Ökumenikus Biblia-tábor Széken

0
1990

Szék a Mezőség ékszerdoboza a maga hagyományaival, takaros portáival, gyönyörű tájaival, no meg persze a vendégeket tárt karokkal fogadó helybéliekkel.

Ezen a csodás helyen került megrendezésre az évente visszatérő Biblia-tábor, amelyet idén a széki református és római katolikus plébánia közös erővel szervezett meg és bonyolított le. Bár már-már elmaradni látszott a tábor, a helyi katolikus plébánia lelkes pásztora, Sebestyén Albert OFM buzdítására három kolozsvári lány és három sebesi ferences növendék szervezésében mégis megvalósult, de részt vett ebben a munkában a református tiszteletes is. A tábor csupán négy napot tartott, július 22-én, hétfőn kezdődött és július 25-én, csütörtökön ért véget. Témája a példamutatás volt, üzenete pedig: Légy példa! A négy napot egy aranymondás ölelte át, mely így szól: …légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban (1Timóteus 4, 12). A heti aranymondás mellett a tábor napjai külön témákra voltak felosztva egy-egy újabb aranymondás kíséretében.

Az első nap témája a beszéd – légy példa a beszédben – volt, kedden a magaviselet, szerdán a szeretet és csütörtökön a hit állt a középpontban. A szerdai nap igen zsúfoltra sikerült, ezt azonban senki sem bánta. A napi téma a szeretet volt, Jézus kereszthalálát, és a szőlőtő és szőlővessző történetét ismertük meg a Szentírásból. A napi plakát egy szőlőtőt ábrázolt, melyre a gyerekek felragaszthattak egy-egy szőlőszemet, miután mondtak egy olyan tettet, amivel szeretetüket fejezték ki. A napi szerep és játék sem maradt el, sőt, aznap több kisebb szereppel álltak elő a csoportok. A kvíz után – ami minden alkalommal a napi témát foglalta össze – imával zártuk a nap tanítási részét, majd átmentünk a plébániára egy újabb finom ebédre. Ebéd után egy hosszabb szabadprogram következett a gyerekeknek számára, míg mi szervezők előkészítettük az akadálypályát, amely tele volt jobbnál jobb játékokkal. A játékok után mindenki hazament vacsorázni, ám a napnak még közel sem volt vége, hisz mindenkit visszavártunk a szülőkkel, testvérekkel együtt az esti tábortűzre. Volt egy kis zenei aláfestés is, így nem maradt el a tűz körüli pingvin tánc sem. Amikor már csak parázslott a tűz, szalonnát és mályvacukrot sütöttük. Tíz óra után jó emlékekkel és füsttel megtelt ruhákkal mentek az emberek lepihenni, felkészülni az utolsó napra.

A sok újonnan megtanult aranymondás, az életünket végigkísérő élmények mellett, és az örökké tartó barátságokon kívül még egy valami biztos megmarad a szervezőkben és a résztvevőkben egyaránt, az pedig nem más, mint az egymás felé való nyitottság, úgy a helyiek, mint a máshonnan érkezettek részéről. Mindemellett nem szabad nem észrevenni a különböző felekezetből származó emberek nyitottságát, elfogadását, beilleszkedését lévén, hogy egy ökumenikus Biblia-tábornak adott helyet a széki általános iskola tornaterme és római katolikus plébánia udvara.

Annyira jól összedolgozott a két csapat, hogy a tervek szerint jövőre is megszervezzük, immár a II. Ökumenikus Biblia-tábort, és mindezt természetesen, Szék „városában”.

Bazsó-Dombi Csenge