Újra itthon: Csíksomlyói passió

0
2792
Csíksomlyói passió főpróba 2018. augusztus 17-én (Fotók: Iochom Zsolt)

Tegnap tartották a nyilvános főpróbáját a ma esti előadásnak a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. Mint ismeretes a Magyar Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és zenekara közös produkcióját, erdélyi vendégművészek, Molnár Levente operaénekes, néptáncosok, énekesek és kórusok közreműködésével a somlyói búcsú helyszínén ma este 8 órakor mutatják be.

Urbán Erik OFM, a csíksomlyói kegyhely igazgatója érdeklődésünkre visszavezetett a gyökerekhez, elmondta, feljegyzés van arról, hogy mindig egy tanár vagy a tanári karból több személy írta meg a misztériumjáték szövegét. Ezek a középkori szövegek Csíksomlyón íródtak, egy része – amit kutattak és feldolgoztak, illetve kötetben megjelent – a könyvtárban megtalálható. Szövegei szorosan összefüggésben vannak a megváltás titkával, tehát Krisztus kínszenvedésével, kereszthalálával és általában mindig a feltámadással végződnek, akár a mennybemenetel is benne van. A misztériumjátékot a helyi gimnázium diákjai az iskola udvarán adták elő vagy pedig a Kissomlyó-hegy oldalán készített színpadon. A kegyhelyigazgató Medgyesy-Schmikli Norbertre, a csíksomlyói iskoladrámák nagy kutatójára hivatkozva elmondta, hogy egy kisebb búcsúnyi tömeg jött el a passió előadásokra a bejegyzések szerint.

Egy ilyen misztériumjátékban a múlt jelenné válik számunkra és ez meghatározza az ember gondolkodását, szókincsét, a hitében való elmélyedést. Annak idején egy misztériumjáték is segített abban, hogy a társadalom átitatódjon a szenttel. Előfordult, hogy annyira jól játszották a szenvedéstörténetet, hogy a végén a nézők meg akarták verni a katonákat, amiért az Úr Jézust kínozták – magyarázta a szerzetes.

Majd megjegyezte: ma, ha egy kortárs regényt a kezébe vesz valaki, ha addig nem tudott volna, megtanulhat trágárul beszélni.

A darab rendezője Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a társulat legfontosabb turnéjának nevezte a csíksomlyói fellépést. Zsuráfszky Zoltán, az előadás koreográfusa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a produkcióban fellépő táncosok öt-tíz néptáncegyüttesből jönnek. A nagyszabású előadást – amelyre több mint tízezer nézőt várnak – élőben közvetíti a Duna Televízió.