Kicsoda és mit tanít Ferenc pápa?

1
2086
Fotók: Serbán Mária

Kicsoda Ferenc pápa? Hogyan tanít Ferenc pápa? Mit tanít Ferenc pápa? – ezekre a kérdésekre adott választ Csiszár Klára pasztorálteológus Kolozsváron március 5-én.

A Szent Mihály plébánia nőszövetségi termében tartott és a pápalátogatást előkészítő programok sorába illeszkedő előadás hangulatos képet festett Jorge Mario Bergoglióról, az olasz bevándorlók leszármazottjaként Argentínában született későbbi bíborosról, akit „a világ végéről” hoztak Rómába a bíborosok, hogy Róma püspökévé tegyék. Az előadó Ferenc pápa személyes életstílusáról, politikai implikációjáról, egyházreformjáról és ellenlábasairól is szót ejtett, a beszédét kísérő vetített képek közt megjelentek pápasága során született karikatúrák is, amelyek egyaránt jól mutatják a szimpatizánsok és az egyenességén megrökönyödők viszonyulását.

Ferenc pápa állapította meg még 2013 áprilisában: „A Szentlélek állandó változásra sarkall bennünket, és mi kényelmesek vagyunk” – ez a mondat tájainkon is érvényes, ezen változtatni akár nagyböjti jófeltételünk is lehetne. Azt is mondta: „Hogy egyértelműen kifejezzem magam: a Szentlélek terhünkre van. Ő mozgat és útra tesz bennünket, arra készteti az egyházat, hogy tovább lépjen. Mi pedig úgy viselkedünk, mint Péter Urunk színeváltozásakor: »Ó, milyen szép is, ugye, hogy itt együtt lehetünk.« És az egész nem jelent kihívást számunkra. Azt szeretnénk, hogy a Szentlélek lenyugodjon. Meg akarjuk fékezni őt. Ez pedig nem lehetséges. Mert ő Isten, és olyan, mint a szél, amely ott fúj, ahol akar. Ő Isten ereje, aki vigaszt nyújt, és erőt is ad ahhoz, hogy tovább haladjunk. Az előrehaladás az, ami oly megerőltető számunkra. A kényelem sokkal jobban tetszik nekünk.”

Csiszár Klára kiemelte, hogy Ferenc pápa a hagyományos módon, hivatalos dokumentumok útján tanít, ugyanakkor kiválóan használja a mai kommunikáció minden eszközét, leginkább pedig saját példájával igyekszik tanítani, minden fontos kijelentését ugyanis saját életmódjával hitelesíti. Tanítása tartalmi része a gyógyító szóra épül és az egyházat a sebek gyógyításának szolgálatába irányítja, valamint az összekötő hidak építésére. Ferenc pápa elképzelésében és gyakorlatában az egyház olyan, „ahol a bűnökre sebekként tekintenek; ahol moralizálás helyett gyógyítanak; ahol az ember gyengeségeinek túlhangsúlyozása helyett a szeretet apró sikereire figyelnek; ahol az életet nem elítélik, hanem kísérik; ahol nem kirekesztenek, hanem bevonnak; ahol a keményszívűség helyett irgalmas szívet találni”.

A kolozsvári, pápalátogatást előkészítő előadás nemsokára videófelvételen is hozzáférhető lesz honlapunkon, így eztáltal azok is közelebb kerülhetnek Ferenc pápához, akik nem lehettek jelen a kolozsvári előadáson.

1 HOZZÁSZÓLÁS