Idén 645 éve született és 620 éve halt meg a szent magyar-lengyel királynő, Hedvig (vagy ahogy a lengyelek hívják: Jadwiga), akire július 18-i emléknapja, azaz égi születésnapjának évfordulója alkalmából emlékezünk. Mert olyan asszony volt, aki nem csak beszélt, de tett is a népe szellemi, lelki fejlődéséért.
Nagy Lajos magyar király legkisebb lányaként látta meg a napvilágot 1374-ben, valószínűleg februárban (de vannak, akik szerint 1373 decemberében született). Ha az ember Krakkóban, Lengyelország egyik legnagyobb, legfontosabb és Európa egyik leggyönyörűbb városában jár, a karmelita templom falának sarokkövén, ráccsal alaposan védve egy lábnyomot talál. A felette olvasható magyarázat szerint Hedvig királynő láblenyomata a különleges bemélyedés. A hagyomány szerint, amikor épült a templom, arra járt a királynő, rálépett a kőre és otthagyta benne a lábnyomát, amit aztán beépítettek a falba.
Nem véletlenül említjük királynőként, és nem királynéként Jadwigát, őt ugyanis 1384-ben koronázták meg, az oklevelek pedig abban a korban királyként említik, mert a kor hivatalos nyelve, a latin nem tett különbséget királynő és királyné közt, ráadásul édesapja, Nagy Lajos – fiúutód híján – lányaira hagyta birodalmát: Máriára a magyar, Hedvigre a lengyel trón várt (bár az eredeti elképzelés szerint fordítva lett volna), tehát – bár akkoriban férjhez menetelük után veszítettek hatalmukból a királyi család női leszármazottai – trónörökösként kell rá tekintenünk. A, magyar trónon ülő Anjou-ház hercegnője, de üknagyanyja, Mária nápolyi királyné révén Árpád-házi leszármazott népszerűbb a lengyelek körében, mint mondjuk a magyar köztudatban Sissi császárné. Jadwiga adott is okot a tiszteletre.
A hitelesen szerény és okosan adakozó királynő
Nagy Lajos – aki Lengyelország uralkodója is volt – egyébként eredetileg a másik lányára, Hedvig nővérére, Máriára hagyta volna a lengyel trónt, ám a lengyelek ragaszkodtak ahhoz, hogy az új uralkodó mindenképpen Krakkóban éljen, Mária pedig erre nem volt hajlandó. Így került a krakkói trónra a másik magyar királylány 1384-ben, az akkor mindössze tíz éves Hedvig. S bár neki öt éves kora óta volt már jegyese, az osztrák Vilmos herceg – akivel, mint mondják, fülig szerelmesek voltak egymásba –, de a lengyelek nem fogadták el kis királynőjük férjéül őt, hanem a jóval idősebb litván nagyherceghez, Jagello Ulászlóhoz adták feleségül Jadwigát.
Vilmos egyébként 1385-ben Krakkóba szökött, hogy az Anjou hercegnővel előzetesen megkötött házasság elhálásával kész helyzet elé állítsa az udvari arisztokratákat, ám terve kudarcba fulladt, és távozni kényszerült az országból.
A kislány békésen tudomásul vette a dinasztikus érdekek mentén kötött házasságot, amit azzal indokoltak, hogy Ulászlóval együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül majd Lengyelországgal, vagyis Hedvig keze révén egy újabb nép hajtotta a fejét keresztvíz alá.
A lengyelek azzal a feltétellel választották királynőjükké Jadwigát, hogy feleségül megy Jagelló Ulászlóhoz, az akkor még pogány litvánok fejedelméhez, aki 23 évvel volt idősebb nála, s aki megígérte, hogy a litvánok felveszik a kereszténységet. Hedvig Habsburg Vilmossal kötött eljegyzését „pro forma” semmisnek nyilvánították és 1386. február 18-án megtartották az esküvőt. A házassággal egy időben a litván fejedelmet lengyel királlyá koronázták, a litván főurak felvették a kereszténységet és létrejött a lengyel-litván perszonálunió. Hedvig az esküvő után az uralkodás dicsőségét átengedte férjének, de továbbra is segített a kormányzás bizonyos területein.
