EVANGÉLIUM
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette.
Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, épp úgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre? Ha mégsem, akkor kivághatod.” ( Lk 13,1-9)
Amikor feszültségben vagyunk, gyakran észre se vesszük, és valamit vagy valakiket okolunk miatta. Azokat, akikkel együtt élünk, a munkahelyet, helyzeteket, a gyerekkort. Mindig más a hibás. Eshetünk túlzott önhibáztatásba is. Mindenképpen van egy velünk született érzék, ami megmutatja, hogy valamilyen változásra vagy változtatásra van szükségünk, mert „ez így nem mehet tovább”.
A mai evangélium ennek a változtatásnak az irányáról szól. Arról, hogy ne a másikban keressük a bajaink okát, okozóját. A világot megváltoztatni úgysem vagyunk képesek, és a másik hibáztatása egy menekülés a valósággal való szembenézéstől. Bárcsak olyan könnyű lenne ezzel szembesülni, ahogy leírom!
Amit a latinok „bűnbánatnak” fordítottak, mi most „megtérésnek” olvastuk, a görögök pedig a „metanoete” szóval írtak le, amit igazából nehéz egy kifejezéssel visszaadni. Úgy lehetne mondani, hogy „gondolkodásátalakítás”, „életmód-átalakítás”.
Néha megélhetjük azt, hogy könnyebb lenne a világot megváltoztatni, mint a hozzáállásunkat. Viszont ez az irány, amerre az evangélium hív minket. A hozzáállásunk, a gondolkodásunk átalakítása.
Lázár Ervinnek a Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből ismerhetjük meg Rézbányai Győzőt, aki mindenen megsértődik. Mindent, amit mondtak neki, úgy forgatott ki, hogy azt személyes sértésnek vette. Rendkívül magányos volt, az emberek nagy ívben kerülték. Vigasztalan volt. Mindig a saját bánata és sértettsége körül forgott. Aztán Dzsoniék túljártak az eszén és megelőzték a sértődésben, amiből Rézbányai Győző rájött, hogy nemcsak neki lehetnek sebei. Innentől megtörtént benne a „gondolkodásátalakítás”, és még segíteni is tudott Dzsoniéknak. Az is kiderült róla, hogy igazából kedves és okos ember. Megnyílt és boldog lett, pedig semmit sem változtatott a világon, csak a hozzáállásán.
Az Isten egy olyan reménnyel néz ránk, a fügefa körbeásásával és trágyázásával, mint ahogy Dzsoniék néztek Rézbányai Győzőre. Az ásás is és a trágya is büdös. Olyanok, mint a bűneink, vagy mint Rézbányai Győző sértettség-tudata. Mégis éppen ezt használták Dzsoniék, hogy Győző alakítani tudja a gondolkodását. Isten is hasonlóan használja fel minden bűnünket, ha azokkal felé fordulunk. Istennek mindig van reménye bennünk, hogy meg tudjuk változtatni a gondolkodásunkat, hogy megtérünk, hogy felé fordulunk, és ebből származnak az igazi gyümölcsök.
Nekünk is lehet viszonzásul bizalmunk az Istenben, és lehet reményünk az életben, hogy mindent fel lehet használni a növekedéshez.
Horváth Ferenc SJ
Megjelent a Vasárnap március 24-i számában.
