétvégén, de motivációt és reményt is. Látva ezt a négy fiatalt, rájöttem mennyire fontos egy jó közösség részesének lenni, mennyire nem létezik lehetetlen, ha közösen építünk egy értékrendet. Általuk kedvet kaptam én is lehetetlent álmodni.”

Nemes István