EVANGÉLIUM
Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondotta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték:
„Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”
Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.” (Jn 16,29-33)
A mai evangélium az utolsó vacsora beszéde, és mintha az apostolokban valami tisztává válna, rájönnek a lényegre: a Mesterük nem ebből a világból származik. Jézus figyelmeztetése az apostolok irányába nekünk is szól: a hit a kihívások útján tud csak megerősödni. Ma már világos, megpróbáltatásokban a magunk erejéből nem tudunk fennmaradni, az erőnk onnan származik, hogy Jézust az Atya akkor sem hagyta el, amikor látszólag élete megsemmisült. Az Atya hatalma a feltámadásban nyilvánult meg igazán, és ez igaz a magam életének feltámadására is. Az életben szétszéledve, mindenki a maga útját járja. Milyen jó lenne ezen az úton csak Istennel álmodni, hiszen Ő a békéjét adja nekünk. A mai napra az útravaló legyen erőadás, indítás és vezérgondolat: „A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Csíki Szabolcs segédlelkész
