A katolikus egyház feladatának tartja, hogy a különböző médiumok révén is terjessze az üdvösség hírét, hogy az minél több emberhez juthasson el. A II. vatikáni zsinaton (1962–1965) külön dokumentumot szenteltek a témának, az Inter mirifica (IM) kezdetű dekrétum meghatározta az egyház sajtóhoz való viszonyának irányelveit. Az álhírek korában különösen fontos az igazsághoz való hűség és ragaszkodás vezérelve, amit a zsinati dokumentum óta a pápák is folyamatosan hangsúlyoznak.
Az egyház jól tudja, hogy a tömegtájékoztatási eszközök, mint a sajtó, a film, a rádió, a televízió és társaik az emberiség segítségére lehetnek, ha helyesen alkalmazzák őket, valamint Isten országának terjesztésében és megszilárdításában is fontos szerepet tölthetnek be. Azonban azzal is tisztában van és szorongással tölti el a jelenség, hogy az emberek Isten szándékai ellen és saját romlásukra is használhatják ezeket az eszközöket (vö. IM 2).
A zsinat hangsúlyozza az információhoz való hozzáférés jogát, de nyomatékosítja, hogy „e jog helyes gyakorlása azonban megköveteli, hogy a közlés tartalmát tekintve mindig igaz és – az igazságosság valamint a szeretet sérelme nélkül – teljes legyen; a közlés módját tekintve pedig legyen tisztességes és megfelelő, azaz szentül tartsa tiszteletben az erkölcsi törvényeket, s az ember törvényes jogait és méltóságát, mind a hírek szerzésében, mind azok közzétételében; nem minden tudás használ ugyanis, »a szeretet viszont épít« (1Kor 8,1)” (IM 5).
Az Inter mirifica fontosnak tartja a katolikus sajtó olvasását és terjesztését, és arra hívja az egyház tagjait, hogy támogassák a katolikus médiát, hogy az közölhesse és értelmezhesse az egyház életét érintő eseményeket (IM 14). A zsinati atyák, felismerve a sajtó fontosságát, megalapítják a tömegtájékoztatási világnapot, és az egyházmegyéket arra hívják, hogy határozzanak meg egy napot, ami kifejezetten a tömegtájékoztatási eszközökkel végzett apostolkodásra figyel, a híveket pedig kérik, hogy imádkozzanak és adakozzanak az ügyért (IM 18).
A média Isten ajándéka
A pápák is rendszerint felszólalnak a média helyes használata mellett. XVI. Benedek pápa például a tömegtájékoztatás 40. világnapján, 2006-ban azt mondta, hogy „a hiteles kommunikáció bátorságot és céltudatosságot kíván. Elszántságot követel azoktól, akik a média világában dolgoznak, hogy a rengeteg információ terhe alatt ne fáradjanak el, és ne elégedjenek meg részigazságokkal vagy előzetes információkkal.” Emlékeztet, hogy „a technológiai haladás a média terén legyőzte az időt és a teret, és az óriási távolságok ellenére megteremtette a személyek közötti azonnali és közvetlen kapcsolat lehetőségét”. Hangsúlyozza, hogy a manipulációs kísérleteknek ellen kell állni, „a média felelősségteljes és kritikus használatára nevelés segít az embereknek, hogy értelmesen és megfelelő módon használják azt”.
A Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa 2002-ben adta ki Az egyház és az internet című dokumentumot, amelyben megerősítik a korábbi álláspontot, ami szerint az egyház Isten ajándékaként tekint a médiára, és kiterjesztik azt az internetre is. A dokumentumban kiemelik, hogy a világháló virtuális valósága nem helyettesítheti a tényleges interperszonális közösséget, az evangélium közvetlen és személyes hirdetését, de kiegészítheti ezeket és a hitélet teljesebb megtapasztalása felé vonzhatja az embereket. Interaktív eszközről lévén szó, a kétirányú kommunikáció „egy konkrét út arra, hogy kézzelfoghatóan megvalósítsuk az egyház közösségi jellegét”. A dokumentum szerint „az egyik súlyos gond az internettel kapcsolatban a gyűlöletkeltő weboldalak működése, melyek becsmérelnek és támadnak egyes vallási és faji csoportokat”.
2019-ben, a tömegtájékoztatás 53. világnapján Ferenc pápa üzenetében a hálózat és a közösség metaforáit járta körbe. Az internet lényegét szimbolizáló háló metafora a kapcsolati vonalak és a csomók sokaságára irányítja a figyelmünket, másfelől viszont a társadalomra utal. Ferenc pápa szerint „egy társadalom erőssége attól függ, hogy mennyire összetartó és szolidáris, hogy mennyire uralkodik benne a bizalom érzése, és mennyire képes közös célokat követni”. Megállapítja, hogy a közösségi hálózatok nem azonosak a közösséggel. „Jó esetben az itt kialakuló közösségek összetartást és szolidaritást hordoznak, de sokszor csak egyének gyülekezetei olyan témák vagy érdekek mentén szerveződve, amelyek az egyénektől csak gyenge elköteleződésre számíthatnak. Emellett a szociális hálókban az együvé tartozás sokszor mások, a csoporthoz nem tartozók kirekesztésére épül.” A szentatya szerint fennáll a veszélye, hogy „aminek egy, a világra nyíló ablaknak kellene lennie, kirakattá válik, amelyben az ember csak saját nárcizmusát teszi közszemlére”.
„Maga az egyház is egy, az eucharisztikus közösségből szőtt háló, ahol az egység nem like-okra, hanem az igazságra, az ámenre épül, amellyel mindenki kifejezésre juttathatja a Krisztus testéhez tartozását és embertársainak elfogadását” – összegzi meglátását Ferenc pápa, amit nekünk is érdemes megszívlelnünk.
