Elkezdődött Szent II. János Pál pápa emlékéve Lengyelországban

0
1639
• Fotó: Magyar Kurír

Október 22. Szent II. János Pál pápa liturgikus emléknapja. A lengyel egyház idén október 13-án ünnepelte a pápa napját, amelyet 2000 óta minden évben megrendez az Új Évezred Műve Alapítvány. Az idei nap egyben megnyitotta a centenáris évet, amely Karol Wojtyła születésének századik évfordulójáról emlékezik meg 2020. május 18-án.

„Keljetek fel! Induljunk útnak!” – ez volt a jelmondata az idei II. János Pál-emléknapnak, amely október 13-ra esik – ekkor volt a Fatimai Szűzanya utolsó megjelenésének 102. évfordulója is.

Idén is számos eseményt rendeztek az egész országban e napon. A varsói Isteni Gondviselés-templomban az eseménysorozat szentmisével kezdődött, amelyet Kazimierz Nycz bíboros mutatott be. „Szeretnénk megismertetni a fiatalokkal II. János Pál életszentségét, nagyságát az imában, szeretetét az Egyház és a Boldogságos Szűz Mária iránt, valamint szolgálatát” – hangsúlyozta homíliájában a varsói érsek.

A Szent II. János Pál születését ünneplő centenáris évre utalva P. Dariusz Kowalczyk, az Új Évezred Műve Alapítvány elnöke a következőket nyilatkozta: „Örömmel buzdítjuk nem csak a fiatalokat, hanem mindenkit, hogy fedezze fel és tanulmányozza Szent II. János Pál tanítását. Nagyrészt neki köszönhetjük azokat a változásokat, amelyek hazánkban végbe mentek. Bátorsága, bölcsessége és lelki ereje segítettek nekünk, hogy megváltoztassuk Lengyelországot”.

Kazimierz Nycz bíboros • Fotó: Vatican News

Az alapítvány, amelyet Szent II. János Pál 1999-es, hetedik lengyelországi apostoli útját követően, 2000-ben hozott létre az ország püspöki konferenciája, minden évben megszervezi a pápa napját, továbbá egy-egy személyiséget kitüntet a szent lengyel pápa apostoli jelmondatáról elnevezett „Totus Tuus” – „Egészen a Tiéd” díjjal. Legfontosabb tevékenységét az oktatás terén fejti ki, segélyben részesítve a tehetséges, de anyagi támogatásra szoruló fiatalokat. A tanulmányi ösztöndíjakat azokból az adományokból fizetik ki, amelyeket minden évben a pápa napján gyűjtenek össze.

A lengyel püspöki konferencia alapítványa, amely nevével utal II. János Pál pápa 2001. január 6-án közzétett Novo millennio ineunte kezdetű apostoli levelére, követi Wojtyła pápa felhívását „a szeretet újfajta képzelőerejének” megvalósítására. Az apostoli levél 29. pontja világos útmutatás az új évezred keresztényei számára: „Kezdjük újra Krisztusban! Nem »új programot« kell kitalálnunk. A program már megvan: ugyanaz, mint mindig, az Evangélium és az élő Hagyomány öröksége. Végeredményben Krisztus köré összpontosul, őt kell megismernünk, szeretnünk, követnünk, hogy benne részesei lehessünk a Szentháromság életének, s hogy vele együtt átalakíthassuk a történelmet, mígnem beteljesedik az a mennyei Jeruzsálemben. Ez a program nem változik a különféle korokkal és kultúrákkal, még ha számol is a létükkel, hogy őszinte párbeszédet és hatékony kommunikációt folytathasson velük. Ezt a mindenkori programot tekintjük sajátunknak a harmadik évezredben is.”

Forrás: Vatikáni Rádió