Táncolj az Úrnak!

1
991
Szentmisét is tartottak az oroszhegyi Nárcifesztiválon/Fotó: Szász Attila

Különleges hagyomány Oroszhegyen a Nárcifesztivál, amelyen nem csak az ünneplés, de Isten dicsőítése sem marad el. Darvas Piroska nővér előadásában, egyedien, a tánchoz hasonlította az életet, amelyben a Teremtő a partner. A nővér felszólította a hallgatóságát: ne féljenek zenével, tánccal dicsőíteni Istent.

„Isten szeret minket, szereti Oroszhegy népét, mert még az időjárást is a jóra fordította. Múlt vasárnap is, amikor gyermekeink elsőáldozók lettek és most is, amikor a Nárciszfesztiválon összegyűltünk megünnepelni tánccal, zenével, szórakozással az élet elindulását, a tavaszt. Tőlünk függ, hogy értéket adunk-e ennek a közömbös cselekedetnek, mert a tánc és a zene is lehet érték, szórakozás, ami felüdít bennünket. Adjunk értéket mai napunknak és ezzel köszönjük meg azt, hogy Isten szeret bennünket” – ezekkel a gondolatokkal kezdte a vasárnapi szentmisét, május 19-én a Nárciszréten Opra István oroszhegyi plébános.

A különleges alkalmon Darvas Piroska segítő nővért hallhatták újra a helyiek, akit először a hivatások éve keretein belül tartott eseményekkor ismerhettek meg. Az idei Nárciszfesztiválon a tánc és zene fontosságáról beszélt. A liturgiában elhangzott olvasmányok, a kiválasztott szentírási szakaszok is ehhez igazodtak – olvashatjuk az oroszhegyi plébánia beszámolójában.

„Aki szépen énekel, az kétszer imádkozik”

A zsidó-keresztény hagyománytól nem idegen a tánc, az Ószövetségben Isten dicsőítésének egy lehetséges módja. Piroska nővért, elmondása szerint mindig meghatja az a liturgia, amikor Isten ládáját egyik helységből a másikba viszik át, amit tánccal, dobbal, énekszóval ünnepelnek. Mint amikor az oltáriszentség ünnepén mi magunk is kivonulunk a templom falai közül a faluba, a városba és körbe visszük a szentséget.

„Milyen szép is lenne, ha az úrnapi körmenetben valamelyik kis oltárnál a legények egy olyan igazi legényest táncolnának és így dicsőítenénk az oltáriszentségben jelenlévő Jézust” – fogalmazta meg lelkesen a nővér.
Kifejtette, hozzánk közelebb álló időkben is felfedezhetjük az Isten előtti tánchoz való pozitív viszonyulás jeleit. Szent Ambrus, Milánó püspöke antifónákat és himnuszokat írt és vezetett be a liturgiába. Tőle származik az a mondás is, hogy „Aki szépen énekel, az kétszer imádkozik”, és ennek folytatása, amit már kevesen tudnak: „Aki táncol, az háromszorosan imádkozik”. Néri Szent Fülöp és Assisi Szent Ferenc is szeretetből, dicsőítésből táncoltak Isten előtt. Szent Ferenc a maga egyszerűségében két pálcát vett a kezébe és azzal hegedült, táncolt a jó Isten előtt. Avilai Szent Terézről, aki egyik legnagyobb misztikus szentünk is feljegyezték, hogy szívesen táncolt az oltáriszentség előtt dicsőítve az Istent.

„Ezek a táncok visszafogott módon jelen vannak liturgiánkban is, amikor a pap füstölővel körüljárja az oltárt, mintha táncolna. Létezik egyfajta gyanakvás is a tánccal kapcsolatban, mintha az az ördög csábító eszköze lenne, amit kerülni kell. Ezt a gyanakvást megtaláljuk Dávid király történetében is, amikor Saul lánya kinéz az ablakon és meglátja Dávid királyt ugrálni, forogni és szívében elítéli” – magyarázta a nővér. Hozzáfűzte, egyházunk a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiban az emberi test pozitív szemléletét tanítja.

„Az emberi személyiség a Szentlélek temploma testével és a lelkével együtt. Az emberi test az isteni szépség megnyilvánulása. Használhatjuk a testünket Isten szolgálatára is, ami nem csak azt jelenti, hogy munkával dicsőítsük a Teremtőt, hanem használhatjuk a testünket hálaadáskor, dicsőítéskor is. Valamiért a táncot mégsem tudjuk dicsőítésnek elfogadni, inkább botrányt keltőnek. De, ha életünket egy Isten előtti táncnak tekintjük, akkor nagy lendülettel, teljes erővel kell élnünk. Nem arra vagyunk hivatva, teremtve, hogy éldegéljünk, hogy túléljük, hanem, hogy éljünk. Teréz anya mottója az volt: »Valami szépet Istenért«. Miért ne lehetne életünknek ez a mottója, a dinamikája, amit végigtáncolunk, ahol járunk, reggeltől estig az apró jó cselekedetek táncával” – fejtette ki az előadó.

Isten újra fel fog kérni…

Piroska nővér is, amikor Csíkszentdomokoson apácaként tánccsoportot alapított, ellenállásba ütközött. A „zárdából” népzene szólt, ami megbotránkoztatta az embereket. Később megértették, hogy a néptánc is tud Isten dicsőségére lenni, amennyiben egy csoportot összetart, amennyiben életet tud hozni más emberek életébe, amennyiben széppé tudja tenni az ünnepeket.

„Ha elrontjuk a tánclépést, újra lehet kezdeni. A táncoktató megismételteti: na még egyszer! Isten is ilyen tánctanár a mi életünkben. Nem baj, ha elrontunk valamit, ha nem sikerül valami, a lényeg, hogy ne hagyjuk abba. A tánc zene nélkül idétlen mozdulatok sorozata. Az élethez szükséges a ritmus, dinamika és erre tanítanak az olvasmányok, a mai ünnep, erre tanít a tánc. Keressük újra és újra életünknek a ritmusát, dinamikáját különben csak végig trappoljuk vagy lötyögjük az életünket, nem lesz benne tartás. Ha nem halljuk a jó Isten hangját a szívünkben, nem lesz egy táncoshoz méltó tartásunk. Nem lesz bennünk kitartás, öröm, nem fogunk tudni egymásra figyelni. Merjünk néha elakadni, tévedni! Isten, aki életünk partnere, újra fel fog kérni, hogy vele táncoljuk az életünket” – fogalmazott Darvas Piroska.


1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here