„Magácska rákos!”

0
2662
Forrás: Caritas-ab.ro

Így, tőmondatban kedveskedve adták egy hölgy tudtára, hogy daganatos betegsége nem a „jóindulatúak” közé tartozik. Ma is visszacsöng fülébe a tapintatos tájékoztatás. Ami azóta történt, arról már tud beszélni a fiatalasszony.

„Ez figyelmeztetés a számomra, egy nagy lecke. A kérdés az, hogy ebből mit tanulok, hogy indulok tovább. Esélyt kaptam, s időt, hogy magammal foglalkozzak. Amikor nem tudsz menni, mozogni, magadra tudsz figyelni. Elmélyülni, megnézni, mi van benned, kidobni azt a sok szemetet, amit cipelsz, mert nem hiába mondják, hogy megmérgez. Én végtelenül hálás vagyok mindenért. Minden napomat úgy indítom, hogy hálát adok minden lehetőségért, ami abban a napban benne van. És megköszönök minden nap mindent. Másként nem lehet” – így fogalmaz egy, a negyvenes éveiben járó, a gyergyószentmiklósi daganatos betegeket támogató csoportjában elsőként jelentkező nő, akinek személyes történetét a Gyulafehérvári Caritas honlapján olvashatjuk.

Szavak, mindenkinek

A Gyulafehérvári Caritas két munkatársa, Kedves Rita és András Ildikó kezdeményezésére indult egy csoport daganatos betegek támogatására. A gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos utcai Caritas-épületben kéthetente várják azokat, akik abban bíznak, hogy együtt könnyebb. Az első alkalomra, múlt év végén egyetlen személy jelentkezett. A kezdeményezők tudták: ez csak a kezdet, Székelyudvarhelyen például annyi az igénylő, hogy várólistára is kerültek közülük.

A gyergyószentmiklósi első érdeklődőről hamar kiderült, segítőkész ember, aki úgy érzi, esélyt és feladatot kapott, így szívesen oszt meg történetéből. Szavai szólnak a hasonló állapotban lévőknek, azoknak, akik bezárkóztak bajukkal a négy fal közé, de azoknak is, akik „egészségesen” átszaladnak az életükön. Nem képeznek kivételt azok sem, akiknek környezetében van egy daganatos beteg, és elkezdik elkerülni, mert nem tudják, hogyan lehet őt jól segíteni, és képtelenek álcázni a bennük megjelenő sajnálatot.

„Látszik, hogy az emberek többsége azt sem tudja, mit mondjon. Mindenki jót akar a maga módján. Nekem például kezelés alatt is jólesett az a törődés és szeretet, ami jött az emberektől. Mert hidd el: kell. Tudod, hogy milyen állapotban vagy, és jó érezni, hogy téged szeretnek. Ez tud továbbvinni” – mondja a beszélgetőtársam, akit nevezzünk Mályvának. A névválasztás nem véletlen, ő is tagja annak a Facebook-csoportnak, melynek neve Mályvavirág Alapítvány, és ahol a méhnyakrák megelőzési lehetőségeitől, a kórban szenvedők megosztásain át a tanácsadásnak és egymás megtartásának is helye van.

Ha tudod, hogy szeretnek, az már fél gyógyulás.

Kár keresni, érdemesebb kérni

„Magácska rákos” – ezzel köszöntötte a leleteket kezében tartó egészségügyis a hölgyet, aki attól kezdve minden orvosától azt kérte, beszéljen vele nyíltan, ennél nagyobb döbbenet aligha érheti. Ő sem takargatja a valóságot. Beszél arról, hogy tavalyelőtt novemberben derült ki, méhében daganat van, a műtét során az is, hogy más belső szervek is érintettek. Székelyudvarhelyről Marosvásárhelyre, onnan pedig Budapestre az onkológiai intézetbe került. A sugárkezelés és kemoterápia szükségszerű volt, amennyit megbírt belőle a szervezete. A beosztottként dolgozó nő egyedül nem tudott volna megbirkózni a kiadásokkal, nagy segítség volt számára, hogy kollégái pénzt gyűjtöttek, az is, hogy Budapesten volt, ahol laknia, nem kellett a kórházi költségeket is fedeznie. A legfontosabb szerettei támogatása volt: „Végtelenül hálás vagyok, és köszönettel tartozom a gyerekeimnek, akik mindvégig mellettem állnak, és hisznek velem együtt a gyógyulásban, a családomnak, a barátoknak, akik nélkül nem lennék most itt. Mert ha tudod, hogy szeretnek, az már fél gyógyulás.”

