Díjnyertes az érsekségi bor

0
3222
Archív

Ezüstéremmel díjazták az érsekségi borokat a XXIII. Közép-Kis-Küküllő-menti nemzetközi borversenyen, amelyet Balavásáron rendeztek február 27. és március 2. között. Tóth Csaba borász már készül is a következő megmérettetésre.

A versenyen Magyarország, Horvátország, Szlovákia és Délvidék több mint 350 borát kóstolta meg a zsűri, amelynek tagjai között minden vidék képviselője jelen volt. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség borászának, Tóth Csabának olaszrizlingjéből, valamint a Kövér, Szürkebarát és az ottonel Muskotály összetételéből származó érsekségi borok ezüst minősítést kaptak a nemzetközi versenyen. Tóth Csaba megkeresésünkre elmondta, az érsekségnek több fajta nedűje van, a borász azonban kíváncsi volt arra, hogy a kiválasztottakhoz mit szólnának egy nemzetközi megmérettetésen. Minden bor gazdája a verseny végén kiértékelőt is kap, amelyben a zsűri részletezi, hogy miért az adott minősítés mellett döntött, az ezüst ellenére ugyanakkor a kiértékelőben ezúttal csak dicsérték a különleges érsekségi nedűt. A borász hozzátette, a tiszta bora, egy fajtiszta, régi telepítésű olaszrizling mellett egy különleges vegyeset vitt a versenyre, hiszen a miseborok általában vegyes borok: minden évben a fajborokat külön választják, a többiből a plébániák számára egységes, vegyes misebor készül.

Forrás: Ersekseg.ro
Forrás: Ersekseg.ro

„Minden boros gazdának a saját bora a legjobb, éppen ezért tévedhet vele kapcsolatban, ezért hasznos megméretni a hegy levét különböző versenyeken, hogy más véleményéből is tanulhassunk, láthassuk, milyen szinten is áll a borunk. Bár ez a friss vegyes még nem tökéletes, de ha az ember vigyáz rá, csak javulhat a minősége” – tette hozzá Tóth Csaba. A nyertes borai még friss nedűk, tavalyi szőlőből készültek és a borász szerint még megaranyosodhatnak is, azaz elérhetik az arany minősítést talán már a következő erdélyi-hegyaljai borok megmérettetésén, de ha nem, őszre nagyobb eséllyel érik az első helyre a Kárpát-medencei Borversenyre. Tóth Csaba mindig teljesen tiszta, cukor- és egyéb tisztító utómunkától mentes bort visz magával, ami időnként hátrányt is jelent, hiszen az itóka így kevésbé fényes, mint egy derített vagy leszűrt bor.

A borász/Archív

A Küküllő-menti próbatételen több száz nemes ital száll versenybe évről-évre, a tökéletes borok pedig mind kapnak aranyat, általában a kiosztott elismeréseknek 15-25 százaléka aranyérem a felhozataltól függően. Az érsekség borásza most az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete által évente szervezett Erdélyi-hegyaljai versenyre készül, ezúttal több félével, mint a Küküllő-mentére, mivel utóbbi elsősorban a hazai nedűkre koncentrál a nemzetközi képviselet mellett, a hegyaljai azonban már a teljes Kárpát-medence területéről összegyűjti a legkiválóbb kóstolnivaló italt. Tavaly novemberben az érsekségi borok már hoztak aranyat a Kárpát-medencei lefedettségű versenyről, idén pedig szeretnék megismételni a tavalyi elismerést.