De nem csak ezért tisztelik őt ennyire a lengyelek, hanem például azért is, mert pénzzel is támogatta azt, hogy a krakkói bencés kolostorban ne latinul, hanem a nép nyelvén mondjanak, tartsanak misét. Emellett nagyon sokat „lobbizott” Rómánál a krakkói egyetem elismertetéséért, újraindításáért és nem csak szóval támogatta az egyetemet, hanem beolvasztatta az ékszereit, pénzt veretett belőlük, amit aztán az egyetem fenntartására fordítottak.
Korabeli leírások szerint sok álmatlan éjszakát töltött a krakkói székesegyházban a fekete feszület előtt, amelyről, a helyi legenda szerint Jézus beszélt is Hedvighez. A mély vallásosság mellett ugyanakkor a valódi, hiteles szerénysége és alázata kedveltette meg korával és az utókorral egyaránt a híres szent asszonyt. A királynő gyakran használt egy különleges kettős betűjelet: két M-betűt egymásba fonódva, amely egyrészt utal a, lengyeleknél igen erős hagyománnyal rendelkező pálosok jelmondatára – Memento Mori, azaz Emlékezz a halálra – másrészt az evangéliumi Mária és Márta, vagyis Hedvig két, sokat tevékenykedő és sokat imádkozó példaképének a betűjele is egyben. Ma a székesegyházban találhatóak a királynői uralkodói jelképei is: az országalma és a jogar, amelyeket viszont csak a koronázásakor vett a kezébe, később ugyanis, a hétköznapokon arany tárgyak helyett fából faragottakat használt.
Kiutazott a hadi táborba, tárgyalt, levelezett
A Múlt-kor történelmi folyóirat szerzői kivételesen okos, művelt asszonyként írnak róla, aki idejét főleg jótékonykodással töltötte és nem volt rest időnként saját kezűleg is ápolni betegeket. Szívén viselte tehát a betegek, az árvák, a szegények, az elesettek sorsát, templomokat, kórházakat hozott létre. A keresztény hit terjesztésére Prágában kollégiumot alapított litván teológusok, illetve Krakkóban kolostort litván nővérek számára. Ő harcolta ki a jogi, orvosi és filozófiai fakultás mellett a teológiai kar létrehozását a krakkói egyetemen.
Bár a lengyel uralkodó elsősorban Ulászló volt, Hedvig is kivette a maga részét a kormányzásból. A források szerint a rendkívül művelt, számos nyelven beszélő fiatalasszony kiutazott a hadi tárborba az 1387. évi halicsi hadjárat idején, amelynek sikerével a délkeleti tartomány visszakerült a korona fennhatósága alá, és I. Péter moldvai fejedelem Krakkó adófizetőjévé vált. A Rubicon történelmi folyóirat szerzői összefoglalták, hogy Hedvig – a békeállapot biztosítása érdekében – 1390 után ugyancsak személyesen levelezett és tárgyalt a lengyel monarchia legjelentősebb északi riválisával, a Német Lovagrenddel, mindazonáltal a királynő tevékenysége sokkal jelentősebb volt a keresztény hit terjesztése, a művelődés támogatása és az elesettek segélyezése terén.
Mindössze 25 éves volt, amikor 1399-ben belehalt az első gyermeke,
Jagelló Erzsébet Bonifácia szülésébe – a gyermekágyi láz az újszülött hercegnőt is elvitte –, a lengyelek pedig rögtön szentként kezdték el tisztelni. Sőt, annyira biztosak voltak abban, hogy rövidesen az egyház hivatalosan is a szentek sorába iktatja, hogy a krakkói Waweli-katedrálisban az oltár alá temették el, mint a szenteket és nem a kriptába, ahová az uralkodókat volt szokás. Ennek ellenére Hedviget csak majdnem hatszáz évvel a halála után, 1997-ben avatták szentté a lengyel pápa, II. János Pál idején.
II. János Pál pápa 1979-ben boldoggá, majd 1997-ben szentté avatta Hedviget. Érdekes, hogy II. János Pál pápát Anjou Hedvig védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek az ünnepén, október 16-án választották meg az egyház fejévé.
2002-ben Magyarország Szent Hedvig jobb keze középső ujjának egy csontszilánkját megkapta Lengyelországtól (ezen az ujján viselte a királynő a jegygyűrűjét): az ereklyét Egerben, a ferencesek Szent Hedvig-templomában őrzik. 2006 óta Szent Hedvig a Dunakanyar védőszentje.
