Saját sorsunkat magunk kovácsoljuk

1
404

Sokan vannak, akik imádkoznak, tesznek szentéletű püspökünk boldoggá avatásáért. Olvassák írásait, követik cselekedeteit, ébren tartják emlékét. Egy-egy nagyobb döntésük, dilemmájuk során felteszik maguknak a kérdést: vajon Márton Áron hogyan gondolkodna erről? Mint minden nagy ügy mellett, itt is vannak, akiket szinte agyonnyom a nagyság, akiknek sok, hitetetlen, követhetetlen. Akik úgy érzik, „a csapból is ez a téma” folyik. Mi úgy véljük, Márton Áron élete, életműve kimeríthetetlen, és a jelen fordulatai között is eligazító az a józanság, mindig ihletett és elkötelezett cselekvésmód, ahogyan az élet kis és nagy kihívásaira reagált. A püspökszentelés napra pontosan nyolcvanadik évfordulóján a filmes – Zágoni Balázs – szemével tekintünk szentéletű főpásztorunkra.

Stefano Bottoni – akivel mint történész szakértővel A képzelt forradalom című dokumentumfilmet készítettem – hívta fel a figyelmemet arra, hogy kutathatóvá váltak a Márton Áronról szóló titkosszolgálati anyagok. A levéltári rész kutatását Nagy Mihály Zoltán végezte. Innen indultunk el, ezzel az is együtt járt, hogy arra kellett rádöbbenni: hatalmas az anyag. Nemcsak titkosszolgálati vagy levéltári anyag, hanem a lehetséges interjúalanyok is sokan vannak. És ők még újabbakat ajánlottak. Sok emberrel érdemes volt interjút készíteni, akkor is, ha abból csak egy-két mondat került be végül a filmbe. Így rengeteg anyagunk lett. Aztán személyes dolgok is közbejöttek, a pénz is elfogyott, ezért le kellett állnunk egy időre. Nem úgy kell elképzelni, hogy tíz év alatt – 2007 és 2017 között – folyamatosan dolgoztunk ezen, hanem voltak leállások, de hála Istennek megvan most már.

Végül dönteni kellett, hogy életének melyik szakaszával foglalkozunk. Azért lett végül A püspök reggelije a film címe, mert engem is jobban érdekelt az, hogy mik voltak azok a tényezők, amik Márton Áron személyiségét meghatározták, miből táplálkozott szellemi, lelki értelemben. Kik voltak a mentorai, hogyan indult el? Azt láttam, hogy a korábban készült filmekben ezt az időszakot az első öt percben „elintézik”, hogy több idő maradjon a püspöki évtizedek, illetve a letartóztatás, a házi őrizet, a későbbi, képileg is jobban dokumentált időszakokra, illetve a jelenre, a boldoggá avatási eljárásra. Így mi inkább az életének erre az első időszakára összpontosítottunk.

A gyötrődő Márton Áron

Adott helyzetekben gyötrődött, ilyen lehetett a frontról való visszatéréskor, több életrajzírója is beszél arról, hogy Csíkszentdomokoson az az egy-másfél év igen nehéz időszak, a tengődés, az útkeresés időszaka volt számára. Azt gondolom, hogy fel kellett dolgozni egy hatalmas traumát, a saját helyét kereste a világban. De aztán elindult abba az irányba, amelyről így utólag látni lehet, hogy a legjobb volt. Voltak még helyzetek, amikor gyötrődhetett, de azok szerintem konkrét konfliktushelyzetek voltak, amiket meg kellett oldania, például a holland kölcsön vagy a püspöki székhely költöztetésének az ügye. Utólag azt lehet mondani, hogy nagyon bölcsen döntött, de hogy ez neki mennyi gyötrődésébe került, ezt pontosan mi sem láthatjuk, csak azt, ami a végeredmény lett.

