Száz nap múlva ilyenkor…

1
3193
• Fotó: Csúcs Endre

Remélem: ugyanilyen „életre csalógatóan” fog sütni a Nap a Nyeregben, mint ahogy most éri az arcomat az ablaküvegen keresztül… incidensmentes, sőt békés június 1-jét írunk majd, amikor újra megtapasztalhatjuk istengyermekségünk igazi örömét… Ferenc pápa a korához és „egytüdős egészségéhez” mérten jó erőnlétben fog ébredni… és azzal a derűvel érkezik közénk, amit ő minden reggel imádságban kér (s nagyon úgy tűnik, meg is kap)… hogy legyen mit továbbadnia… Remélem: nyitott szívű emberekre talál… akik elsősorban nem zászlólobogtatni vagy magamutogatni (neadjisten „kontrázni”) gyűlnek össze Csíksomlyón… hanem azért, mert még inkább meg akarnak erősödni és újulni őseik hitében… erőt meríteni fejre állt világunk „visszarendezéséhez”… vagy legalább kedvet és lendületet a jobbítás – ki tudja hányadik – újrapróbálásához… Remélem: a szentatyával való találkozás valóban találkozás lesz… ahol mi mindannyian merünk majd kicsit egymás szemébe is nézni… ahol egy pillanatra megáll majd az idő, és valahogy kisóhajthatjuk magunkból az Uram, jó nekünk itt lenni-t… saját kis életünk történelme pedig erőfeszítéseinken túl, attól a „magától” nyer új távlatokat…

Száz nap múlva ilyenkor… Remélem!

A 2016. november 16-i (szerdai) általános kihallgatáson a vatikáni Szent Péter-téren • A szerző felvétele

1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. „zászlólobogtatás”???? Garantáltan nem fognak beengedni a helyszínre egyetlen magyar zászlót sem! Ezt az eseményt a román kormány szervezte!!! Ezt ne felejtsük. És a célja világos: bebizonyítani a világnak, hogy Székelyföld (szerintük) nem is létezik, és hogy Erdély ősidők óta román! A szent hegy román színekben fog pompázni, ez egészen bizonyos! És ez nem más mint egyértelmű provokáció. Sajnos a magyar állam jelentős összeggel támogatja a román kormány pápameghívását -úgyhogy bármi történik, azt a magyar kormányon fogják elverni!