Elterjedt gondolat, hogy a felnőtt ember agya nem változik, vagy ha változik is, maximum rossz irányba, amikor leépül. Az idegrendszer kutatásának egyik legfontosabb fejleménye, hogy felfedezték: agyunk életünk végéig képes a fejlődésre és mondhatni folyamatos változásban van. Ez a dióra hasonlító, kocsonyás szervünk tesz bennünket azzá, akik vagyunk. Minél jobban megértjük, hogyan működik, annál közelebb kerülünk önmagunk megértéséhez is. Ebben a megértési folyamatban is az agyunkat használjuk.
Bár furcsán hangzik, de nem a szemünkkel látunk, sokkal inkább az agyunkkal. A szemünk sejtjei érzékelik a fény különböző frekvenciáit, ezt az impulzust juttatják el az idegpályákon keresztül az agyunkba. Az azonban, hogy ez a sok jel végül összeáll a „fejünkben” egy képpé, főként a központi idegrendszerünknek köszönhető. Itt alakul ki a látás érzete, és itt megy végbe a látott dolgok felismerése is. Ugyanez a megállapítás az összes érzékszervünkre érvényes: a hallás, tapintás, ízlelés, szaglás, egyensúlyérzékelés élménye egyaránt a gerincvelőnk és agyunk összjátékának az eredménye.
A folyamatos kapcsolat a környezet és belső világunk között lehetővé teszi a világ megismerését, miközben saját identitásunk is kialakul. A tapasztalatok folyamatosan formálják agyunk szerkezetét, egyes kapcsolatok az idegsejtek között megerősödnek, mások viszont elgyengülnek. Ennek köszönhető, hogy képesek vagyunk tanulni, és az is, hogy tudunk emlékezni. Agyunknak azt a képességét, hogy képes a változásra, a szakemberek plaszticitásnak nevezik, ami a rugalmasságára utal. Ez pedig lehetővé teszi, hogy mi magunk is képesek legyünk a változásra, a fejlődésre.
A kisgyerekek esetében kimondottan fontos ez a tulajdonság, ugyanis ők ekkor alakítják ki a fő idegi kapcsolataikat, ezalatt fedezik fel a világot és kialakulnak személyiségük főbb vonásai. Az úgynevezett kritikus periódus során, ami a születéstől pár éves korig tart, a kisgyerekek csak úgy szívják magukba az információt, az agyuk folyamatosan figyel, és amit csak tud, rögzít. Ezért tudják elsajátítani a nyelvet, és már pár éves korukra képessé válnak eligazodni a világban, megtanulnak megannyi viselkedési mintát és birtokba veszik a környezetüket. Az ember agya ebben a periódusban a legrugalmasabb, ekkor alakulnak ki az idegi pályáknál a fő „csapásvonalak”. Ezért is nagyon helytálló a „cei șapte ani de acasă” román közmondás, az életünk első évei jelentős mértékben befolyásolják, hogy kivé válunk. A fejlődést segíti az ingergazdag környezet és a tévedés lehetősége, így a gyerekek megtanulják, hogy mit lehet, és mi az, ami nem válik javukra.
Kamaszkorban egyfajta „bozótvágás” történik az agyban, ekkor sok korábban kialakított agyi kapcsolat elgyengül vagy megszűnik, mások pedig megerősödnek. A felnőttek agya emiatt kevesebb idegi kapcsolattal rendelkezik, mint a kisgyermekek agya, mert kamaszkorban végbemegy ez a rendszerezés. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ekkor „betonba öntődik” az agy, a felnőttek és az idős emberek agya is képes a változásra, viszont veszít korai rugalmasságából. Számos kísérlet és személyes történet is igazolta, hogy erősen sérült agy (pl. agyvérzés következtében) is képes újraszervezni önmagát, és élhető életet biztosítani a személy számára. Ehhez viszont fontos, hogy az ember energiát fordítson elméje kondiban tartására, hogy tanuljon új dolgokat. Ahogy testünk egészségéhez szükséges a mozgás, úgy mentális egészségünk megőrzésében is fontos szerepe van agyuk „tornásztatásának”.
Teremtő erő
Agyunk teremtő erővel bír. Itt viszont nem varázserőre vagy paranormális képességekre kell gondolni. A gondolataink viszont hatással vannak agyunk szerkezetére. Kimutatták például azt, hogy elég az embereknek csak elképzelni, hogy egy zongoradarabot eljátszanak, és egyszerűen a „fejben” történő gyakorlás által is megerősödnek ezek az idegi kapcsolat, és végül sokkal hamarabb elsajátítják a dallam valódi zongorán történő helyes eljátszását, mint azok, akik előtte nem végeznek ilyen gyakorlatot. Az izomerejüket is növelni tudták azok az emberek, akik előzőleg csak elképzelték, hogy izomgyakorlatokat végeznek. Ezért nem mindegy, hogy mire használjuk az agyunkat: saját magunk és mások épülésére fordítjuk a benne rejlő erőt, vagy a rombolás és gyűlölködés vezérel bennünket.
Izgalmas dolgokra képesek az úgynevezett tükörneuronjaink, amik alkalmassá tesznek bennünket a közösségi és társadalmi életre. Ezek az idegsejtek akkor is aktiválódnak, amikor egy másik ember viselkedését látjuk. Például amikor megvakarja valaki előttünk a fejét, akkor a mi agyunkban is tüzelni kezdenek azok az idegsejtek, amik ezért a mozgásért felelnek, de hogy mégsem kezdünk vakarózni, annak köszönhető, hogy az érző neuronjaink sem a kezünk, sem a fejünk bőrében nem észlelik a jelzést, ezért a többi neuron tudomásul veszi, hogy a másik ember vakarta meg a fejét. Agyunk ezen tulajdonsága tesz bennünket empatikussá mások irányába, mert szinte „átérezzük”, ami velük történik, ugyanakkor ez teszi lehetővé a kultúra elsajátítását is. Figyeljünk hát oda, hogy mire használjuk a tükörneuronjainkat, és egyáltalán, az agyunkat.
[…] a testünket, hanem az elménket is átformálják. Korábban már volt szó arról, hogy az emberi agy plasztikus, ami azt jelenti, hogy a minket érő hatások és tapasztalatok befolyásolják agyunk fizikai és […]