Mióta Mályva Magyarországról hazajött, rendszeresen ellenőrzésre kell járnia. Csíkszeredában reggeltől estig tart a vizsgálati nap, rengeteg a sorstárs, ötven-hetven ember fordul meg a rendelőben, hosszú a várakozási idő. „A számuk is megdöbbentő, de az a legborzasztóbb számomra, hogy rengeteg a gyerek. Nem tudott menni még a kicsi, s már sugarazták… A miértre kár keresni a választ, Istentől inkább a segítséget érdemes kérni.”

„Úgyis kapsz eleget, legalább magadnak ne árts!”

Amikor fény derül a diagnózisra, fizikai szinten kezdődik a kezelés, lelki szinten az összeomlás. A holisztikus gyógyászattól távol állunk, mondja a hölgy, így az óriási lelki munka emberi viszonylatban egyszemélyes feladattá válik: „Leülsz, és megkeresed a lelki hátterét az egésznek, ami sokszor fájdalmasabb, mint az, amit a műtétek, sugárkezelés és kemoterápia során tapasztalsz. Amennyi erőd van, annyival próbálsz tenni. Jót tenni, jót gondolni, és akivel találkozol, annak szeretetet adni. Más megvilágításba kerül így minden.”

Rájössz aztán, hogy ki lehet mondani a nemet, s nem kell azon agyalni, a másik mit gondol.

Mályva elmondja, az új helyzet megváltoztatja a látásmódot. Ő újabban azon döbben meg, hogy az emberek mennyire egymásnak feszülnek, a hatalom, a pozíció hogyan hajtja. „Azt képzelik, hogy ettől boldogabbak lesznek? Csak a pénzük és a felelősségük lesz több, az örömük nem” – vallja.

A beszélgetés során visszaléptünk az időben, hogy ránézhessünk arra a Mályvára, aki a betegség előtt volt: „Tudod, inkább a külsőségekkel van el az ember. Mindenkinek megfelelni, nem tudni nemet mondani, mindenkinek a kedvébe járni, hogy jó legyen. A gondoskodás van előtérben, én nem vagyok sehol az egészben… és a borzasztó, hogy rájössz: úgysem tudsz megfelelni mindenkinek. Szüleink példájával a kifelé való megfelelést hozzuk, ez egy borzalmas teher. De még mindig lehet változtatni rajta, egyébként felőrölöd, megeszed magad. Nap végén arra jössz rá, hogy mindenkinek megfeleltél, de gyakran összeszorítottad a fogad, hogy kimondhasd az igent, a hátad közepére kívántad azt, amit mosolyogva tettél. Rájössz aztán, hogy ki lehet mondani a nemet, s nem kell azon agyalni, a másik mit gondol. Te így döntöttél, ő pedig dolgozza fel! Ez nem önzés, hanem azt jelenti: szereted annyira magad, hogy nem sanyargatod fölöslegesen. Úgyis kapsz eleget, legalább magadnak ne árts! Az a legmegbetegítőbb, amikor elhanyagolod, hogy szeresd igazán magadat úgy, ahogy vagy.”

Sehol nem tanítják, hogyan szeressem magam

Kifelé élünk, ez sokszor jellemző, akár a szép piros almát, mutatjuk az ismerősöknek, hogy mi jól vagyunk. Mályva már sejt valamit a piros alma ízéből: „Ez a megfelelés mentalitás, temperamentum kérdése, de ha más szemmel nézel körül, akkor rájössz, hogy egy nagy színház az élet. Kevés őszinte emberrel lehet találkozni, aki felvállalja: igen, ez vagyok én.” Aztán, amikor kigyúl a stoplámpa, a külsőségek kevésbé lesznek már fontosak, előtérbe kerül a lényeg: szeressem meg magam.

„A lelki munka igazából elcsendesülés, magamra figyelés. Tanulás azért, hogy szeressem meg magam. Mert ezt nem tanítják senkinek, és egy-egy mondattal életutakat húznak keresztbe” – mondja.

Rá kell nézni a történetekre és rájönni: nem neked szólt az igazából, talán a másik fel volt háborodva, valami nyűge volt, te ott voltál és te kaptad. Nem a te terhed, ne vedd magadra, nem minden tartozik rád” – így vette sorba életének epizódjait a fiatal nő, volt viszont, amire nem pocsékolt energiát. „Bűntudatkeltésbe nem fogtam bele, nem bánok semmit. Lennének ötleteim, mit kellett volna másként csinálni, de akkor, amikor tettem, úgy gondoltam, az a leghelyesebb. Utólag bármit felül lehetne írni, de bűntudatosdit nem játszom, mert az lehúz, nem emel fel.”