Mindenki mindig tisztelettel beszélt róla…

Sok interjú során lett volna mód arra, akár informálisan is, hogy őt nem olyan jó fényben feltüntető történetek elhangozzanak. Lehet, nem a kamerába, hanem egy borozgatás során, az interjú után, amikor megered az emberek nyelve. De nem voltak ilyen történetek! Mindenki nagy tisztelettel, szeretettel beszélt róla. Az, hogy van egy-két emberi megnyilvánulás, normális, de egyik esetben sem maradtunk azzal az érzéssel, hogy lett volna egy sötét oldala. Persze nagyon örültünk annak, amikor nem a szép, lekerekített mondatok, hanem sokkal életszagúbb dolgok kerültek elő, de ezek is mind pozitívak voltak. Tehát ilyen értelemben nem volt semmilyen negatív meglepetés. Azördög ügyvédje szerep esetében abszolút nem jött be. Lehet látni az interjúknál is, hogy egyféle arca van egy olyan embernek, aki valamit azért mond, mert azt gondolja, hogy azt kell mondania, és más arca van egy olyan embernek, aki úgy beszél, hogy közben előjönnek az emlékek és látszik, hogy szeretettel őrzi a szívében ezt az embert.

Mozgókép-vadászat

Ezt mi eleve nem terveztük a film részének, de nagyon örülök, hogy így alakult, és azért alakult így, mert valóban, mozgóképpel foglalkozó emberként nehéz elhinni, hogy aki negyven évig püspöke Erdélynek, amely időszakban benne van egy világháború, a kommunizmus, sőt, még a világháborút megelőző békeidőszak is, arról semmi ne maradjon meg. Nehezen elhihető még azzal együtt is, hogy tudjuk, sok filmes nyersanyag, még Magyarországon is, mostoha körülmények között volt tárolva és elpusztult. Szerettünk volna valamit találni, és a püspökké szentelés tűnt a legvalószínűbbnek, hiszen az egy tervezhető, előre látható, nagy ünnep volt, amire ilyenkor azért már készültek a filmesek a ’30-as évek végén, a ’40-es évek elején. Mint egy jó nyomozás során egy krimiben, nem onnan kerültek elő a filmek, ahonnan kellett volna, ahonnan számítottuk, nem a filmarchívumból, nem a levéltárból, nem a püspökségről – bár találtunk valamit a püspökségről úgy, hogy ők se tudtak róla, hogy ott van, hangszalagnak vélték –, hanem egy másik része egy brassói ruhásszekrényből. A harmadik legyen meglepetés.

A film legelején megfogalmazom, hogy az embert keresem az életrajzok lekerekített mondatai és a legenda mögött. Érezhető volt, konkrétan még családtaggal készített interjúban is, hogy vannak előre elkészített mondatok, amelyeket már nagyon sokszor elmondtak, jól beváltak, ezt várják tőlük, hát elmondják újra. De mi ennél többet akartunk. Hogy ez mennyire sikerült, azt ítéljék meg a nézők. Az is közhely, hogy emberi közelségbe hozni, de tényleg az volt, hogy az embert megismerni, megismertetni. Nem könnyű, mivelhogy egyházi személyről van szó, és hajlamosak vagyunk arra, hogy leöntsük egy szent mázzal, szoborrá merevítsük, és akkor ott van a megközelíthetetlen szent, kész. Úgy gondolom, hogy a szentségnek nem az a lényege, hogy megközelíthetetlen legyen, hanem épp ellenkezőleg.

A film elkészítése előtt nem volt különlegesebb kötődésem, de amikor az ember elkezd foglalkozni egy ilyen történettel, egy ember életével, azt nehéz utána teljesen letenni. Rengeteg mindent megtapasztaltam, hallottam ezekben az interjúkban. Voltak helyzetek az életben, amikor azt mondtam magamnak, vajon ő mit csinálna most? És ezek jó pillanatok voltak. Alkotóként látom, hogy ő hogyan hozott meg döntéseket, látom a bölcsességet, a szentségét. Utólag persze ezeket könnyű látni. De ott, egy éles helyzetben, egy krízishelyzetben, egy homályos helyzetben, egy világháborúban vajon hogy döntöttem volna?

Megjelent a Vasárnap február 10-i számában.

1 HOZZÁSZÓLÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here