EVANGÉLIUM
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: »Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!« Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.” (Lk 10,1-12)
Gondolat
Az eszköztelenség fegyverével, mint bárányokat a farkasok közé küldi kettesével Jézus maga előtt a hetvenkét tanítványt. De hogy lehet az üres kéz fegyver? Nem annak van hatalma, aki meg tudja szerezni azt és kézben is tudja tartani? Akinek van valamije?
Szent Ferenc, Isten szegénykéje a példa erre. Igaz, az ő radikalitása csak a saját útja, nem mindenkinek való és nem mindenki alkalmas a követésére. Az üres kéz azonban mindnyájunkat bizalomra és hitre nevel: mert üres kézzel már nem az eszközeinkben és önmagunkban bízunk, hanem Istenben, akinek a kezében mi magunk válhatunk eszközzé. Főleg üres kézzel…
