Tudok-e hallgatni, mint Mária?

Búcsút ünnepelt a marosszentgyörgyi kármelita közösség

0
2561

A marosszentgyörgyi Kis Szent Teréz Kármel szerzetesi közössége és a hozzájuk érkező zarándokok július 16-án ülték meg a Kármel-hegyi Boldogasszony-búcsút. A szabadtéri szentmisén Székely János szombathelyi megyés püspök szólt az ünneplő közösséghez, különös figyelmet szentelve a családoknak. Az alábbiakban az elhangzott homíliát adjuk közre.

Aki Isten igéit hallgatja és megtartja, az nekem mind testvérem,
nővérem és anyám

Jézus körül ott ül az ő nem vér szerinti, hanem lélek szerinti családja. Ott van Péter és András, Jakab és János, Mária Magdolna… Ott van Lévi és Zakeus. Ott vannak mindazok, akik kincset találtak Benne, és mindent elhagytak Érte. Ott vannak azok, akik követték őt, és fölismerték, hogy ő az élet forrása. S ott vannak, akik majd leborulnak előtte, és így kiáltanak: Én Uram, én Istenem!

Jézus körül ott ülnek övéi. S ekkor jönnek a vér szerinti rokonok, akikről tudjuk, hogy csak később kezdtek el hinni, előbb azonban többen Jézus ellen fordulnak, és nem értik őt. Megpróbálják kihívni övéi közül. S Jézus ekkor végignéz a körülötte ülőkön, és ezt mondja: Kik az én anyám és testvéreim? Aki Isten igéit hallgatja és megtartja, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám. – Ahhoz, hogy Jézusnak ebbe az igazi családjába tartozzunk, és lélekben testvére, nővére, édesanyja lehessünk, nem elég a pusztán fizikai közelség. Nem elég annak emlegetése, amit az evangélium ír: Uram, a mi utcánkban tanítottál! Nem elég, hogy járok templomba és külsőleg imádkozom. Olyan lelkülettel kell élnem, mint amilyen a tanítványoké volt, akik hallgatták Isten igéjét és meg is cselekedték. A Szűzanya ebben is a legelső volt, ahogy az egyházatyák tanítják: mielőtt a testébe fogadta volna, először a lelkébe fogadta be az Üdvözítőt. A Szűzanya volt a legtökéletesebb a tanítványok közül is. Jézus ezért bízza rá övéit a kereszt alatt: Fiú, íme, a te anyád! Asszony, íme, a te fiad! Ezért van ott a Szűzanya az Egyház születésekor, pünkösdkor. Szinte segít az apostoloknak, hogy megnyissák szívüket, és befogadják a Szentlelket, amint Mária szívébe fogadta, s ezáltal ölthetett testet az Isten Fia. Mária bábáskodik az Egyház születésekor, ott áll az Egyház bölcsőjénél. Mennyire szükség lenne ma is az Egyházban erre a Mária-karizmára, hiszen Egyházunk lényege éppen ez a tűz! A bennünk élő, bennünk lakó Isten újra meg újra bennünk is testet akar ölteni.

A kármelita lelkiség egyik nagy alakja, Pazzi Szent Mária Magdolnáról nevezett Gábriel atya mondta: felölteni a skapulárét nem valamifajta külsődleges cselekedet, hanem akkor hiteles, ha Mária lelkületét öltjük magukra. Nemcsak egy külső ruhadarabot, hanem mindenekelőtt a Szűzanya lelkületét öltjük magunkra. Így leszünk az ő igazi testvérei, nővérei, az ő lelki családjának tagjai.

Mit jelent a Szűzanya lelkületét magunkra ölteni? Hogyan lehetek én is ennek a lelki családnak tagja? Milyen volt a Szűzanya lelkülete?

A Szűzanya egész lényével egy hatalmas IGEN volt az Istenre. Beengedte őt a testébe, beengedte a történelembe. Mária volt a kapu, amelyen át Isten beléphetett, és testet ölthetett. Egész lénye egy hatalmas kinyitott ajtó, amely lehetőséget adott arra, hogy Isten testet öltsön. Mária be akarta fogadni Teremtőjét, hallgatta őt, szívébe véste a szavakat, melyeket hallott, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A Szűzanya nem beszél sokat a Bibliában, csupán egy-két mondata van. Ő elsősorban nem beszélni akart, hanem hallgatni. Érdekelte, amit Isten mond. Ahhoz, hogy meghalljuk, csönd kell. Mária nem akart sok mindent mondani. Kíváncsi volt arra a sok mindenre, amit Isten akart mondani. Ehhez pedig csöndet teremtett az életében. Ahogyan Áprily Lajos írja a Kérés az öregséghez című versében: Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, / taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek. (…) / A közlékenység kútját tömd be bennem, / karthauzi legyek a cella-csendben. / Csak bukdácsoló patakok csevegnek, / folyók a torkolatnál csendesednek. (…) / Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez / egy pátosztalan kurta szó elég lesz, / a túlsó partot látó révülésben, / a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: – készen.

