A betű missziója

A kolozsvári Szent Bonaventura-nyomda működése

0
811
• Fotó: Tompa Réka

Negyvenkét éves működés, több mint ezer kiadott mű, köztük folyóiratok, füzetek, könyvek, imakönyvek, több mint kétszáz kötet, a példányszám pedig egymillió körül forgott. Mindezek az 1906–1942 között működött kolozsvári Szent Bonaventura -nyomdában láttak napvilágot. A nyomda 46 éves történetét, tevékenységét, kiadványait hivatott bemutatni az a kiállítás, amelyet a kolozsvári ferences kolostor refektóriumában december 9-én nyitottak meg.

• Fotó: Tompa Réka

A megnyitón Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöktől megtudhattuk, hogy pontosan hetven évvel ezelőtt, 1948. december 6-án záratták be a kommunista hatóságok a nyomdát, a megmaradt gépeit december 8-án elkobozták, a városi nyomdába szállították. A kiállítás a 42 éves tevékenység gyümölcseiért akar hálát adni, annak gazdagságát ismertetni, nem az igazságtalanságra, a tragédiára akar fókuszálni.

Csucsuja István • Fotó: Tompa Réka

A kiállítás megnyitóján Csucsuja István emeritus történészprofesszor Egyházunk és intézményei a társadalmi és kulturális értékeink gyarapodásáért (1918–2018) címmel tartott előadást. Bodó Márta szerkesztő, irodalom- és színházkritikus A kolozsvári Szent Bonaventura-nyomda és kiadványai címmel a nyomda történetéről beszélt és a fontosabb kiadványokat méltatta. A nyomda történetét, jeles alakjait pannókon követheti a látogató, sikerült régi fényképeket is előkeresni és bemutatni, valamint a különféle kiadványokból is bőséges válogatást talál a látogató a december 9–14. között 14 és 18 óra között látogatható kiállításon a kolozsvári ferences kolostor refektóriumában.

MEGOSZTÁS

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here