A hetedik gyalogos zarándoklat

0
1216
Fotó: 3szek.ro

A kézdi-orbai főesperesi hivatal és Olosz Gergely immár a hetedik Felső-háromszéki Gyalogos Zarándoklatot szervezte Csíksomlyóra május 17–19. között. Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú jelmondata: „Legyen nekem a Te igéd szerint.”

Tegnap délelőtt a kézdivásárhelyi Szentháromság római katolikus templomban megtartott szentmisét követően mintegy hatvan zágoni, kézdivásárhelyi, szentkatolnai, csernátoni, torjai és ozsdolai zarándok indult a Kászonokon és a Nyeregestetőn keresztül Csíksomlyóra.

Első állomáshelyük Kászonújfalu. Kézdiszentléleken a Szent István-szobornál helybeliek, valamint Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Kurtapatak, Esztelnek, Csomortán, Kézdialmás, Lemhény és Bereck zarándokcsoportjai csatlakoztak hozzájuk. Kézdiszárazpataknál újabb zarándokok csatlakoztak a csoporthoz.

Hölgyes Pál Zsolt zágoni római katolikus plébános az indulás előtt elmondta: mint minden évben, idén is vannak veteránok és újoncok, a hatvanfős alapcsapat menet közben száz-százötvenre nő. A tavalyi zarándoklat azért is volt bensőséges és kegyelemben gazdag, mert nagyon sok komoly fiatal vett azon részt, annak ellenére, hogy hosszú szabad hétvége volt.
„A fiatalok jelenléte ösztönzött arra, hogy idén is megszervezzük a zarándoklatot. Napjainkban a kényelmes utazási lehetőségek mellett, őseinktől példát véve, vállaljuk a gyalogos zarándoklatot, hogy alázatosabban köszönthessük a Boldogságos Szűzanyát, aki hazavárja gyermekeit. Imádkozunk, hogy mi is a fiatal Máriához hasonlóan igent tudjunk mondani Isten terveire, elképzeléseire” – mondotta a zágoni plébános.

A zarándokok tegnap este Kászonújfaluban szálltak meg, ma a 9 órai szentmise után a Nyergestetőn keresztül Csíkszentgyörgy felé indulnak a hozzájuk csatlakozó tizenöt kászonújfalusi zarándokkal együtt. Csíkszentgyörgyön éjszakáznak, majd szombaton 7 órakor indulnak Csíksomlyóra. Hazafelé a zarándokút szervezői autóbuszt biztosítanak a részvevőknek.

Forrás: 3szek.ro

SZÓLJ HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here