Megvan a pénz a kézdivásárhelyi minorita rendház felújítására

0
1622
Az épület udvar felőli része.

Végre reális esély mutatkozik arra, hogy megújuljon a romos állapotban levő barokk stílusú kézdivásárhely-kantai minorita rendház. Az ehhez szükséges támogatást a Bethlen Gábor Alap biztosítja a dévai Szent Ferenc Alapítványnak.

Kézdivásárhely polgármestere, Bokor Tibor közölte a jó hírt: végre megvan a szükséges pénzösszeg, amit hamarosan átutalnak a dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára. Az elöljáró szerdán telefonon beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, aki közölte: már csak néhány formaság van hátra, és amint az meglesz, akár a jövő héten is átutalhatják a minorita rendház felújításához szükséges 3,2 millió eurós kormánytámogatást.

A rendház hátsó és két oldalsó szárnyát 1740-ben, az utcára néző, templomhoz csatolt részét 1828-ban építették, így jött létre a négyszögű belső udvar.

A műemlék felújítása után az épületben szobákat alakítanak ki hátrányos helyzetű fiataloknak, akik a szintén ott berendezett műhelyekben szakmát sajátítanak el. A földszinten menza is helyet kap, a belső udvart és a rendház kertjét pedig úgy rendezik, hogy különböző rendezvények lebonyolítására is alkalmas legyen.

A céhes város polgármestere azt is elmondta, hogy a helyi és megyei politikum képviselői mellett nagy segítséget nyújtott az ügy előmozdításában Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.

Kép és szöveg: Iochom István/3szek.ro
MEGOSZTÁS