„Csak a szeretet van, nincs egyéb”

„Amikor még kezelésen voltam, azt mondtam, szeretnék egy olyan embert itthon, aki orvos, de nyitott a lelki dolgokra is, a receptírás után nem bocsát el, egy számára a test, a lélek és a szellem. Munzlinger Ildikó doktornővel beszélgetünk sokszor és hosszasan telefonon. Nagyon-nagyon sokat jelent ez. Ha felülvizsgálat után van egy eredmény, vele együtt másként értékelem, mint egyedül. Én meglátom és kiborulok. Nem szakmám, hiába nézem a Google-on. Hihetetlen, hogy a doktornő mennyi időt és energiát szán azokra az emberekre, akik nyitottak erre. Ő tudhatja, hány rákos beteg van a térségben, és hányan nyitottak arra, hogy váltsanak egy kicsit” – mondja, hozzátéve, hogy bizony vannak olyanok is, akik nem akarnak meggyógyulni, akiknek éppen jó az áldozatszerep, mert figyelnek rájuk.

Mályvának orvosismerőse mellett Istenhite a másik nagy segítsége: „Hit nélkül nem csinálsz semmit. Csak a szeretet van, nincs egyéb. Minden ellenségeskedéssel csak ártunk. Azt tanulom, hogy a siránkozásokat, a rágalmazásokat is tudjam szeretettel végighallgatni, nem belefolyni.”

Lassan másfél éve, hogy fény derült a diagnózisra. A különböző kezelések és önismereti munka nyomán ma már így fogalmaz: „A rák egy lecke, hogy meglássuk: mennyire törékeny egy élet.” Úgy tartja, a halál megváltás, szüleiről is tudja, jó helyen vannak. Neki viszont még nincs köztük a helye: „Itt maradtam, mert még feladatom van. Kell segítenem magamon és másokon. Feladatom a gondoskodás. Ha tudok, segítek. Egyelőre betegszabadságon vagyok, lehet, hogy utána nyugdíjaznak. Abból nem fogok tudni megélni, de nem gondolkodom ennyire előre. Amikor odaérünk a folyóhoz, eldöntjük, hogyan kelünk át. Nincsenek ötéves terveim, van egy nagy szervező, a Jóisten, ő majd leosztja a teendőket.”

Vedd észre, mit adott a jó humorú Isten!

A daganatos betegek csoportja első hallásra megtetszett. „Egyetértettem a szervezőkkel, hogy ez nem olyan dolog, amit a szőnyeg alá kellene söpörni. Sokan érintettek, kell beszélni róla. Vannak, akik azt gondolják, az ő szenvedésüket nekik kell megoldani, és félnek kinyitni a lelküket, mert nem tudják, utána mi történik. Ezért látom, hogy egyik fő értelme ennek a csoportnak, hogy ami bent elhangzik, bent marad. Fontos, hogy tartozol egy közösséghez, nem az van, hogy félre vagy téve a társadalom szélére, mert a skarlátbetű ott a homlokodon”.

Mályva csupán két alkalommal tudott részt venni a csoportfoglalkozásokon, ahol a beszélgetés fonalát a résztvevők alakíthatják, igényük szerint váltakoznak a témák. Hogy mire vágyik beszélgetőtársunk hosszú távon? „Egy szeretetteljes barátságos csoportra, ahol nem a betegség a fő téma. Persze, a kérdéseire kapjon választ az ember, de ne a betegség legyen az együttlét mozgatórugója. A csoport ne a szomorú elvonulás helyszíne legyen, hanem a vidámságé is, mert a nevetés sokat segít. Vedd észre, mit adott Isten, mert nagyon jó humora van odafent! Hihetetlen viccmester, olyan humorral, hogy a székely embert letekeri.”

Szépítsük meg egymás életét!

Ha módjában állna, Mályva családtagoknak hozna létre egy segítő csoportot. Tudja, mit szeretne velük megosztani: „Az elfogadásra biztatnám őket. Elfogadni a daganatos beteget úgy, ahogy van. Elfogadni az állapotot, ez van, és tegyünk érte, hogy jobb legyen. A siránkozást felejtsék el. Sokan gondolnak arra, hogy a beteg ember, ki tudja meddig van köztünk, szépítsük meg az életét. De ez mindenkinek mindennapi feladata. Kimegy az ember az útra, elüti egy autó, és nincs holnap. Mi vagyunk előnyben. Van egy figyelmeztetés, és egy esély: széppé tenni az életet… szeretettel. Semmi több nem kell.”

A daganatos betegek támogató csoportja nyitott, bárkit szívesen látnak, mindenkitől titoktartást kérnek és garantálnak a szervezők, a Gyulafehérvári Caritas két munkatársa, Kedves Rita és András Ildikó. Gyergyószentmiklóson a Kossuth Lajos utca 31. szám alatt februárban és márciusban 14-én és 28-án 17 órakor találkoznak.

Gyulafehérvári Caritas, Balázs Katalin

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here