Kispapok szülei találkoztak Gyulafehérváron

0
2853

A hivatások évének kiemelkedő eseményét tartották május 25-én a gyulafehérvári papnevelő intézetben. A szemináriumi elöljárók kezdeményezésére a kispapok szülei először gyűltek találkozóra a papképzés helyszínén, gyermekeik „második otthonában”.

Az első alkalommal tartott találkozón az elöljárók hangsúlyozták, hogy bár sokan viccesen „szülői értekezletnek” nevezték az eseményt, nem azért hívták meg a szülőket, hogy beszámoljanak amúgy is nagykorú fiaik viselkedéséről, hanem, ahogyan a papképzés irányelveit megfogalmazó Ratio Fundamentalisban is olvasható: hogy a család és a szülők szerepének fontosságát erősítsék.

A papképzésben a család fontos szerepet tölt be, nemcsak azért, mert ott születik a papi hivatás, hanem utána is igen nagy felelősségük van a szülőknek. Fontos tudatosítaniuk, hogy gyermekük nem elveszett, hanem hivatása van, amelyben lényeges, hogy kísérjék, támogassák a háttérből, elengedve, de szerető figyelemmel kísérve gyermekeiket – fejtette ki András István rektor, hangsúlyozva, hogy vigyázzanak fiaik szabadságára – a szemináriumi nevelőkhöz hasonlóan – hogy a fiatalok szabadon hozhassák meg döntéseiket.

A közös együttlét során az elöljárók bemutatkoztak a szülőknek, megfogalmazták elképzeléseiket, irányelveiket a papképzéssel kapcsolatban. Obermájer Ervin prefektus a szemináriumi élettel, szabályzattal kapcsolatos tudnivalókat, míg Diósi Dávid rektorhelyettes a háttérben zajló, az intézményt fenntartó tevékenységeket ismertette.

Az egynapos találkozó csúcsa a közös szentmise volt, amelyben Kiss Endre spirituális szólt az együtt ünneplő szülőkhöz, kispapokhoz. A spirituális hangsúlyozta, hogy a család mindannyiunk számára elengedhetetlen, hiszen a hivatások abban születnek, bontakoznak ki, a papi életben pedig biztonságot, otthont jelentenek. Kiemelte, hogy a találkozó arra akar hangsúlyt fektetni, hogy a háttérben csendben szolgáló szülők egy napra előtérbe kerüljenek, érezzék áldozatuk fontosságát és kiemelkedő szerepét. A papi hivatás kapcsán kifejtette, korunkban igen nagy bátorságról tanúskodnak a papságot vállaló fiatalok, amiben a szülők támogatására is szükség van. Külön hangsúlyozta az édesanyák és édesapák felelősségét, illetve szerepét, akik egy életet, saját fiúk életét ajándékozzák Istennek, az egyháznak, az egyházmegyének.

A közös ebéd a szülők találkozhattak, beszélgettek gyermekeikkel, majd megismerkedtek a szemináriummal és Gyulafehérvár katolikus múltjával, jelenével. A májusi ájtatosság keretében együtt kérték Szűz Mária, a papok és családok édesanyjának közbenjárását.

Az intézet elöljárói úgy tervezik, hogy a későbbiekben ők is meglátogatják a szeminaristák családjait, ugyanakkor a visszajelzések alapján folytatni szeretnék ezt a kezdeményezést, a szülők kérésére kétnaposra bővítve a programot, hogy lehetőség legyen jobban elmélyülni lelkiekben és több idő adódjon együttlétre szülők és kispapok, szülők és szülők között.

Bőjte Csongor