BOLdoGICS-gitártábor

0
2191

Paulo Coelho „Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak.” idézete szolgált mottóul az idei, tizennegyedik alkalommal megszervezett gitártábornak, amely Marosfőn zajlott július 6–12 között a brassó-bolonyai plébánián működő BOLdoGICS szervezésében.
A hosszú, de izgalmakkal teli vonatozást, a táborhelyre való megérkezés és a szállás elfoglalása követte. A helyiség birtokba vételét követően a gyerekeknek, fiataloknak alkalmuk nyílt az ismerkedésre és kötetlen beszélgetésre. A tábort az esti ima és villanyoltás előtt nyitották meg hivatalosan.


A táborban töltött napok ébresztővel, reggeli tornával és imával indultak, amelyeket kiscsoportos tevékenység követett.

A délelőtt nagy részét a gitáróra tette ki, amelyet kiselőadások követtek a temperamentumokról, szeretetnyelvekről, talentumokról és hivatásokról.


A délutáni csendes pihenőt követően gitáróra vette kezdetét, majd pedig különböző, kikapcsolódásra alkalmas tevékenységek kötötték le a résztvevőket, amelyek között volt kézimunka, foci, méta, színház és játék. A nap mindig színes esti programot követően ért véget, itt volt filmnézés, karaoke, kultúrák estje, tánc és a táborzáró est.


Vasárnap és szerdán a csoport szentmisén vett részt. A csütörtöki nap az alapos gyakorlásról szólt, hiszen délután, a szülők jelenlétében a csoportok bemutatták egész heti munkájuk gyümölcsét. A kiskoncertet követően a résztvevők emléklapot kaptak, majd hazaindultak. A szervezők még kétnapos csapatösszerázó hétvégére maradtak a tábor területén.

Égei Imola

MEGOSZTÁS