EVANGÉLIUM
Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz:
„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.”
Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.
Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.” (Jn 14,21-26)
Szeszélyes kultúránkban a legtöbben tükörteremben élnek, mert azt érzik, hogy önazonosságuk törékeny és állandóan változik. Az élet ennél sokkal gazdagabb, örömtelibb: az isteni jelenlétet, bár nem tudjuk ellenőrzésünk alá vonni, mégis minden pillanata ajándék, szépség és élet. A legtöbb ember nem érti jól a lényeget, mert az ajándékot már megkaptuk, s a megajándékozottság állapotában vagyunk. S ha ez így van, tudom azt igazán szeretni, aki életemet megajándékozottá teszi? A történések nem köztem és csak a másik ember között történnek, hanem az Istenhez való viszonyulásban is. Tudom az Istent mindenek felett szeretni? Ha valakit lehet és kell, akkor az a Teremtő. Ma szívem Érte dobbanjon!
Csíki Szabolcs segédlelkész
