Međugorjei imafesztivál vatikáni részvétellel

Véget ért a 30. Međugorjei Ifjúsági Imafesztivál

0
2249
Fotók: Vatican News

A találkozót augusztus 1-jén a pápa római helynöke, Angelo de Donatis bíboros által celebrált szentmisével nyitották meg Međugorjéban, ahol ez volt a harmincadik ifjúsági imafesztivál, és az első, amely a pápa jóváhagyása után jött létre.

Ferenc pápa döntése nyomán idén májustól az egyházmegyék, a plébániák hivatalosan is szervezhetnek zarándoklatokat a bosznia-hercegovinai kegyhelyre, nem csak privát formában, ahogyan eddig történt, de ez egyelőre nem jelenti a jelenségek hitelességének elismerését. Az idei rendezvény arra hívta a több mint ötvenezer résztvevőt, hogy elmélkedjenek a „Kövess engem” evangéliumi mondatról. A program augusztus 6-án szentmisével zárult, amelyet Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke mutatott be – adta hírül a Vatikáni Rádió.

„Kövessük az Urat, mert hisszük, hogy ő hozza el az életet” – fogalmazott homíliájában Angelo de Donatis bíboros a fesztivál nyitó szentmiséjén. Hozzátette, ehhez nem kell meghatározott korral rendelkezni, nem kell befutottaknak lennünk. Ingyenes, mert a jóságos Atya szereti az agyagkorsót, amely mi vagyunk. Az evangélium alapján így buzdított: tisztítsuk meg elménket, hogy be tudjuk fogadni Krisztus gondolatait. Az evangéliumi szívhez szabad elmére van szükség. A szónok emlékeztetett a Hiszekegyre, amelyben minden vasárnap megvalljuk: „Eljön ítélni élőket és holtakat”. Az utolsó ítélet az igazság örömteli világossága, nem egy tirannosz ítélete. Felfrissülés és nem terror. A hívő ember számára az isteni szeretet győzelme, találkozás a Jegyessel – fejtette ki a bíboros.

Kiemelte: egy fiatal keresztény akkor bölcs, amikor igazat mond, keresi és felkínálja az igazságot. Ilyen értelemben a lelkiismeretvizsgálat és a szentgyónás fontos eszközök ahhoz, hogy az igazi bölcsességben növekedjünk. A pápa római helynöke hangsúlyozta, az igazi bölcs az, aki olyan ősi dolgokat él meg, amelyek mindig új örömet nyújtanak, és olyan új dolgokat, amelyeknek ősi ízük van. A megkeresztelt váljon új emberré, akinek vannak gyökerei: az életszentség, amely az egyház évezredes történetének talajából virágzik ki.

Több mint ötvenezer fiatal és négyszáz pap volt jelen már első nap a nemzetközi ifjúsági imatalálkozón, amelyet az interneten élőben lehetett követni különböző nyelveken. Katekézisek, tanúságtételek, körmenetek és szentségimádások várták a résztvevőket, hogy segítsenek Krisztus üzenetét életük középpontjába állítani. Az idei ifjúsági imafesztiválra hivatalosan szerveztek zarándoklatokat, miután május 12-én Luigi Pezzuto érsek, Bosznia-Hercegovina apostoli nunciusa és Henryk Hoser érsek, a Szentszék különleges apostoli vizitátora a kegyhely plébániatemplomában bemutatott vasárnapi szentmisén közzétették Ferenc pápa döntését. Eszerint a szentatya felhatalmazta az egyházmegyéket és a plébániákat, hogy hivatalosan és nem csak magán jelleggel szervezhetnek zarándoklatokat. A međugorjei jelenéseket ugyanakkor az egyház még vizsgálja.