A csíksomlyói ferencesek köszönetnyilvánítása

0
3366
(Fotó: Csúcs Endre)

Istennek és a Szűzanyának hála, idén is rendben, gördülékenyen zajlott le a több százezer embert megmozgató csíksomlyói pünkösdi búcsú. Mindez a zarándoktestvérek fegyelmezettségét dicséri, azt mutatja, hogy nem tévesztették szem elől a búcsú eredeti, vallásos célját és értelmét: a Szűzanya-tiszteletet, a lelki megújulás szándékát.

Mint minden évben, 2018-ban is Csíkszereda számos intézménye járult hozzá ahhoz, hogy a Csíksomlyóra zarándokolók biztonságban legyenek, és áhítatuknak megfelelő körülményeket biztosíthassunk. Ezért a kisebb testvérek Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartománya, különösen a csíksomlyói ferences rendház szerzetesei nevében köszönetet mondunk: Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának, Hargita Megye Tanácsának, a csíkszeredai rendőrségnek és csendőrségnek, a Hargita Megyei Mentőszolgálatnak, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének, a hegyimentőknek, a Caritas elsősegélynyújtó önkéntesinek, az Eco-Csík köztisztasági vállalatnak, a Mozgássérültek Egyesületének, a Duna Televízió és az erdélyi Mária Rádió, valamint a többi televíziós és rádiótársaság munkatársainak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a búcsú közvetítése által egyek lehessünk.

Önzetlen és önkéntes munkájukért köszönet illeti azokat a papokat, akik több napon át vállalták a zarándokok gyóntatását, továbbá a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium katolikus osztályának és a ferences kollégiumnak a diákjait, a kántor urakat, a csíksomlyói kegytemplom kórusát, a rendező urakat, a sekrestyében dolgozókat és segítőiket, azon személyeket, akik az idei búcsúra a virágdíszítést felajánlották, valamint a vendégfogadásban segítséget nyújtó konyhásokat!

Hisszük, hogy a jó ügy érdekében tanúsított közös összefogásunk, áldozatunk kedves a Szűzanyának, aki fiához, Jézushoz vezet bennünket!

Böjte Mihály OFM házfőnök
Urbán Erik OFM templomigazgató

MEGOSZTÁS