Istenbe vetett bizalmat kifejező emlékmű

Kolozsvár régi épületei, nevezetességei közt soknak egyházi vonatkozása is van. Ezek közé tartoznak a ma a szentpéteri templom környékét díszítő fogadalmi kapu és oszlop. Mindkettőnek az 1738–1744 között a város lakosságát megtizedelő pestisjárványhoz van köze. A diadalkaput Bíró János plébános állíttatta 1747-ben, a barokk remekművön a pestis ellen oltalmazó szentek jól sikerült szobrai kaptak helyet – írja a város történetét, épületeit, műkincseit bemutató Kelemen Lajos. A kapu az 1899-es főtérrendezés, a járószint emelése nyomán, valamint a stílusegységesítés jegyében (a barokk kapu elfedte a gótikus templombejárat szépségét) került át a neogót stílusú szentpéteri templom elé, ahol ma is áll.

A másik, a pestisjárványhoz kapcsolódó emlékmű a Mária-szobor, amely Erdély második legrégibb köztéri szobra, Kolozsvárnak pedig a legrégebbi szobra. Ma elrejtve, a tömbházrengetegben elveszve a szentpéteri templom mögötti kis zöldövezeti részben áll. Gergely Balázs városi tanácsos úgy ítéli meg, az egyházi vezetés közbenjárására kerülhetett az akkor védettnek számító helyre, ezt azonban nem kell lebecsülni, mert bár ma méltatlannak ítéljük, mégiscsak így menekült meg az oszlop. Amikor készült, amikor állíttatták, nagy becsben állt, fogadalmi szoborként készült, a pestisjárvány elmúltakor, 1744-ben Kornis Antal főkormányszéki tanácsos és felesége, Petki Anna állíttatta saját költségén, hálaadományként. Az osztrák Anton Schuchbauer szobrászművész készítette. Az oszlop tetején egy Mária-szobor áll, innen a neve: Mária-oszlop. A barokk stílusú fogadalmi szobor eredetileg a piarista templom előtti téren, a Beltorda (ma Egyetem) és Farkas (ma Kogălniceanu) utcák találkozásánál állt, az 1950-es években ideológiai megfontolásokból eltávolították onnan. A kommunista érában „zavaróan” hatott az egyetem előtt‚ a közlekedést is akadályozta‚ így 1957-ben történt szakszerű restaurálás után 1959-ben szétszedték és a ferences templomban raktározták. Talapzata hónapokig a temető bejáratától jobbra levő fás‚ ráccsal övezett utcai virágágyásokban hevert szétszedve. A szobor 1961-ben került a szentpéteri templom mögé. Ma is ott áll, csakhogy mára szinte elfeledték. Elveszve, a tömbházak hátterébe beleolvadva áll a forgalom közepette. Az állaga az utóbbi évtizedekben sokat romlott.

Annak lehetőségéről, hogy ez a szobor a piarista templom elé visszakerüljön, Veres Stelian plébániai kormányzótól hallottam először. Nem sokkal új feladatköre átvétele után mesélt mindarról, aminek terhe most az ő vállára került. A Szent Mihály-templom felújításának ténye már ismert volt, de a térrendezés és oszlopköltöztetés lehetőségét először hallottam. Kérdésemre elmondta, amióta a piarista templomban misézik, elkezdett a templom története iránt komolyabban érdeklődni, tájékozódott a múltjáról, és a fogadalmi Mária-oszlop különösen is tetszett neki, mivel az egykori városlakók hitét fejezi ki. Azóta is lelkes híve annak, hogy ez az Istenbe vetett bizalmat kifejező emlékmű még egyszer ott állhasson az eredeti helyén.

A lehetőség most még inkább adottnak látszik. Gergely Balázs számolt be erről: „A legutóbbi városi tanácsülésen az általunk, tanácsosok által előre nem ismert kiegészítő programpontok közt került szóba Kolozsvár központi részének, a Farkas utcának a rendezése, és hogy erre ötletpályázatot írtak ki. Ez tulajdonképpen már régebbi terv, hogy a Farkas utcát egészében sétáló utcává alakítsák. A tanácsülésen szót kértem, és elmondtam a Mária-oszlop történetét, javasolva, hogy a térrendezés során az is kerüljön méltó helyére egy alapos restaurálás nyomán. Meglepetésemre a polgármester nem tudott a Mária-oszlopról és annak történetéről. Nem zárkózott el az ötlettől, sőt, azonnal intézkedést kért, tájékoztatást a témában. Én úgy gondolom, a tapasztaltak nyomán, hogy az oszlop belátható időn belül visszakerülhet a méltó helyére.” A történész-régész végzettségű Gergely Balázs az április 26-ai telefoninterjúban elmondta, nem volt nehéz kapásból a Mária-oszlop történetét és jelentőségét a tanácsülésen elmondania, mert mint lelkes lokálpatrióta, mindig is foglalkoztatta Kolozsvár története, ismerte ezt a műemléket is és régi, dédelgetett vágya volt – sok egyéb mellett –, hogy ennek a sorsát is egyengesse.

Kolozsváriakként, Kolozsvárra látogatókként, istenhívőkként, a történelem iránt érdeklődőkként, a műkincsek csodálójaként sokakat tölthet el örömmel – felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül –, hogy a város legrégibb köztéri szobra méltó helyre kerülhet.

Kép és szöveg Bodó Márta