Legyen Isten a hajó kapitánya

Házasság hete a temesvári egyházmegyében

0
1481
Családok megáldása Aradon

A temesvári egyházmegyében, a korábbi évekhez képest idén jóval több plébánia kapcsolódott be a Házasság hete rendezvénysorozatba. Az idei téma A házasság műszaki vizsgája volt: a házasságot egy csónakbeli utazáshoz hasonlították, amely során időről időre fontos megállni és megvizsgálni, még minden rendben van-e.

A rendezvénysorozat február 9-én, szombaton kezdődött az erzsébetvárosi plébánián Temesváron. A jelenlevő családoknak a szalvatoriánus Laus Nikola tartott előadást román nyelven, John Gottman és Nan Silver A jól működő házasság 7 alapelve című könyve alapján, amelynek keretében arra próbált rávilágítani, hogy mi tesz boldoggá egy családot. A találkozó szentmisével és a családok megáldásával zárult.

Február 10-én, vasárnap Kisiratoson is találkoztak a családok. Itt szentmisével kezdődött a rendezvény, majd közös ebéddel folytatódott a helyi máltai házban, utána lelki program keretében a házaspárok megerősíthették kapcsolatukat. Eközben a gyermekeknek számára is szerveztek tevékenységet.

Családos szentmisére készülve Kisiratoson

Köszönetet mondtak családtagjaiknak

„Február 10-17. között a temesvár-józsefvárosi plébánián is megünnepeltük a Házasság hetét. Február 10-én este, a nyitóünnepségen családok tettek tanúságot arról, hogy a házasság lehet randevú egy életen át. Kihívások, megpróbáltatások esetén fontos, hogy engedjük be Istent családunk bárkájába és hárman legyünk kettesben” – mondta el a temesvári Barabás család. Február 11-én a temesvári feleségeket színházi belépővel lepték meg idén férjeik. Az igazi meglepetés az előadás végén érte a hölgyeket, amikor a férjek gyönyörű virágcsokrokkal várták őket a kijáratnál.

Másnap játékestet szerveztek, ahol kicsik és nagyok együtt játszottak. A Barabás család elmondása szerint mókás időtöltés volt, mindenkinek bekötött szemmel kellett csemetéjét felismernie, hálajátékot játszottak, megköszönte ki-ki a maga módján családtagjaiknak, hogy életüket szebbé teszik, hogy általuk ki tudnak teljesedni. Február 15-16-án dr. Pécsi Rita neveléskutató tartott előadássorozatot a Bartók Béla Líceumban a serdülőkor témájában. A Házasság Hetét február 17-én ünnepélyes családos szentmisével zárták a józsefvárosi plébánián. A mise keretében két család tanúságot tett hitéletéről.

„Nagy öröm volt számunkra, hogy velünk ünnepelt a püspök, aki mise végén minden jelenlevő családot külön megáldott. Minden család kapott egy kis üveget szenteltvizet, hogy otthon egymást megáldják és imádkozzanak egymásért. A mise után a plébánián közös ebéd volt a családok számára, amelyet előző nap főztek közösen a feleségek” – osztotta meg élményeit a Barabás család.

A temesvári józsefvárosi plébánián román családosokkal is megünnepelték a Házasság hetét. Február 17-én családos szentmisét tartottak, este pedig találkozó keretében ők is megvizsgálták házassági kapcsolatukat és közösen elbeszélgettek.

Istennel nincs akadály a házasfelek előtt

Az aradi Baum Péter és Melinda február 15-én az arad-ségai plébániatemplomban vettek részt egy családos találkozón, ahol az elmélkedések mellett házaspárok tanúságtételeit is meghallgatták. A beszélgetés során hangzott el, hogy a házasság igazi műszaki vizsgájához három szabályt kell követni. Az első szabály: „csak közösen sikerül, nem Én, nem Te, hanem Mi.” A szervezők arra hívták meg a résztvevőket, hogy házasságukat hasonlítsák egy hajón való utazáshoz.

„Ahhoz, hogy a hajó jól haladjon előre, csapatmunkára van szükség. Ugyanígy a házasságban is csapatmunkára van szükség, közös célokkal, közös erőfeszítésekkel jó irányba vezethetjük házasságunkat Ehhez az szükséges, hogy a házastársunkkal megértsük egymást, ami a második szabály: kommunikálnunk és figyelnünk kell egymásra” – vallja a Baum házaspár. Hozzátették, a harmadik szabály, amelynek fényében ezt a műszaki vizsgát végezni kell, az, hogy nem megváltoztatni akarják a felek egymást, hanem elfogadni őt olyannak, amilyen, a hibáival, rossz szokásaival együtt, szeretetből. Ezeknek a szabályoknak a mindennapi életben való megéléséről tettek tanúságot rövid videó felvételeken keresztül keresztény családok. Miután elvégezték házasságuk műszaki vizsgáját, ismét elindulna az élet tengerén. De mielőtt folytatnák az utat, imáikban arra kérték a jó Istent, hogy tartson velük ezen az úton.

„Legyen Ő a hajónk kapitánya, és akkor jöhet vihar, szikla vagy bármilyen akadály a házasságunkban, ez a hajó nem fog elsüllyedni. Amikor a párommal odaálltunk a pap elé, hogy az áldást fogadjuk, egy pillanatra úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna az időben házasságkötésünk napjára, amikor tele reménnyel, erővel és szeretettel nekivágtunk közös utunknak” – mondta Péter és Melinda.

Február 16-án Lugoson tartottak egész napos román nyelvű találkozót, amelyen tanúságot tett a Sabău család, és Dumitresc Mihály plébános beszélt arról, hogy mi tartotta meg őket az évek folyamán a hivatásuk bárkájában. Párbeszélgetést és megosztó kört is szerveztek, a találkozó itt is családos szentmisével zárult és a jelenlevő családok megáldásával zárult. Február 17-én Ötvösdön családos szentmisével, külön áldással és találkozóval ünnepelték a Házasság hetét.

Szentmise a családokért, házaspárokért Lugoson

Tari M. Böbe nővér