A Szűzanya nem akart sokat mondani. A lelkében csend volt. S a lelkében megszólalhatott az Isten, testet ölthetett az Ige. Vajon tudok-e én is csendes lenni, vagy mindig tele vagyok a magam panaszaival, fontos gondolataival? Engedem-e, hogy Isten igéje megszólaljon, fölkiáltson bennem? Tudok-e olyan lenni, mint a Szűzanya, aki hallgatja őt? S ha a Szűzanya megszólal, nem akar mást tenni, mint dicsőíteni Istent. A leghosszabb mondanivaló, amit tőle hallunk, a Magnificat… A Szűzanya legfőbb mondanivalója ez volt: dicsérte a Mindenhatót, hálát adott neki. Ilyen ember vagyok-e, akinek a legfőbb üzenete, hogy dicsérem a Teremtőt? Nem panaszkodom, nem esem kétségbe, hanem magasztalom őt.

Egyik paptestvér mesélte, hogy gimnáziumban történt vele: egy nagyon hosszú, teljes csöndben tartott lelkigyakorlaton kellett részt vennie. Eleinte nagyon idegesítette a tömény csönd. A harmadik napon, amikor szintén óriási csöndben, ültek a templomban, egyszer csak a lelke mélyén kristálytisztán el kezdett meghallani egy olyan hangot, amelyet soha addig életében nem hallott. Rögtön tudta, hogy ez Isten hangja. Végtelenül boldog volt. A lelke mélyén tudta, hogy mindig is erre a hangra várt. Szókimondó ember lévén megkérdezte az Úristentől: Eddig miért nem szóltál, miért hallgattál? – Mire hallotta a választ: Eddig is próbáltam szólni, csak tele voltál zűrzavarral, idegességgel, keserűséggel, zajjal, rohanással.

Szeretne szólni hozzánk az Isten, csakhogy lelkünkben, életünkben nincs csend, nem hagyjuk őt szóhoz jutni. – Tudok-e hallgatni, mint Mária, aki szívébe véste és befogadta szavait? Az Úristennek nagyon sok fontos mondanivalója lenne…

Egyik ismerőm, akinek nyolc gyermeke van, és nagyon boldogok, elmesélte, hogy amikor még csak négy gyermekük volt, kis lakásban, nehéz körülmények között éltek, s a felesége a negyedik gyermek világrahozatala után nagyon elfáradt. Heteken át mindenkire panaszkodott, mindenkit kritizált, a gyerekekkel kiabált. A férfi megijedt: annyira szép volt eddig a házasságuk, most pedig vége az egésznek? Mivel mélyen hívő ember, elkezdett kiáltani, könyörögni Istenhez, hogy mentse meg ezt a házasságot. S abban a pillanatban hallott a lelke mélyén egy kristálytiszta hangot. Rögtön tudta, hogy Isten hangja. Összesen két szót mondott neki az Úristen: Szeresd Szilviát! A férfi azonnal tudta, hogy ez a megoldás, ezt kell tennie. Végtelenül hálás volt, egy kis papírra fölírta ezt a két szót, és zsebre tette. A következő napokban gyakran elővette ezt a papírt, szorongatta, könyörgött a feleségéért, hálát adott érte, és próbált kedves lenni hozzá, segíteni neki. S azt vette észre, hogy alig telt el két-három hét, a felesége nagy kiabálása teljesen elmúlt, ugyanolyan kedves és nyugodt lett, mint régen. A gyerekeket ölbe vette, simogatta, szépen bánt velük…

Szeretne szólni hozzánk az Isten. – Merjük-e, tudjuk-e beengedni szívünkbe a rengeteg fontos mondanivalónk, panaszaink közepette? Engedjük-e, hogy ő is megszólaljon? A Szűzanya lelkülete ezt is jelenti: kinyitom a szívemet, és hallgatom őt. Mária kimondta az IGEN-t, nemcsak akkor, amikor méhében foganta a Megváltót, hanem attól kezdve szüntelenül újra ismételte. Egész élete egy hatalmas IGEN volt Istenre – a kereszt alatt is kimondta. Nagypéntek sötétségében is megőrizte hitét. A Szűzanya nem ment ki húsvét hajnalban a sírhoz, mert tudta, hogy Fia él, tudta, hogy a sír üres. Hite rendíthetetlen volt. Vajon milyen a hitem? Tudok-e minden körülmény között hinni az örök életben, a föltámadásban? A Szűzanya nem kért bizonyítékokat, hite rettenthetetlen, sziklaszilárd volt. Tudok-e úgy hinni, mint Mária? Ki tudjuk-e mondani az IGEN-t – ki-ki a maga élethivatására is? Aki a házas hivatást kapta, ki tudja-e mondani újra és újra az első IGEN-t, amit az oltár előtt kimondott? Ki tudja-e mondani az IGEN-t újra és újra a házastársára? Egy házasság nem magától marad szép. Két ember magától menthetetlenül csak távolodik egymástól. Az a házasság marad szép, ahol két ember újra meg tudja találni egymás kezét, és újra meg tudja teremteni az egység csodáját. Az első IGEN-t nap mint nap újra ki kell mondani, nem annyira szavakkal, de úgy, hogy a másik érezze. Mielőtt egyszer kritizálná a másikat, tudja háromszor dicsérni, háromszor megköszönni neki valamit. Ki tudjuk-e mondani szüntelenül az első IGEN-t?

