Február 13-án, szerdán utolsó útjára kísérték Kiss István nyugalmazott lelkészt, szentszéki tanácsost a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomból, a lelke üdvéért bemutatott szentmise után a helyi temetőbe. A temetési szentmisét Jakubinyi György érsek celebrálta, Tamás József segédpüspök és a jelenlévő papság részvételével.
A szentbeszédet Boros Vilmos nyújtódi plébános tartotta.
Gyászoló Testvéreim!
Az emberi rohanó élet megállóinak számítanak a különféle ünnepek, találkozások. Hosszabb-rövidebb ideig próbáljuk üresbe tenni rohanó életautónkat, és lazítunk. Ilyen megálló ünnep volt a hét elején a betegek világnapja. Igyekeztünk szembe nézni a betegség problémájával, miértjére kerestük a választ. A betegséget vettük mikroszkóp alá és sokoldalú elemzést végeztünk. S mindezt végezhetjük orvosként, betegként, hozzátartozóként és kívülállóként. Más és más a látószög, de a tény ugyanaz marad, egyvalakinek vagy valakiknek az egészségével baj van.
Ha a katekizmusunk szerint vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy van testi és lelki betegség, hisz az ember testből és lélekből áll. Hiába említjük két tényezőnek, a valóságban nagyon is összefügg a kettő egymással. Testi betegségünk kihatással van lelki életünkre és fordítva. A testi betegségek gyógyítói az orvosok, a lelki betegségek gyógyítói Jézus és az ő papjai. Tény, hogy van betegség, amit gyógyítani kell!
Látjuk a mai világot és Ady Endre versével mi is elmondhatjuk, beteg a világ, nagybeteg. Sok a testi beteg, de talán még több a lelki beteg. És ennek a beteg világnak szüksége van orvosra, de ugyanakkor papra is. Mindkettő hivatás és nem hivatal. Ha egy orvos vagy egy pap csak hivatalból végzi munkáját és nem hivatásból, régen rossz a helyzet. Jézus Krisztus kijelentése, hogy én veletek vagyok a világ végéig, felbátorít, amikor fogyatkozni látszik a papi hivatások száma. Krisztus minden időben megszólít és hívja az ifjakat az Úr szőlőjébe. Jézus meghívására az apostolok mindenüket otthagyva, követték Jézust. A pap is az isteni hívásra otthagyja családját, hogy a nagycsalád szolgálatára álljon.
1976-ban 38-an kezdtük az első évet, s hat év elteltével, távozással és hozzánk csatlakozással 27-en végeztünk, s a négy egyházmegye papjai lettünk. Szomorú, de azóta már István paptestvérünk a nyolcadik az osztályból, aki befejezte földi pályafutását. Szentelő püspökünk által megbízást kaptunk a lelki gyógyító munkára. A teológia évei alatt igyekeztünk magunkat felvértezni a későbbi életünk munkájára, de ez nem jelent mentességet a betegséggel szemben. Ha a pap maga is megbetegszik, akkor a legfőbb orvoshoz, Jézushoz kell fordulnia. Hisz Jézus mindenkiért áldozta életét. István paptestvérünk is több fajta betegséget hordozott magában, de kereszthordozása alatt sem szakadt el az őt meghívó Mestertől. Bevallása szerint naponta sokat imádkozott, főleg a rózsafüzért. Valószínű, hogy az esztelneki barátoknál eltöltött idő hatásara vált ilyenné. A papi munka célja és lényege, hogy az embereket a jobb gondolkodásra vezesse, hogy jobb életet élve méltók legyenek Jézus jobbjára állni az utolsó ítélet napján. Mindegyik pap ezt igyekszik végezni több-kevesebb sikerrel.
Ezzel kapcsolatban van egy kedves emlékem István paptestvérrel. Másodévesek voltunk, amikor az eset történt. Szinte mindenki elolvasta dr. Nyiszli Miklós Orvos voltam Auschwitzban című könyvét. A könyv a koncentrációs tábor életébe enged betekintést. Az érkező vonatok bezsúfolt csoportját osztályozták, csak úgy első látásra az orvosok, hogy ki az, aki alkalmas munkára és kinek kell a gázkamrák felé mennie. Annyira a könyv borzalmainak hatása alá került István, hogy éjszaka álmában hangosan felkiáltott: Nagyon szépen kérem, jobb oldalra állítsanak! Akkor humorként fogtuk fel, de komoly tartalma van e kijelentésnek.
Hallhattuk az evangéliumban, hogy a jézusi ítéletnél a jobbján levők az üdvözültek, a balján levők a kárhozottak. Tulajdonképpen mindannyiunknak erre kell törekednie. Arra, hogy olyan legyen életünk, hogy díjazásképpen a jobb oldalon foglalhassunk helyet. Mindannyian meghívást kaptunk Jézustól. Tőlünk függ, hogy mennyire vesszük komolyan, hisz papok és nem papok, mi magunk alakítjuk életutunkat. Arra kell törekednünk, hogy úgy alakítsuk, hogy méltók lehessünk a jézusi jobbra jutásra. Elhunyt testvérünk már elszámolt életéről. Hisszük és reméljük, hogy testvérünknek sikerült ezt elérnie, sok imádsága odasegítette Jézus oldalára. Nagy tisztelője volt Máriának és Faragó Ferenc versével mi is valljuk: Mária gyermeke nem veszhet el. Imádkozzunk önmagunkért, egymásért, hogy olyan választ tudjunk adni meghívásunkra, ami eljuttat minket is Jézusunk jobbjára.
