Ha belegondolunk, hogy életünk harmadát átalusszuk, közel második harmadát pedig végigdolgozzuk, ráébredünk, hogy a munkahelyünk nagymértékben meghatározza, milyen minőségű életet élünk. Ezért sem mindegy, mit dolgozunk, de hogyan válasszunk jól hivatást?
Sok helyen azt olvashatjuk, hogy a felnőtté válás kitolódott, a fiatalok sokkal később állnak munkába. A társadalmi berendezkedés megváltozott, a világ működése is nagyot fordult. Míg évezredekig a többségnek az egész életét kitöltötte a létfenntartás, ma ez sokkal kevesebb időt igényel és sokkal több időnk maradt önmegvalósításra, gondolkodásra, szórakozásra, ami még a közelmúltban a gazdagabbak kiváltsága volt. Ennek egyik oka a bőség zavara. Egy világban, ahol „bármi lehetek”, ahol „mindent elérhetek, csak tanulnom és akarnom kell”, mi alapján dönthet egy tizennyolc éves fiatal, amikor szakmát/hivatást kell választania? Honnan tudhatná, melyik életút a neki megfelelő?
A hasznosság igénye hajt
Ezt a döntést nehezíti, hogy a médiából folyamatosan ömlenek a sikersztorik. Olyan embereket látnak, akiknek volt egy víziójuk sokszor már gyerekkorukban, amibe nem sajnáltak munkát ölni, amiért éjt nappallá téve dolgoztak. De mit csináljanak azok, mit csináljunk mi, akiknek nincs egy mindent elsöprő víziójuk? Akik nem ébrednek meg éjjel háromkor, mert nekik rajzolniuk kell és nincs olyan erős mozgatórugójuk, ami minden reggel öt órakor a sportpályára segíti őket.
A generációnkat kutató munkapszichológusok kutatásai alapján az ezredforduló nemzedéke (az ún. millenials) nem elégszik meg azzal, hogy elvégez egy munkát, amiért fizetést kap. Ez a nemzedék társadalmi felelősségvállalásra törekszik, arra, hogy munkája hatással legyen a világra, hogy amit tesz, az számítson valamit. Nagyon sok cég reagált erre a trendre, és elkezdtek ilyen jellegű elemeket beépíteni a cégpolitikába. Jótékonysági rendezvényeket szerveznek a dolgozókkal, valamilyen közérdekű erőfeszítést tesznek, hogy a mindennapok egyszerűségét feldobják és kielégítsék az értelemkeresés igényét.
Az iskolai sikert nagyon régóta vizsgálják. Összekötötték már az intelligenciával, a memóriával, de a legteljesebbnek eddig a motiváció és a frusztrációtűrő képesség mutatkozik. Az első tényező az, ami segít minket abban, hogy felálljunk a számítógép elől és elővegyük a tanulnivalót, a második pedig megakadályoz abban, hogy félredobjuk a könyvet és visszamenjünk a sorozatunkhoz. Nincs ez másként később se. Minden egyes munka, legyen az bármilyen jó és nemes, akadályokkal és frusztrációval tűzdelt. Minden munkában „lapátolni” kell újra és újra, minden nap, amihez motivációra van szükségünk. Ezt a két mozgatóerőt nagyon sokan kívülről várják. Azt szeretnék, ha a munkáltatójuk motiválná őket jutalmakkal, pénzzel, kitüntetéssel, előléptetéssel, kirándulásokkal, juttatásokkal, dicsérettel. A modernebb munkahelyeken ma már amolyan relaxálósarkok, ún. „chill zónák” vannak, ahova az ember elvonulhat pihenni, gondolkodni, meditálni, de játszhat csocsót a kollégákkal, leülhet az Xboxhoz egy fél órára. Úgy tűnik, hogy a munkakultúra változik abba az irányba, hogy ezeket az igényeinket igyekeznek minél inkább kielégíteni.
Személyes értékeink mentén
De akkor miért van az, hogy egyes emberek olyan munkákat végeznek el, ahol nincsenek meg ezek a külső jutalmak? Miért megy el valaki tűzoltónak, egy életét veszélyeztető munkát végezni, amikor ugyanannyi vagy kevesebb fizetést kap, mint egy irodai dolgozó? Miért dolgoznak emberek ingyen, miért önkénteskednek? Miért maradnak fenn későig, hogy saját projektjeiken dolgozzanak? Életünk iránytűi az értékek. Értékeknek nevezzük azokat a konstruktumokat, amiket fontosnak tartunk, amikről úgy gondoljuk, hogy szükségesek és érdemes áldozni értük. Van, akinek a szabadság a legnagyobb érték, másoknak a család vagy a pénz és a hatalom. Ezek olyan erős mozgatórugók, amik képesek mindkét tényezőt, a motivációt és a frusztrációtűrő képességünket is befolyásolni. Ha olyan munkát végzünk, ami az értékeinkkel egy irányba mutat, akkor már rögtön nem munkáról beszélünk. Azt szokták mondani, hogy találd meg, amit szeretsz, és egy napot sem kell dolgoznod egész életedben. Hogy lehetséges ez, miközben ezek azok az emberek, akik szemrebbenés nélkül robotolnak tizenórákat céljuk érdekében? Amikor az ember megtalálja értékeit, azokat a dolgokat, amiért érdemes élni, akkor a legnehezebb munkára is megtaláljuk a motivációt, és szinte bármilyen kellemetlenséget képesek vagyunk lenyelni.
Nem mindegy, hogy az ember milyen munkát végez, de a legtöbb esetben sokkal fontosabb az, hogy miért végzi. Ha munkánk értékeink felé mutató céllal történik, akkor szinte bármilyen tevékenység után elégedetten fekszik le az ember.
Csonta András pszichológus