IGEN-t mondani a Szűzanyával együtt jelenti azt is, hogy IGEN-t mond valaki a gyermekáldásra. Nekünk, magyaroknak nagyon fontos lenne ezt újra megtanulnunk. Nemzetünk legnagyobb tragédiája, hogy alig-alig születnek gyermekek. Mintha nemzetünk nem akarna élni, mintha egy kollektív öngyilkosságot hajtanánk végre…

Ismertem egy édesanyát, akiről – amikor a hatodik gyermekét várta – kiderült, hogy egy ritka rákbetegségben szenved. Az orvos kijelentette, hogy a gyermeket azonnal el kell vetetni, és elkezdeni a kemoterápiát, talán így meg tudják menteni az életét. A fiatalasszony azt felelte, hogy ezt a kicsi gyermeket, akit Isten az ő kezébe tett, és aki teljesen ártatlan, védtelen, soha nem fogja az orvosok kése alá adni; amíg csak tudja, védeni fogja; ha kell, ő maga hal meg, de megpróbálja világra hozni gyermekét. Az orvos azt mondta, hogy őrültekkel nem foglalkozik, otthagyta az asszonyt, akinek új orvos után kellett néznie. A várandósságot úgy élték végig a férjével, hogy az asszony vérét újra és újra ki kellett vezetni, és egy különleges eljárással kezelték. Amikor mindezt először élte át a házaspár, akkor a halálfélelmet, mint valami jeges szorítást érezték a torkukban, de mindketten kitartottak döntésükben. A kisgyermek makkegészségesen megszületett, azóta ez a kisfiú elmúlt tízéves, az édesanya pedig még mindig él. Az orvosok nem tudják megmagyarázni, hogyan. A betegség a testében van, de a szervezete valamilyen módon újra és újra megküzd vele. Látszólag egészséges, mosolygós. – Isten megáldja, aki benne bízik.

IGEN-t mondani a Szűzanyával együtt, jelenti az IGEN-t a kereszt alatt is. Amint Mária ott állt Jézus keresztje alatt, nem kétségbe esve, nem kiáltozva és lázadozva. Mária mindig engedte, hogy Krisztus nevelje, alakítsa őt. Ebben az evangéliumban sem sértődik meg, nem kérdez. Engedi, hogy Jézus formálja őt. Tudok-e én is így szenvedni: nem kérdezve, nem lázadva?

Ismertem egy ötgyermekes édesanyát, akit egy különleges betegség támadott meg: idegsejtjei kezdtek elhalni. A betegség elején férje sokszor kérdezte, miért engedi Isten, hogy egy vallásos, vidám édesanya ezt a keresztet vigye? Azután ráébredt, hogy ezt nem szabad megkérdezniük. Ezt talán majd csak odaát fogják megérteni, amikor már egészen Isten szemével látják a világot, az életet. Megértették, hogy nem kell megérteniük a miértet. Elég tudniuk, hogy Isten velük van. A férj tanúsága szerint szinte fizikailag érezték Isten jelenlétét. E nélkül egyetlen napot, egyetlen percet sem bírtak volna ki. Az asszonynak lassan már csak a szemei éltek, a testét egyáltalán nem tudta mozgatni. Döbbenetes volt látni, hogy a férje megtanult olvasni a tekintetéből, értette, amit a felesége kért vagy üzent. Aztán a feleség kórháza került, szondával táplálták, lélegeztető gépre tették, azonban senki sem tudta úgy ápolni a kórházban, mint a férje otthon, aki apró jelekből is értette. Az asszony lelkileg is szörnyű állapotba került. A férfi érezte, tennie kell valamit, és egy óriási döntést hozott: feladta remek állását, vásárolt egy lélegeztető gépet, megtanult mindent, amit a felesége körül tennie kell, és hazavitte. Több mint két éven át, napi huszonnégy órában ápolta. Volt olyan éjszaka, hogy hússzor, harmincszor kelt föl hozzá, hogy megnyugtassa… Sokan megkérdezték a férfitől, miért teszi? Mire ő visszakérdezett: nem ez a természetes? Örülök, hogy legalább ennyit megtehetek érte. Tudom, hogy ő is ugyanezt tenné értem.

Milyen jó, hogy vannak még emberek, akik számára ez a természetes! Akik tudnak IGEN-t mondani a kereszt alatt is.

A skapulárét magunkra ölteni, Jézus lelki családjához tartozni azt jelenti, hogy magunkra öltjük a Szűzanya lelkületét. Lassanként olyanná próbálunk lenni, mint amilyen ő volt. Ha ezt nap mint nap meg tudjuk tenni, akkor Jézus, amint ránk néz, nekünk is ezt fogja mondani: Aki Isten igéjét hallgatja és megtartja, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.