Érvénytelenítette a bíróság a vásárhelyi katolikus gimnáziumot újralétesítő miniszteri rendeletet

0
1874
A Státus-főgimnázium épülete Marosvásárhelyen (Fotó: archívum)

A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték. A bíróság három olyan, 2018-ban hozott miniszteri rendeletet semmisített meg teljesen, amely az iskolára vonatkozik, és egy negyediket részben, amelyik az iskolára is vonatkozik.

A megsemmisített rendeletek között van az iskolát létrehozó miniszteri rendelet mellett az, amelyik tavaly júniusban – amikor a katolikus gimnázium jogilag megszűnt – a Bolyai Farkas Gimnázium gyámságára bízta az intézményt, valamint az, amelyik ideiglenesen Tamási Zsoltot bízta meg a gimnázium vezetésével. Tamási Zsolt kinevezésének az ideiglenessége később megszűnt, mivel versenyvizsgán is elnyerte az igazgatói tisztséget.

Az ítélet ellen a hivatalos kiközlés utáni 15 napban lehet fellebbezni.

„El nem tudom képzelni, hogy milyen érvek mentén jutott erre a következtetésre a bíróság” – jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában Tamási Zsolt. Hozzátette: várja, hogy megismerje az ítélet indoklását, de nem tartotta kétségesnek, hogy az intézmény fellebbez az ítélet ellen.

A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Népi Mozgalom Párt (PMP), a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), valamint a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői munkaközössége áprilisban közösen perelte be a román oktatásügyi minisztériumot és a gimnáziumot a tanintézet törvénytelennek vélt tavalyi létrehozása miatt.

A per elindítói azt kifogásolták, hogy a tárca négy olyan közigazgatási határozatot hozott, amelyek kimondottan a marosvásárhelyi iskola létrehozására vonatkoztak. Marius Pașcan marosvásárhelyi parlamenti képviselő, a PMP ügyvezető elnöke korábban kijelentette: nem fogadhatják el, hogy a 2011/1-es tanügyi törvény csak a románokra vonatkozzék, és „egy kisebbség számára fakultatívvá, sőt áthághatóvá váljék minisztériumi rendeletek és sürgősségi kormányrendeletek által”.

A képviselő úgy vélte, hogy a gimnáziumot a kormánykoalíció pártjainak „aljas politikai cinkosságával”, Budapest megrendelésére és nyomására hozták létre.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2018-ban megszűnt önálló intézményként működni. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében indított vizsgálatot Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelő ellen az iskola 2014-es létrehozásakor elkövetett vélt törvénytelenségek miatt. A per vádiratát a bíróság ez év márciusában visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót. Az iskola újraalapításáról 2018 februárjában törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban az alkotmánybíróság egy hónappal később alkotmányellenesnek minősítette. Az iskola végül az oktatási tárca tavaly augusztus 9-én elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját immár II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven.

Forrás: MTI

Tamási Zsolt, az iskola igazgatója elmondta, hogy az iskola működése nincs veszélyben. A mai bírósági elsőfokú döntése nem az iskola működését érvényteleníti, hanem a tavaly meghozott miniszteri rendeleteket. A mai ítélet nem jogerős, fellebbeznek ellene, amint megkapják a bírósági indoklást. „Biztosak vagyunk benne, hogy az iskola újraindulása teljesen törvényesen történt. Az oktatás zavartalanul folytatódik a továbbiakban is!”- erősítette meg az igazgató.